Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédes ábrát tett közzé arról, hogy a különböző eddig lejárt prémium állampapír-sorozatok közül melyiket mennyien váltották vissza.
Az Erste Bank javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet, aminek most az ügyfelek is örülhetnek.
A legszerényebb reálbéremeléssel az építőiparban dolgozók kalkulálhatnak.
Nagy Márton a közösségi oldalán pirított rá a bankokra a bankszámla díjak drasztikus emelkedése miatt.
A cégek úgy próbálják elkerülni a tömeges elbocsátásokat, hogy feltűnés nélkül elküldik a nyugdíjas munkavállalóikat.
2014. május 5., 15:02
Már júniusban kikerülhet Szlovákia a Brüsszel által vele szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás alól – közölte az MTI-vel a szlovák pénzügyi tárca sajtóosztálya az Európai Bizottság (EB) jelentésére hivatkozva hétfőn. A várható lépést Robert Fico kormányfő is bejelentette pozsonyi sajtótájékoztatóján.
2014. május 5., 12:56
Bár a Kúria még a nyári szünet előtt tárgyalni akar a devizahitel-szerződések ügyében, átfogó megoldási javaslat leghamarabb az ősszel születhet, mivel a legfontosabb kérdésben akkorra várható határozat. A jogi procedúra önmagában egyébként sem old meg semmit, a lényegi döntés a kormány kezében van.
2014. május 5., 11:47
Elmozdult a mélypontról a lakásépítés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2014. május 5., 10:15
Alig mozdult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákhoz képest a péntek esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
2014. május 5., 07:09
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az év eleji kedvező növekedési és inflációs adatok nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők, ugyanakkor az év egészében a gazdasági növekedés valamivel dinamikusabb, az áremelkedés alacsonyabb lehet a GKI által korábban vártnál.
2014. május 4., 20:47
Nem múlnak az amerikai General Motors autógyár minőségi gondjai, miközben a figyelem is egyre nő a gyanakvó vevők körében.
2014. május 4., 17:41
A volt NDK felzárkóztatása eddig 2 ezer milliárd euró közpénzbe került, de Németország keleti tartományainak gazdasága továbbra is elmarad nyugatiak mögött, és a különbség már majdnem egy évtizede nem csökken – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
2014. május 4., 14:21
Az idén 13. alkalommal jelenik meg A 100 leggazdagabb című összeállítás, a Napi.hu kiadásában. A magazin újdonsága a legbefolyásosabbak listája, ahol kormányközeli vállalkozók és a multik hazai leányainak irányítói is helyet kaptak. A leggazdagabbak vagyonának gyarapodása bőven verte az inflációt.
2014. május 4., 11:36
Évi egy százalékponttal növelte a visegrádi együttműködés országainak átlagos gazdasági növekedését az uniós csatlakozás. A régió összesített GDP-je a csatlakozás óta nagyjából megduplázódott, így a négy ország részaránya az EU gazdasági teljesítményében 3,7 százalékról 5,4 százalékra emelkedett.
2014. május 4., 06:27
Az egy évvel korábbi mélyponthoz képest a másfélszeresére nőtt az első negyedévben a lakáshitel-kihelyezések összege Magyarországon – mutatják az MNB friss adatai.
2014. május 4., 05:52
Megjelent a szeptember elsejétől hatályos közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többek között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát.
2014. május 4., 05:44
Hiába vezették be a vagyonszerzési illetéket, tovább öregszik a hazai gépjárműpark. Erőteljesen nőtt a használt gépjárművek behozatala idén – hívja fel a figyelmet a Das Weltauto elemzésében.
2014. május 3., 12:29
Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint.
2014. május 2., 13:21
Vágó Gábor 24 kérdést fogalmazott meg a NAV-botrányt kitálaló volt adóhatósági dolgozók elmondásai alapján, amit Schiffer Andrással közösen nyújtottak be Varga Mihálynak – közölte az LMP.
2014. május 2., 10:30
Szinte semmit nem mozdult a forint a főbb devizákhoz képest péntek kora reggel a csütörtök esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
2014. május 2., 10:02
Öt, csaknem százéves színarany érmét találtak egy szerb autóbuszon utazó szerb állampolgárnál a pénzügyőrök Röszkén, a több százezer forint értékű régiségeket lefoglalták, az utas ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.
2014. május 1., 12:07
Az év végén bezár Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem – írja az MTI. A bezárás összesen 675 ember munkahelyét érinti, a bányában jelenleg 525 saját dolgozót és 150 külsős munkavállalót foglalkoztatnak. A külsősök egy bányászati társaság alkalmazottai, ők határozott időre, 2014 végéig vállalták a munkát. A saját dolgozók közül 280 ember már most is jogosult átmeneti bányászjáradékra, azaz ötezer műszakot vagy 25 évet töltött földalatti munkán.