Egyre nagyobb a probléma az Auchanban, emiatt távozhatnak tömegével a dolgozók

Az információk szerint, nem sikerült megállapodnia az Auchannak a dolgozókkal, emiatt sokan felmondhatnak.

2025. január 30., 12:20

Szerző:

A 24.hu cikke szerint, 2025-ben megállapodás nélkül értek véget a bértárgyalások az Auchan és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között. A dolgozók elvárásait meg sem közelítette a vállalat ajánlata, ami azt jelenti, hogy sokan a távozás irányába tesznek lépéseket.

Sokan távozhatnak az Auchanból a jövőben

A cég közlemény szerint, a fizikai munkakört betöltő szakképzetlen munkatársak bérét átlagosan közel 7 százalékkal, a szakképzettekét 8 százalékkal emelik idén. Ez az emelés viszont jóval elmarad a tavalyitól, amikor 12,5 és 21,3 százalék között emelték az áruházakban fizikai munkakört betöltő dolgozók fizetését.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint a bértárgyalások több szempontból is sikertelenek voltak, és a következő problémák léptek fel. A dolgozók által elfogadhatónak tartott szintet nem közelítette meg a vállalat ajánlata, valamint probléma volt az is, hogy ez a munkavállalókért folyó versenyben komoly hátrányt okoz a cég számára. Emellett arra is kitérnek, hogy az Auchannál a tulajdonosi háttér változásai komoly ambíciókkal és tervekkel párosulnak, ez azonban nehezen megvalósítható munkavállalók nélkül.

A szakszervezet szerint, azóta, hogy bejelentette az Auchan a béremelést, tömegével érkeznek hozzájuk a dolgozói visszajelzések. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint sokan már a távozás felé tesznek lépéseket, és magas azoknak is a száma, akik a kicsi pénz, kicsi munka mentalitást vallják. Vagyis maradnak a cégnél, de már nem fogják olyan elkötelezetten elvégezni a feladataikat, mint korábban.

Ugyanakkor a visszajelzések valódi hullámára február első hetében lehet majd számítani, mivel a dolgozók ekkor kapják majd meg az első emelt bérrel számfejtett fizetésüket. A szakszervezet leszögezi, hogy tudják, mennyire nehéz éve volt a kereskedelemnek, ez ugyanakkor elmondhatják a kereskedelmi dolgozók is. Kihangsúlyozzák, hogy hiányolják az összefogást az Auchan-dolgozók részéről, de nem egymástól, hanem a saját cégük részéről a munkavállalók irányába.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)