Vigyázat, ellenünk fordulhat a piac!
Egyre világosabban látszik, hogy Orbánék kettős játékot játszanak az EU-val és az IMF-fel: miközben azt hangoztatják, hogy igyekeznek megfelelni a megfogalmazott elvárásoknak, a hiteltárgyalások előfeltételéül szabott témákban nemigen törekszenek gyors megállapodásra. Inkább bíznak a jó piaci hangulatban, amely azonban az időhúzó taktika láttán záros határidőn belül ellenük fordulhat.
Azok az elemzői vélemények látszanak beigazolódni, hogy a Fidesz-kormánynak esze ágában sincs valóban változtatni irányvonalán, és a kritikákkal, sőt követelésekkel szembeni engedékenység csupán taktikai fogás annak érdekében, hogy időt nyerjenek. Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a meghunyászkodást csak a páratlanul erős külső nyomás, valamint a finanszírozási helyzet kényszerítette ki, arról viszont megoszlottak az értékelések, ez mennyiben jelent irányváltást vagy újabb ravaszkodást: tényleg felismerik végre Orbánék, hogy gazdaságpolitikájuk a szakadék felé vezet, vagy továbbra is rövidtávon gondolkodva csak annyit korrigálnak, hogy a gyors összeomlást elkerüljék.
Ebből a szempontból figyelemreméltó volt a kormányfő pénteki brüsszeli beszéde, ahol maga sem tartotta sikeresnek gazdaságpolitikájukat, viszont az irányt jónak minősítette. Azt sugallta ezzel, hogy az alapokon nem kívánnak változtatni, még hogyha a tények és eredmények azokat meg is kérdőjelezik. A szavai ezúttal megegyeznek a tetteivel, mivel a külső és belső szakértők által sürgetett irányváltásnak nyoma nincs, a korrekció lényegében megakad a fiskális kiigazításoknál és az újabb és újabb megszorító lépéseknél. A jómódú felső-középosztály és a saját holdudvar kivételével már nem maradt az országban olyan társadalmi réteg és gazdasági szereplő, amelyet valamilyen módon ne sarcoltak volna meg.
A többes beszéd és a kurucos ügyeskedés annyiban bejött, hogy a januári durva jelzések után a pénzpiacok némiképp megnyugodtak és lényegében beárazták az IMF-EU-hitelmegállapodást. Ebben közrejátszott a felettébb optimista nemzetközi hangulat is, részben a viszonylag jó amerikai adatok, részben pedig az eurózóna megmentésére tett lépések hatása. Az újabb görög mentőcsomag elfogadása éppúgy növelte a bizalmat, mint az Európai Központi Bank döntése, amellyel két részletben mintegy ezermilliárd euró likvidpénzt öntött az uniós bankrendszerbe. Ennek jelentős része állampapírokban landolt, csökkentve azok hozamát, maradéka viszont bővíti a gazdaság számára a pénzforrásokat és ösztönözheti az élénkülést vagy legalábbis enyhíti a recesszió kockázatát.
Ebből elvileg hozzánk is csurranhatna-csöppenhetne egy kevés a nyugati anyabankokon keresztül, erre azonban kevés a remény. A bankadó és a végtörlesztés miatt kivérzett magyar pénzintézeteknek elég teher a saját tőkehelyzetük rendezése, a hitelezésre még jó ideig alig marad pénz. A tavalyi utolsó negyedévben a hazai bankok összvesztesége horribilis nagyságú volt, de az éves eredményeik is szörnyűek: a pálmát az Erste viszi a maga 160 milliárdos buktájával. Az anyacég ugyan nem vonul ki, de a feltétlenül szükségesen túl esze ágában sincs pénzt pumpálni az itteni hálózatába. Magyarul: ha az ezermilliárd euróból valami el is jutna idáig, az legfeljebb tűzoltási célokat szolgál, abból a gazdaság mit sem profitálhat.
