Túl sokba kerül nekünk ez a siker

A kedvező brüsszeli döntés úgy kellett Orbánéknak, mint egy falat kenyér, hiszen az elmúlt három évben mindent alárendeltek annak, hogy a hiányt leszorítva kiszabadulhassanak a szoros brüsszeli kontroll alól. Ennek érdekében beáldozták a fogyasztást, tucatnyi új adófélét vezettek be, a fogyasztási jellegű adókat emelték, a húzóágazatokat és a pénzügyi szférát különadókkal sújtották, ezermilliárdokat vonva így ki a gazdaságból, a mélybe küldve a fejlesztéseket és a növekedési kilátásokat. Mindez nem lett volna elég, ha nem nyúlják le a magán-nyugdíjpénztárak 3000 milliárd forintját és azt az évi 450 milliárdnyi járuléktöbbletet, amely így az államkasszába áramlik. Becslések szerint összesen csaknem 6000 milliárd forintot, az éves GDP ötödét vonták el ahhoz, hogy teljesítsék az áhított hiánycélt, miközben a társadalom felső negyede ennek a harmadát ajándékként kapta vissza az egykulcsos adóval, a végtörlesztéssel stb.

Az eredmény a recesszióba való visszazuhanás lett, a vállalati szféra gazdálkodási feltételeinek drasztikus romlása, valamint a lakosság tömeges elszegényedése. Miközben a kormányfő arról szónokol, hogy kihúzták az országot a gödörből, a gazdasági mutatók tanúsága szerint ma rosszabb helyzetben vagyunk, mint 3 évvel ezelőtt, és a kilátásaink sem rózsásak. Orbánék hurráoptimista nyilatkozatokkal kommentálták, hogy az első negyedévben a GDP csupán 0,9 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, ami a tavalyi utolsó negyedév 2,6 százalékos zuhanásához képest valóban előrelépés, de a növekedési fordulattól még messze van.

Hogy milyen messze, jól mutatják a KSH beruházásokról szóló adatai, melyekre – milyen meglepő – a kormányzati propaganda nem sok szót vesztegetett. Nehéz lett volna magyarázni, hogy a hatalmas sikerek közepette miért zuhant évtizedes mélypontra a beruházási kedv, alulmúlva még a válság legdurvább időszakát is. Nem csupán az a baj, hogy éves szinten közel 9, az előző negyedévhez képest is csaknem 4 százalékkal estek a beruházások, de sajnos minden lényeges ágazat rosszul teljesített. Az export húzóerejének számító feldolgozóiparban 13 százalékos volt a zuhanás, de a prímet az energetika viszi, ahol mintegy harmadával esett vissza a beruházási kedv. Pontosan az történt, amit minden szakértő előre jelzett: a különadók és az önkényes rezsicsökkentés a padlóra küldik a fejlesztéseket, ezzel a minimálisra csökkentik a magyar gazdaság növekedési potenciálját.

Ennek a hatását máris érezzük, de a számok alapján a jövőben még jobban fogjuk. A tőke most kifelé áramlik az országból, nem befelé, hiába próbálja a kormány a bankadóval kivéreztetett pénzintézetek veszteségeinek pótlását működőtőke beáramlásként beállítani, ahogy az a közelmúltban történt. Hasonlóan hamis Orbán Viktor hangzatos állítása is, hogy most már saját pénzünkből élünk, nem másokéból, magunk finanszírozzuk magunkat: a GDP arányos külső adósságállományunk ma annyi, mint 3 évvel ezelőtt, abszolút forintösszege viszont jóval nagyobb, dacára az adósság elleni szabadságharcnak.

Amelyben a jelek szerint sok más mellett a versenyképességünket is beáldoztuk. A legfrissebb rangsor szerint a vizsgált 60 ország közül a dicsőséges 50. helyen állunk, még Ukrajna is beelőzött minket. A lista tucatnyi kritérium szerint, több száz szakértő véleményén alapul, és megbízhatóan jelzi, hová sorolnak minket a potenciális befektetők. Ilyen rosszul még sosem szerepeltünk, három évvel ezelőtt – amikor Orbánék szerint csődközeli mély gödörben voltunk – még 8 hellyel előrébb álltunk. Azóta viszont, a Fidesz országmentő erőfeszítéseinek hála, jobban teljesítünk. Hol lennénk, ha rosszabbul?

A valós helyzetünket, sajnos, a külső és hazai szakértői vélemények tükrözik, nem pedig a kormányzati sikerpropaganda. Frappánsan jelzi ezt, hogy a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülésünk Orbánék szerint gazdasági sikereink elismerése, holott a javaslathoz fűzött brüsszeli kommentár ennek éppen az ellenkezőjéről szól. Miközben rögzíti, hogy várhatóan az idén és jövőre tartható lesz a 3 százalék alatti hiány, kemény bírálattal illeti a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát, a nem fenntartható és a növekedést gátló intézkedéseket. Az ajánlások mindegyike egyértelmű kritika: változtatásokat sürgetnek a bankokat, a cégeket és az alacsonyabb jövedelműeket sújtó adórendszeren, intézkedéseket a társadalom elszegényedése ellen, hibásnak tartják a fiatalokat túl korán és megfelelő képzettségi szint nélkül a piacra kényszerítő oktatási rendszert, az energiaárak túlzott, a piaci viszonyokat felülíró szabályozását stb. Az Európai Bizottság szerint tehát fordulatra van szükség a növekedés beindulása, a gazdaság hatékonyabb működése, a fenntartható fejlődés érdekében. Enélkül – és ebben a szakértők egyetértenek – a hiány is újra fog termelődni.