Még el sem indult, máris változtattak az Otthon Start Program szabályain: megemelték az értékhatárt azoknál a leendő vásárlóknál, akik inkább családi házat vennének.
A cég jogszabályi változásokra hivatkozva függesztette fel a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait. A felhasználók eladni még tudnak, de venni már nem.
Pénzeső érkezik pénteken a szépkorúak tárcájába, ennek a hírnek minden magyar nyugdíjas örülni fog.
Júniusban 4,6 %-ra emelkedett az infláció, amit a gyümölcs- és zöldségtermelést sújtó tavaszi időjárással magyaráz az államtitkár.
A forint kiszámítható mozgása ellenére csütörtökön is emelkednek az üzemanyagok árai.
2013. június 4., 12:33
A földtörvény ellen tüntettek mintegy százan a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért szervezésében az Országház közelében, az Alkotmány utcában hétfő délután.
2013. június 4., 11:04
A parlament kormánypárti többsége elfogadta azt az MSZP-s módosító javaslatot, amely megengedné, hogy mégis kapjanak működési támogatást a pártok választási években, azaz jövőre is.
2013. június 3., 14:20
Nem csoda, hogy a kormány sikerpropagandájának a középpontjában a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése áll, mert más eredményt nemigen tudnának felhozni a „jobban teljesítünk” kampány alátámasztására. Ennek a sikernek is óriási ára van, amit a legfrissebb gazdasági mutatók egyértelműen jeleznek.
2013. június 3., 13:19
Legalább egy, de akár több évet is csúszhat az a projekt, amivel a Mercedes kecskeméti autógyártó-kapacitását 300 ezer autó közelébe emelte volna. Valószínű, hogy elsősorban az európai autóipar legyengülése, az újautó-eladások számának zuhanása áll a háttérben, de az is elképzelhető, hogy a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos német elégedetlenkedés miatt múlt el a Mercedes lelkesedése, és emiatt sem készül el a második gyár.
2013. június 3., 06:50
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarország júniusban kikerül ugyan a túlzottdeficit-eljárás alól, de az ennek érdekében, az elmúlt években bevezetett tíz új adó akadályozza a gazdasági fejlődést – közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.
2013. június 2., 10:49
Falus Zsolt Ferenc, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökének javaslatára a szervezet alkotmányjogi panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz.
2013. június 1., 20:29
A reklámadóról szóló kormányzati elképzelésekről ír a Neue Zürcher Zeitung.
2013. június 1., 07:58
Hazafiságával Orbán Viktor magyar miniszterelnök szembe megy a kor szellemével és mindazzal, amit mások politikailag helyesnek tartanak – írja Reiner Liesinger a Die Presse vendégkommentár-oldalán. E rovat a szerkesztőség véleményével nem egyező írásokat is közöl, némelyiket vitaindítónak szánva.
2013. június 1., 07:47
Megjelent a Magyar Közlönyben az e-útdíj tarifája, valamint azoknak az utaknak a jegyzéke, amelyek július 1-től használatarányosan lesznek fizetősek a 3,5 tonnánál nehezebb teherautóknak. Ugyancsak rendeletben szabályozták a nemfizetés szankcióit is.
2013. május 31., 20:15
A Reuters hírügynökség szerint Magyarország ünnepli az orbáni közgazdaságtan győzelmét, de a módszernek megvan az ára.
2013. május 31., 14:35
A nemzetgazdasági beruházások az idei első negyedévben éves összevetésben 8,7 százalékkal, negyedéves összevetésben 3,8 százalékkal estek vissza – közölte a KSH pénteken. A statisztikai hivatal megjegyzi: a megelőző több mint két és fél évben bővülő feldolgozóipari beruházások a tárgynegyedévben csökkenésbe fordultak.
2013. május 31., 07:33
A forint árfolyama minimálisan változott a főbb devizákhoz képest péntek kora reggelre a nemzetközi bankközi piacon a csütörtök esti jegyzésekhez képest.
2013. május 29., 16:26
A jelenlegi állapot szerint lesz reklámadó – válaszolta a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére vonatkozó brüsszeli ajánlás következményét firtató kérdésre Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán.
2013. május 29., 14:38
Az Európai Bizottság szerdán öt tagország, köztük Magyarország esetében javasolta az uniós tagállami kormányokat képviselő Tanácsnak, hogy szüntesse meg a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt ellenük folyó eljárást.
2013. május 29., 13:55
Az LMP szerint a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetése lehetőséget ad arra, hogy a kormányzat szakítson a megszorítások 25 éve zajló politikájával. Schiffer András, a párt társelnöke szerint úgy is ki lehetett volna kerülni az eljárás alól, hogy eközben „nem véreztetik ki az oktatást, az egészségügyet és a szociális szférát”.