A héten negyedjére csökken az üzemanyagár.
Kilőtt a tej és a tejtermékek ára, az áruházláncok akcióznak. Mutatjuk, a Lidl, az Aldi, az Auchan, a Penny vagy a Spar üzleteiben mit talál meg akciósan!
Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth Rédióban beszélt, a gazdaság mellett többek között a tanárok fizetéséről is megszólalt.
A Bitcoin árfolyama egész jól hasít, ugyanakkor a kriptovaluta teljesítményét sok minden befolyásolja. Többek között az is, ha Donald Trump amerikai elnök mindent megígér a kriptovalutával kapcsolatban.
Az információk szerint, nem sikerült megállapodnia az Auchannak a dolgozókkal, emiatt sokan felmondhatnak.
2024. január 15., 08:52
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,6 százalékkal kisebb volt az októberinél – jelentett hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.
2024. január 15., 06:50
Alig változott a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest.
2024. január 14., 11:35
Rengeteg veszteséget okoz a webáruházaknak, hogy az utánvéttel, vagyis utólagos fizetéssel megrendelt csomagok egy részét nem veszik át a címzettek. Korlátozzák az utánvétes fizetés lehetőségét – tudta meg az Infostart.
2024. január 14., 11:01
A Napenergia Plusz Programban jelenleg 555 iparági cég rendelkezik jóváhagyott regisztrációval, a még zajló értékelések és hiánypótlások után számuk további mintegy százzal növekedhet – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a program első pályázati szakaszáról vasárnap a Facebook-oldalán.
2024. január 14., 09:27
Január 15-től drágul a benzin és a gázolaj a jövedékiadó-emelés miatt, ezért sokan már tegnap a határon túlra mentek tankolni.
2024. január 14., 07:39
Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 63 628,13 ponton zárt pénteken, 2173,51 ponttal, 3,54 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2024. január 13., 08:53
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több, Európában jelen lévő kínai elektromos autógyárral, köztük a BYD-vel szemben is, amely nemrég jelentett be egy szegedi gigaberuházást.
2024. január 12., 18:50
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. január 12., 18:38
A vártnál alacsonyabb lett a decemberi infláció, éves átlagban tavaly 17,6 százalékkal nőttek az árak. Az idén folytatódhat a lassulás, elképzelhető, hogy a tavaszi hónapokban 4 százalék körüli szintre csökkent a mutató – olvasható a K&H elemzésében.
2024. január 12., 16:05
Egy nagy hazai bank szerint a logisztikai költségek növekedése ellensúlyozza az általános árcsökkenést.
2024. január 12., 14:40
Az infláció számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) transzparens módon és az európai statisztikai irányelvekkel összhangban végzi – közölte a KSH az MTI-vel „Az inflációs aktualitások és a számítások háttere” címmel pénteken tartott sajtótájékoztatóját összegző közleményében.
2024. január 12., 13:27
Új szakaszába lépett az infláció elleni küzdelem, miután decemberben a vártnál lényegesen alacsonyabb szintre csökkent a pénzromlás üteme Magyarországon – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza.
2024. január 12., 12:59
Hirdetésekben toborozzák a magyarországi munkavállalókat a délkelet-ázsiai szigetországban.
2024. január 12., 09:43
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán két alág kibocsátása nőtt – erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. január 12., 08:20
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban novemberben átlagosan 5,4 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedése az októberi 5,6 százalékról, és ezzel harmadik hónapja jegyeztek fel mérséklődést.
2024. január 12., 06:57
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
2024. január 12., 06:53
Eddig 140 milliárd font (csaknem 62 ezermilliárd forint) veszteség érte a brit gazdaságot az EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt, és ez a veszteség a következő évtized közepére várhatóan több mint a kétszeresére emelkedik.
2024. január 11., 18:55
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.