Orbán Viktor megszólalt a tanárok fizetéséről: már 1 millió felett keresnek

Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth Rédióban beszélt, a gazdaság mellett többek között a tanárok fizetéséről is megszólalt.

2025. január 31., 11:50

Szerző:

A péntek reggelt ismét a Kossuth Rádióban kezdte Orbán Viktor. Az interjú során számos témát érintett, kommentálta többek között a friss GDP- és foglalkoztatási adatokat, beszélt a középosztály erősödéséről, valamint a tanárok fizetésről is elárult új információkat.

Orbán Viktor szerint egyre közelebb kerül az 1 millió forintos fizetés

A pénteki interjúját a miniszterelnök azzal kezdte, hogy a magyar gazdaság erősödik. Elmondta, hogy a közvélemény nem ismeri az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Ezzel utalt arra, hogy korábban miért nem beszélt a repülőrajtról, ami 2025-ben kezdődik.

Orbán Viktor elmondta, hogy ezeken az adatokon látszik a novemberi amerikai elnökválasztás eredménye. Szerinte Donald Trump miatt egy békés korszak köszönt be, ilyenkor van értelme kockáztatni. Hozzátette, hogy egyre közelebb van a magyar emberek számára az 1 millió forintos havi bér.

„El is fogjuk érni az 1 millió forint per hó fizetést”

– fogalmazott Orbán Viktor az interjú során. Hozzátette, hogy bíztató, hogy már vannak olyan tanárok, akiknek a havi fizetésük eléri az 1 millió forintot.

„Már van 4 ezer olyan tanárunk, aki 1 millió forint fölött van. Nagy energia van a magyar gazdaságban”

– tette hozzá a miniszterelnök.

4600 tanár fizetése meghaladja az 1 millió forintot

Pár nappal korábban, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence megerősítette, hogy átlagosan 21,2 százalékos béremelésre számíthatnak a tanárok és az óvodai dolgozók 2025-ben, írta meg az Economx. Rétvári Bence azt is közölte a Facebook-oldalán, hogy jelenleg 4600 pedagógus bére haladja meg az 1 millió forintot. A legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy a tanárokat emberileg és anyagilag egyaránt megbecsüljék, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a tanárok bére megfelelő legyen, ezzel is ösztönözzék őket, hogy a pályán maradjanak. Kiemelte, hogy az igazgatóknak is olyan bért kell ajánlaniuk, aminek a hatására többen jelentkeznek egy-egy állásra, és több jelölt közül választhatnak.

Elmondta, hogy a tavalyi átlagosan 32,2 százalékos és az idei átlagosan 21,2 százalékos béremeléssel a tanárok és óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik. Elmondta, hogy azok közül a tanárok közül, akik 1 millió forintot keresnek, 1209 pedagógus nem vezető, 1929 igazgató és 1468 igazgató-helyettes.

 

(Kiemelt kép: BART MAAT / ANP MAG / ANP via AFP)