2014. május 22., 17:27

A költségvetés első négyhavi hiánya 951,1 milliárd forint volt – közölte az előzetessel megegyező végleges adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a Kormány.hu portálon, írja az MTI.

2014. május 22., 06:33

Kiemelkedően teljesítettek az ötcsillagos hotelek az idei első negyedévben, az ágazat teljesítményét országos szinten az ötcsillagos szállodák eredményei húzták magukkal a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elemzése szerint. Kevésbé biztató azonban, hogy a régiós országok közül egyedül Szlovákiát előzzük meg bruttó szállásdíjakat tekintetve, harminc európai város között szobafoglaltságban pedig csak a 26. lett Budapest.

2014. május 22., 06:27

Ki adhatott megbízást a kémgyanú kiszivárogtatására? Erről cserélnek eszmét a 168 Óra vitafórumának résztvevői. „Ez csak a Putyin hátsó fele körüli lökdösődés” – véli egyikük. Többen úgy gondolják, „Orbán kiadta a kilövési engedélyt a Jobbikra”. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. május 21., 20:30

Lázár János azt ígérte, 2015-től a kormány minden munkaképes magyarnak ad legalább közmunkát. Ez szigorúan véve azt is jelentheti, hogy egy éven belül 2-3 millió közmunkás rohangál Magyarországon, de sokkal reálisabb, hogy a közmunkások jelenlegi létszámát a két-háromszorosára emelnék. Az első abszurd, a második drága.

2014. május 21., 11:20

A kormányzati szándék pozitív és támogatandó, de megfelelő előkészítés és alapos bevezető edukáció, valamint kommunikáció hiányában öngól – vélik a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségénél a kilakoltatási moratórium meghosszabbításával kapcsolatban.

2014. május 21., 06:46

Megsértette az E.ON Energiaszolgáltató Kft. az üzletszabályzatában foglalt egyes rendelkezéseket, a jogsértés miatt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a társaságra hárommillió forint bírságot szabott ki – tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.

2014. május 20., 19:10

Harminc vizsgált metropolis és nagyváros közül London a legsikeresebb – állapította meg a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló vállalat kedden ismertetett kutatása.

2014. május 20., 16:07

Hivatalos kampányokban gyakorta említenek olyan honi sikereket, amelyek nem feltétlenül érzékelhetők a társadalom minden szegmensében. A kerékpározás világát illetően más a helyzet. Abban úgy lettünk nagyhatalom, hogy hivatalosan alig esik szó a sikerről. Pedig nem csupán megszerettük, úgy is használjuk már a drótszamarat, hogy külhoni szakember is minket állít példaként a világ elé. Felmérés szerint itthon egyre gyakrabban a kerékpár a fő közlekedési eszköz. SZTANKAY ÁDÁM írása.

2014. május 20., 14:44

Az MNB-nek nincs kétsége, hogy számos bank elhagyja Magyarországot: kevesebb nagybank lesz a piacon – mondta Nagy Márton ügyvezető igazgató, aki a jegybank bankszektorral kapcsolatos jövőképét mutatta be a portfolio.hu konferenciáján.

2014. május 20., 06:28

Ma éjfélkor lejár a személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje; a kitöltött és aláírt bevallást az előző évekhez hasonlóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain, a postán és az ügyfélkapun keresztül is el lehet juttatni az adóhatósághoz.

2014. május 19., 16:25

Gyengült a forint hétfő délutánra a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

2014. május 19., 12:47

Az éleződő orosz-ukrán konfliktus már rövidtávon is gazdasági veszteségeket okozhat főként térségünk országai, így hazánk számára, hosszabb távon pedig alapvetően átalakíthatja az EU és Moszkva kapcsolatrendszerét. A magyar kormány ebben is kettős játékot játszik: miközben Orbánék szavakban támogatják az orosz függőség csökkentését célzó lengyel javaslatot az energiaunióról, energetikai lépéseikkel egyre szorosabban Oroszországhoz kötnek minket.