Május 19-től érkezik az újabb árrésstop, az egyik nagy drogéria pedig már korlátozta is a megvásárolható mennyiségeket.
Többen is 10 százalékos nyugdíjemelésben részesülnek, mutatjuk, hogyan változnak az ellátások.
Hamarosan közeledik az szja-bevallás határideje, ami azt is jelenti, hogy sok magyar visszakaphatja az adója egy részét.
A nyugdíjkorhatárt elérők számára, akiknek nincs meg a teljes nyugdíjhoz szükséges 20 év szolgálati idejük, az öregségi résznyugdíj lehetőséget kínál a nyugdíjba vonulásra.
A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.
2023. szeptember 7., 18:42
Az állam pénzügyi támogatásával megvalósuló valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI, amelynek nyomán több tucat magas hozzáadott értékű munkahely jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2023. szeptember 7., 18:19
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. szeptember 7., 16:12
Lefelé módosította kissé a második negyedévi euróövezeti GDP-növekedési becslését az Eurostat.
2023. szeptember 7., 13:57
A babaváró hitelt igénylők majdnem kétharmada jövőre nem lesz jogosult a támogatásra.
2023. szeptember 7., 10:26
Gyengült kissé a forint csütörtök reggelre a nemzetközi devizapiacon az előző esti jegyzéséhez képest.
2023. szeptember 7., 07:08
A müncheni nemzetközi autókiállítást a német kancellár nyitotta meg. Itt kijelentette, hogy, már a jövő héten beterjesztenek egy törvényt, ami a benzinkutak 80 százaléka számára előírja, hogy legalább 150 kW teljesítményű villámtöltőket telepítsenek a villanyautók számára.
2023. szeptember 6., 19:50
Beszünteti magyarországi kábelkorbács-gyártását a Lear Corporation Gödöllőn.
2023. szeptember 6., 19:35
A váratlan rendszerleállás alatt lakossági és mikrovállalati ügyfelei bankfiókban vagy TeleBankon indított utalásainak díját az Erste elengedi, illetve jóváírja – írták.
2023. szeptember 6., 18:49
Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. szeptember 6., 14:43
Technikai okok miatt nem érhető el a George Web és George App, a megoldáson dolgoznak - közölte az Erste a honlapján.
2023. szeptember 6., 11:11
2023. júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,7, naptárhatástól megtisztítva 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest a KSH adatai alapján.
2023. szeptember 6., 08:31
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. szeptember 6., 07:59
Az Egyesült Államok a nemzetközi fejlesztési bankok alapvető átalakítását és megerősítését fogja javasolni a G20-csoport hétvégi csúcstalálkozóján – közölte kedden a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója.
2023. szeptember 6., 07:27
Kiderült, milyen mértékű lehet az inflációt követő nyugdíjemelés. Az arányos, a kapott nyugdíj százalékában kifejezhető emelés azonban nem segít a legszegényebb nyugdíjasok anyagi helyzetén.
2023. szeptember 5., 20:27
A kormányzat forrásai nem tudták mindezt megerősíteni a 24.hu kérdéseire.
2023. szeptember 5., 19:51
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. szeptember 5., 15:06
Augusztus 1-től a munkáltatóknak a korábbinál magasabb közterhet kell fizetniük.
2023. szeptember 5., 13:59
Az állam értékesíti a Posta Biztosítókban lévő tulajdonrészét – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.