Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédes ábrát tett közzé arról, hogy a különböző eddig lejárt prémium állampapír-sorozatok közül melyiket mennyien váltották vissza.
Az Erste Bank javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet, aminek most az ügyfelek is örülhetnek.
A legszerényebb reálbéremeléssel az építőiparban dolgozók kalkulálhatnak.
Nagy Márton a közösségi oldalán pirított rá a bankokra a bankszámla díjak drasztikus emelkedése miatt.
A cégek úgy próbálják elkerülni a tömeges elbocsátásokat, hogy feltűnés nélkül elküldik a nyugdíjas munkavállalóikat.
2014. május 16., 09:35
Az idén átlagosan 307 forintos euróárfolyammal számol a kormány – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című műsorában.
2014. május 16., 09:04
Az OTP csoport az idei első negyedévben az elemzői várakozásoknál magasabb, 5,864 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami az előző év azonos időszaki eredménytől 48 százalékkal marad el, de több mint négyszerese – 317 százalékos növekedés – az előző negyedéves nyereségnek – közölte a társaság pénteki gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2014. május 16., 08:29
A Fidesz mindenképpen azt szeretné, ha az ipari rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot már a tavaszi ülésszak ideje alatt tárgyalhatná, majd elfogadná az Országgyűlés – mondta Németh Szilárd, a Fidesz képviselője a Magyar Hírlapnak.
2014. május 15., 06:09
A dohánypiacot jelenleg még az tartja egyben, hogy a legtöbb trafikos teljes pénzével ugrott bele az üzletbe, és ha most kiszállna, elvesztene mindent; tehát a boltosok futnak a pénzük után. Ügyeskedni vagy csalni nem tudnak, így a fizetésképtelenség miatt középtávon komolyan veszélyben van az egzisztenciájuk, ezzel együtt pedig az áfával és jövedéki adóval négyszázmilliárd forint adóbevételt generáló dohánypiac.
2014. május 14., 20:44
Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló új nyilvános koncessziós pályázati kiírás, a pályázatokat június 10-én éjfélig lehet benyújtani.
2014. május 14., 18:11
Fogturizmusban a magyar szakembereknek hála régóta jók vagyunk, három éve azonban az Orbán Viktor fogorvosának, Bátorfi Bélának nevéhez fűződő, közpénzzel kistafírozott program ehhez képest is grandiózus eredményeket hirdetett meg.
2014. május 14., 14:02
Az adósságállomány jóval túl van a hatvanmilliárdon, az igazgatók úgy trükköznek, ahogy tudnak. Például egyre több helyen komoly késéssel kapják meg a pénzüket a számlás orvosok.
2014. május 14., 11:43
A hazai defláció a rezsicsökkentésnek köszönhető, és csak átmeneti, ezzel együtt kedvezőtlenül hat a költségvetésre és a gazdasági növekedésre. Az év eddigi hiányadatait látva elkerülhetetlen a fiskális korrekció, a kérdés csupán annak mértéke és konkrét módozata lesz, ami viszont a hazai viszonyokon túl a külső környezet alakulásától is nagyban függ.
2014. május 14., 09:08
A nagyjából hatezer trafikból csak hozzávetőleg kétezer képes nyereséget vagy nullszaldós forgalmat produkálni – írja a Napigazdasag.hu. Ilyen arányok mellett a le nem járt tartozás is komolynak tűnik.
2014. május 14., 07:13
Szégyenteljesnek nevezte a Mol-csoport kommunikációs igazgatója közleményében azt a tanulmányt, amelyet a horvát kormány megbízásából készített két tanácsadó cég, és amelyben azzal vádolják a magyar olajcéget, hogy több milliárd dolláros veszteséget okozott az INA horvát olajipari vállalatnak. A Mol szerint a horvát gazdasági minisztérium, amely a tanulmányt megrendelte, rontja az INA jó hírnevét.
2014. május 14., 06:18
Elveszítette elsőségét Franciaország a bor világpiacán, 2013-ban az Egyesült Államokban fogyott a világon a legtöbb bor. Mennyiségben biztosan jó évünk volt tavaly, egy év alatt közel 50 százalékkal több bort állítottunk elő.
2014. május 14., 06:08
Londonban lesz az immár jogilag is egy cégnek számító Fiat Chrysler központja. Nem Detroitból, de nem is Torinóból fogják irányítani a világ hetedik legnagyobb autógyártójaként frissen létrejött Fiat Chrysler Automobilest (FCA).
2014. május 13., 18:47
Kormány kormányprogram nélkül. A 168 Óra stúdiójában Jolsvai András, Krug Emília, Lampé Ágnes és Pungor András.
2014. május 13., 15:21
Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, míg márciushoz képest átlagosan 0,1 százalék volt az infláció – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2014. május 13., 11:28
16,9 millió euró, azaz 5,2 milliárd forint támogatástól esik el a magyar egészségügy, miután a Norvég Alap a Magyarországnak fizetett pénzek felfüggesztéséről döntött – értesült a Népszabadság.
2014. május 13., 11:06
A müncheni tartományi bíróságon megkezdődött Bernie Ecclestone, a Forma–1 vezérének pere. Az ügyészség különösen súlyos vesztegetéssel és hűtlenségre való felbujtással vádolja a nyolcvanhárom éves üzletembert. Ha a bíróság bűnösnek találja, tíz évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki rá. KASZA LÁSZLÓ írása a vádról és a vádlottról.
2014. május 13., 10:00
A lakossági állampapír-állomány növekedése és az államadósság javuló helyzete volt a fő téma Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György jegybankelnök kedd reggeli – a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat részeként folytatott – tárgyalásán, tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
2014. május 13., 08:47
Mától fokozatosan bevezeti a Budapesti Közlekedési Központ az ügyfélszolgálatokon és a jegypénztáraknál a helyszíni, hőpapírra történő jegy- és bérletnyomtatást.