2008. május 9., 17:02

Az árampiacon monopolhelyzetben lévő Magyar Villamosipari Művek feldarabolásának szándéka újabb törésvonalat húzhat a kormányfő és a szocialista frakció számottevő része között. A cég mai közgyűlésén ugyan a tulajdonosi jogokat gyakorló kormány lecseréli a vállalat szétszedését ellenző vezetőket, de az igazi erőpróba csak ezután következik, a lényegi lépésekhez már parlamenti hozzájárulás is szükséges. Ezt pedig nem lesz könnyű megszerezni, mert az MSZP képviselők közül sokan nem értik, miért nem tartható egyben az MVM. A kormányfő ma ismét kiállt a cég kettéosztása mellett.

2008. május 9., 16:18

Több kormánypárti politikus szerint túlzott hatalmi koncentráció jött létre a gazdasági csúcsminisztérium létrehozásával, a stratégiai döntések és a fejlesztési források feletti kontroll egy kézbe adásával. Gyurcsány Ferenc kormányfő akarata érvényesült azzal is, hogy a miniszter az ő jelöltje, Bajnai Gordon lett. A minisztériumok közötti kompetencia felosztás tervezete ráadásul minden nagyobb összegű döntés előterjesztését a szakminiszterek helyett Bajnai kezébe adja.

2008. május 9., 12:20

Vigyázzunk, ha nyáron repülővel akarunk üdülni menni.Az üzemanyag árak drasztikus emelkedése miatt egyre több légitársaságnál drágulnak a jegyek. Nem csupán a fapadosok, de a legnagyobbak is emelni kényszerülnek. Eközben az EU vizsgálatot folytat a vásárlókat megtévesztő online jegyárusítókkal szemben.

2008. május 8., 18:26

Az MSZP gyorsan kihasználja az SZDSZ koalícióból való kiválásával teremtődött lehetőséget arra, hogy változtasson az arányokon az Országos Rádió és Televíziós Testületben. Az új helyzet jól jöhet a leendő tévéelnök kiválasztási procedúrájában is. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a szocialisták erre vonatkozó kezdeményezését. Az első pengeváltásra az Országgyűlés mai házbizottsági ülésén került sor.

2008. május 8., 16:33

Hiába ígérte meg többször, hogy nem akarja megzavarni az érettségiket, mégis munkabeszüntetést hirdetett már május 27-től a BKV sztrájkbizottsága. A döntés okát a cég vezetésével folyó tárgyalások eredménytelenségében jelölték meg.

2008. május 8., 12:26

Nem örvendeztette meg a Statisztikai Hivatal mai jelentése a gazdasági fellendülésben bizakodókat. Az ipari termelés márciusban 1.9, kiigazításokkal 4.3 százalékkal haladta meg az előző évit, ami messze elmarad nem csupán a szakértők által várt nyolctól, de az első két hónap tíz százalék feletti emelkedédétől is. Ez mindenképpen kedvezőtlen hatással lesz az éves GDP alakulására. Ráadásul a prognosztizáltnál rosszabb lett a költségvetés áprilisi mérlege is, bár itt az eltérés nem jelentős.

2008. május 8., 12:10

A legfrissebb felmérési adatok szerint nem csupán a lapvásárlók száma csökken, hanem a tévénezőké is. Az elmúlt hetekben egyetlen műsor nézettsége sem érte el a kétmilliót és a top harmincba az egymilliót alig meghaladó nézőszámmal is be lehetett kerülni. Különösen rosszul muzsikált a hosszú ideje program és nézettségi gondokkal küszködő TV2. A csatornák mindezt a szezonális hatással magyarázzák: itt a jó idő, az emberek inkább kimozdulnak otthonról.

2008. május 7., 14:41

A frissen csatlakozott volt szocialista EU-országok közül Szlovéniát kivéve mindenki mást megelőzve északi szomszédunk lesz az euro-övezet következő tagja.

2008. május 7., 14:41

Csak egy konkrét kérdésben értettek egyet a Parlamentben folytatódó ötpárti egyeztetésen az adórendszer átalakításáról, minden másban jelentősen eltérnek az elképzelések. Míg az örökösödési illeték lényeges csökkentéséről rövidesen törványmódosítási tervezet születik, addig az igazán lényeges ügyekben reménytelen a megegyezés: minden párt mást, máshogy és máskor akar.

2008. május 7., 14:41

Ha beigazolódnak az optimista várakozások, gázsejkség lehet hazánkból a nem is túl távoli jövőben. Az amerikai és kanadai befektetők olyan földgázkészleteket feltételeznek Makónál, amely egész Európa ellátására hatással lehet. Ehhez persze még tisztázni kell a kitermelhetőség feltételeit.

2008. május 6., 17:05

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felkérte a világ állam -és kormányfőit, hogy vegyenek részt azon a csúcstalálkozón, amelyet a FAO szervez júniusban Rómában az élelmiszerválság megoldását szolgáló stratégia egyeztetésére.

2008. május 6., 16:02

Egyre furcsábban alakulnak az utóbbi időben népszerűvé vált sztrájkok Magyarországon. A BKV szakszervezete az érettségizőkre tekintettel egyelőre halasztja a több napos munkabeszüntetést, de követeléseit nem adja fel. A MÁV-nál még kiszámíthatatlan a helyzet, mivel az ottani sztrájk most is folyik, csak átmenetileg felfüggesztették. A figyelmes szemlélő sok hasonlóságot fedezhet fel a kettő között, ha a lényegre, a valódi célokra koncentrál.

2008. május 6., 15:03

Megállíthatatlanul növekszik a kőolaj ára a világpiacon,túllépte a hordónként 120 dolláros szintet. Ez kedvezőtlen hatással lehet a világgazdaság növekedésére is.