Sztrájk után, sztrájk előtt
Egyre furcsábban alakulnak az utóbbi időben népszerűvé vált sztrájkok Magyarországon. A BKV szakszervezete az érettségizőkre tekintettel egyelőre halasztja a több napos munkabeszüntetést, de követeléseit nem adja fel. A MÁV-nál még kiszámíthatatlan a helyzet, mivel az ottani sztrájk most is folyik, csak átmenetileg felfüggesztették. A figyelmes szemlélő sok hasonlóságot fedezhet fel a kettő között, ha a lényegre, a valódi célokra koncentrál.
Minkét esetben a szakszervezet látszólag a munkavállalók érdekeinek védelmében lép fel. A BKV-nál a leépítések és járatcsökkentések miatt tiltakoznak, a MÁV-nál nagyobb béremelést követelnek. Ez a feladata a szakszervezeteknek - mondhatnánk, ha a követelésekben nem fedeznénk fel olyan pontokat is, amelyek túlnőnek a dolgozói érdekvédelmen. A BKV szakszervezetei olyan hosszútávú garanciákat követelnek a cég vezetésétől a működés finanszírozására, amiről pontosan tudják, hogy nem kaphatják meg, csak akkor, ha ahhoz a kormány is hozzájárul. Mégis hosszas látszat tárgyalásokat folytatnak erről az inkompetens menedzsmenttel, naponta tájékoztatva a sajtót, hogyan állnak, és kifejezve reményüket a megegyezésre, miközben mindenki tudja, hogy a részletkérdésektől eltekintve a kormányzat bevonása nélkül úgysem jutnak dűlőre. A cégvezetés pedig belemegy ebbe a játékba, hiszen a folyamatos sztájkfenyegetéstől reméli, hogy a költségvetés fedezi felhalmozott veszteségét. Lényegében ugyanez a helyzet a vasutasok egy részének permanens munkabeszüntetésével is. Miközben az érdekképviseletek még tavaly megegyeztek a MÁV vezetésével az idei béremelésről, a VDDSZ további , kétszámjegyű bérköveteléssel, sőt a MÁV Cargo eladásából származó bevétel jelentős részének szétosztási igényével lépett fel. A tárgyalási partner látszólag itt is a menedzsment, valójában viszont kezdettől fogva világos, hogy a célpont a kormány, mivel ilyen horderejű döntések csak ott születhetnek. A zsarolási szándék tehát itt sem hiányzik, a közlekedés megbénításával való fenyegetés egyértelmű politikai nyomásgyakorlás.
Lehet, hogy a BKV érdekképviseletei maguk sem gondolták át, hogy magatartásukkal a VDDSZ-szel kerültek közös platformra. Követeléseik ugyan nem annyira elrugaszkodottak, mint MÁV-os kollégáiké, de racionális szempontok alapján ugyanúgy nem teljesíthetők. További közös pont, hogy mindketten a költségvetést fejnék meg, igényeik teljes összege százmilliárdos nagyságrendű. Fizessen Állam bácsi, gondolják ők és velük együtt sokan, elfelejtkezve arról, hogy ez minden adófizető állampolgár zsebére megy. Végső soron tehát mi fizetnénk meg egy szűk csoport igényeinek az árát, ráadásul úgy, hogy ezzel a fennálló gazdaságtalan működést konzerváljuk. Mert miközben az ország a sztrájkoktól hangos, alig esik szó a pénznyelő autómatává vált állami nagyvállalatok, adott esetben a MÁV és a BKV rendbetételéről. Maximum arról hallunk, hogy felülvizsgálják a vezetői munkaszerződéseket, minthogy kiderült, egy vezérhelyettes is mindenkit irritáló összegű, 70 millió forintos végkielégítésre jogosult. Csoda, hogy nem érdekeltek a változásban? De ez nem csak az ő hibájuk: valaki - a tulajdonos állam vagy önkormányzat nevében - megkötötte velük ezeket a szerződéseket...
