Európai fintorgás az engedetlen Magyarország miatt

Nemrégiben ismét magasra csaptak a kedélyek az Európai Parlamentben. A baloldali és a liberális frakciók szónokai az európai alapértékek, a jogállamiság és a polgári jogok miatt aggodalmaskodtak. Bizony, nem az euró megmentésére hozott intézkedések miatt, nem is a Bulgáriában, Görögországban és Romániában levő állapotok miatt fejezték ki aggodalmukat. Magyarországról volt szó.

Olyan országról volt szó, amely – a legtöbb EU-s tagállamtól eltérően – a gazdasági válság ellenére sem él jobban a lehetőségeinél, hanem többet exportál, mint amennyit importál. Olyan országról, amely ezzel egyidejűleg próbálja saját érdekeit érvényesíteni a nemzetközi pénzügyi-, kereskedelmi-, és médiakonszernekkel szemben.

Amióta Magyarországot egy nemzeti konzervatív kormány irányítja, Brüsszel felől hideg szél fúj Budapest felé, egyre viharosabban. Orbán Viktor visszakerülésével a hatalomba – miután 1998-2002 között egyszer már volt miniszterelnök – véget ért a szocialista-liberális uralom: két választási perióduson át 2010-ig tartó hatalmuk alatt tönkre ment Magyarország gazdasága, és a GDP 53 százalékáról 82 százalékra növekedett az államadósság. Így nézett ki az az örökség, amelyet át kellett vennie Orbánnak.

Nem egy „kedves fiatalember”

A választóktól a fiatal demokratákból (Fidesz) és a kereszténydemokratákból (KDNP) álló pártszövetségének adott kényelmes kétharmados parlamenti többség birtokában Orbán, EU-s mértékekkel mérve nem hagyományos módon, igyekezett felszámolnia a posztkommunista és oligarchikus struktúrákat.

Orbán pártja tagja az Európai Néppártnak (EVP), amelyhez az ÖVP valamint a CDU és a CSU is tartozik. Orbán elsősorban azonban hazafi, és „nem egy kedves fiatalember”, miként azt nem régen egy interjúban is állította: a „jó fiuk” nem szolgálják Magyarország érdekeit; állítólag a választók „nem azzal bízták meg, hogy engedelmesen beálljon a fő politikai irányvonalba”. Országát inkább a „legnehezebb kérdésekkel kell ütköztetnie, és ezekre kell megoldást kínálnia”. A hazaszeretettel az EU-világon belül azonban sarokba állítja magát az ember.

Amikor szócsatába keveredik az Európai Parlament elnökével, Martin Schulz-cal (SPD), az inkább Magyarországnak szól. Azt azonban már komolyan kell venni, amikor a kereszténydemokrata, luxemburgi származású EU-s igazságügyi biztos, Viviane Reding, aki szintén az EVP-családhoz tartozik, maga is szóba hozza az EU-alapszerződés 7. cikkelyét. Ennek értelmében az Unió testületeiben meglevő szavazati jog megvonását is magába foglaló szankciókkal lehet sújtani azt a tagállamot, amely „megsérti a demokratikus alapértékeket”.

A helyzet sorsszerűen emlékeztet a 2000-ben megtartott ausztriai „helytelen” választással szembeni eljárásra. Azzal a különbséggel azonban, hogy annak idején nem maga az EU -Bizottság döntött a „különleges intézkedések (szankciók) bevezetéséről”, hanem 14 tagállam lépett fel a 15. tagállammal (az ÖVP-FPÖ koalícióval) szemben. Orbánnak diktatórikus hajlamot tulajdonítanak. És mindezt csak azért, mert a nemzeti konzervatív kormánya arra használja fel a kétharmados többségét, hogy alapjától kezdve megreformálja Magyarországot, és befejezze az 1989/90-es forradalmat.

Az átalakítás intenzitását talán ahhoz lehetne hasonlítani, ami Nagy-Britanniában történt Margarat Thatcher alatt; tartalmilag azonban ez teljesen más irányba halad. Eközben rendszerint sokkal kevesebb ember vesz részt az Orbán politikája ellen irányuló „tömegtűntetéseken”, mint a Fidesz nemzeti elkötelezettségű felvonulásain. A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények – köztük a (liberális) Medián Intézeté is – a választók körében továbbra is az Orbán-tábor többségét mutatják ki.

Ténylegesen milyen szabályokat is sért meg ez az engedetlen Orbán? Azt állítják a bírálói, hogy pórázra fogná a médiát. Azt azonban még az ellenzéki szocialisták sem tudják komolyan állítani, hogy ne lenne szükség a külföldi kiadók és az eladósodott „állami hírközlő szervek” által uralt médiarendszer átalakítására. A nyomtatott sajtó területén a szocialistákhoz közel álló egykori pártújságnak, a „Népszabadságnak”, közel azonos a példányszáma, mint a Fidesz-közeli „Magyar Nemzet”című lapé.

Istenre való hivatkozás az Alaptörvényben

Mi az ami még gyanúsabbá teszi Orbánt? A kétharmados többséggel elfogadtak egy új alaptörvényt, amely 2012-ben lépett hatályba. Egy teljesen új törvénnyel kellett volna helyettesíteni az 1989/90-ben bekövetkezett fordulat óta hatályban levő és a demokratikus viszonyokhoz igazított 1949-es sztálini alkotmányt. Ebből azonban soha nem lett semmi.

Orbán megragadta az adódó lehetőséget és kidolgoztatott egy új Alaptörvényt, amely a német államjogász (és korábbi miniszter) Rupert Scholz szerint „objektív kritériumoknak megfelelően modern, és sok vonatkozásban példaként szolgáló alkotmány”.

Ebben nem csak I. István „Szent Koronáját” tisztelik meg a nemzet történelmi folytonosságának a szimbólumaként, hanem a nemzet javára „Isten áldásáért” is könyörögnek. Ezzel Magyarország azon kevés európai országok közé tartozik, amelyeknek az alkotmányában hivatkozás történik Istenre, – amit egyébként a nemzeti himnuszukból vettek át szó szerint.

Hitvallás a család mellett

De még a „nemzeti hitvallás” sem „Európa ellenes”, hanem csupán az ország határain kívül élő 3,5 millió magyarért érzett felelősséget hangsúlyozza, anélkül, hogy bármiféle területi követelést fejezne ki. „A nemzetet határokon át is egyesíteni kell. Nem a határok elmozdításával, hanem határokon átnyúlóan, kulturális és szellemi értelemben” – állítja Orbán a kritikusokkal szemben.

A családdal kapcsolatos, írásban is rögzített hitvallás azért kelt indulatot, mert az új Alaptörvény kizárja a házasságok köréből az azonos neműek életközösségét. Július 22. (negyedik) nemzeti ünnepé tételével is – a keresztény seregek oszmánok feletti 1456-os győzelmére emlékezve – Orbán szembe ment a kor szellemével, és szembe állította vele a saját keresztény értékrendjének egy részét.

A német Alaptörvénnyel és az amerikai Alkotmánnyal mutat hasonlóságot, hogy az Alaptörvényt népszavazás mellőzésével helyezték hatályba. Európában egyáltalán nem szokatlan dolog, hogy Magyarország és más országok Alkotmánybíróságának nincs olyan kompetenciája, mint amilyennel a Német Alkotmánybíróság rendelkezik; Nagy-Britanniában és Svédországban nincs is alkotmánybíróság. És az alkotmányos erővel bíró SPÖ-ÖVP-s nagykoalíciós törvényekkel Ausztriában is meglehetősen gyakran kiüresítik az Alkotmánybíróságot – anélkül, hogy emiatt Brüsszel eljárást kezdeményezett volna.

Az autóipar a saját útját járja

A politikai és publicisztikai „Orbán-söprűzés” tovább folytatódik. Eközben az előítéletek helyett az autóipar továbbra is a tényektől hagyja vezettetni magát: az Audi Győrben működteti a világ legnagyobb személygépkocsi-motor gyárát, amelynek évi két millió motor a kapacitása. Emellett ott szerelik össze a TT-típusú sportkocsikat és az A3 típus egyik változatát is. 2012-ben a Mercedes Kecskeméten megkezdte a B-osztály gyártását, és ebben az évben hozzáfognak az új CLA-cupé előállításához is. 2014-től évente 600 000 Opel-motor kerül ki majd Szentgotthárdról. Ezek nemcsak Orbánt és az időközben a Magyar Nemzeti Bank élére helyezett Matolcsy György-öt töltik el optimizmussal.

E-Mail-cím: debatte@dipresse.com

Fordította. Dr. Gonda László