A cégek nem hajlandók fizetni az orbáni sarcot

Több százezer vállalkozás helyzetét igyekeznek tisztázni a kereskedelmi és iparkamarák, miután a vállalkozói szféra számos szereplőjétől eddig nem érkezett meg az ötezer forintos hozzájárulás – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

2013. szeptember 5., 08:19

A lap írása szerint a mulasztók ügyeit a hiányzó pénzek behajtásáért októberben kaphatja meg az adóhivatal. Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára elmondta: a tavalyi évre szólóan 564 ezer gazdasági szereplő fizette meg a hozzájárulást, az idén pedig 380 ezer. Nemegyszer előfordult, hogy a régebben működő vállalkozás csak 2013-ban utalta át az ötezer forintot, az elmúlt esztendőben nem, ezeket a befizetéseket 2012-re könyvelték.

A főtitkár arról is tájékoztatta a lapot, hogy az adatbázisok összevetése várhatóan októberre fejeződik be, akkorra válhat egyértelművé, mely vállalkozások nem fizették meg a hozzájárulást. A helyi kereskedelmi és iparkamarák ekkor az elmaradt ötezer forintok behajtásáért a mulasztók listáját átadják az adóhatóságnak – írja a Magyar Nemzet.

Jelenleg is több mint 750 ezer külföldön dolgozó vagy külföldre ingázó magyar van, akiknek célszerű tisztában lenniük a nemzetközi nyugdíjmegállapítás uniós szabályaival, erre hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő. De mi van akkor, ha az Európai Unió terültetén kívül eső országban szerzett valaki nyugdíjjogosultságot? Mutatjuk a részleteket!