Lombkoronasétány: lezárult a vizsgálat, feljelentést tesz az Integritás Hatóság

Költségvetési csalástól és magánokirat hamisítástól bűzlik a lomb nélküli lombkoronasétány és több más, Kelet-Magyarországon épített sétány ügye.

2024. február 6., 16:28

Szerző:

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az Integritási Hivatal (IH) több lombkoronasétány kapcsán – olvasható a hatóság oldalára feltöltött 30 oldalas dokumentumban. A gyanú szerint költségvetési csalás történt, valamint versenyt korlátozó megállapodás jöhetett létre több közbeszerzési és koncessziós eljárásban, illetve magánokirat hamisítás is megvalósult.

A súlyos szabálytalanságokat Kelet-Magyarországon épült lombkoronasétányoknál találta a hatóság. A pályázati kiírástól az irányító hatóság tevékenységén és a lombkoronasétányok megvalósításán keresztül a számlák benyújtásáig a teljes folyamatot átnézték.

A vizsgálat tárgya volt az a nyírmártonfalvai lombkoronasétány is, ami egy tarra vágott erdőben épült, Filemon Mihály polgármester földjén, 60 millió forintos uniós támogatásból. 

Továbbá Nyírmártonfalva környékén, a Petőrészi-kilátónál bruttó 68,5 millió forint támogatásból épült egy másik lombkorosansétány is. A fideszes Tasó László Hajdú-Bihar vármegyei országgyűlési képviselő nyíradonyi magánerdejében található lombkoronasétányt is vizsgálta a hatóság. Illetve Tasi Sándornak, a Fidesz Hajdú-Bihar vármegyei alelnökének az építményét is, ami szintén Nyíradonyban található a politikus magánerdejében.

A hatóság ezeknél a projekteknél a folyamat minden fő állomásán olyan súlyos szabálytalanságokat tárt fel, amelyek sértik az európai uniós támogatások felhasználásra vonatkozó előírásokat.

Összejátszottak a lombkoronasétányok tulajdonosai

A vizsgálat kiderítette, hogy a kedvezményezettek nagy csoportja között fennáll az összejátszás gyanúja. Legalábbis erről árulkodik az, hogy a pályázók nagy része két vármegyére (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) korlátozódva, azonos tartalmú támogatási kérelmeket nyújtott be, megegyező projektleírással, műszaki tartalommal, tervezővel és kivitelezővel, gyakorlatilag ugyanolyan összköltségvetéssel és hasonlóan jelentős mértékben túlárazva a projekteket.

A hatóság szerint már a pályázati kiírás is szabálytalan volt, a folyamatból pedig hiányoztak az ellenőrzési mechanizmusok, kontrollok, ráadásul az eredeti kiírást úgy módosítotték időközben, hogy az végül csak a pályázók egy szűk körének kedvezett.

Az irányító hatóság megállapította azt is, hogy sérülhetett az egyenlő bánásmód elve is, mivel a pályázókat egyenlőtlen feltételek teljesítése elé állították például a hiánypótlási lehetőséggel vagy annak hiányával. A támogatás nyertesei a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzések során vélhetően korlátozták a versenyt.

„Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése” című programhoz összesen 1,61 milliárd forint forrás állt rendelkezésre. Az IH versenyfelügyeleti eljárás megindítását is kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatalnál, valamint felszólítja az irányító hatóságot a szabálytalansági eljárások lefolytatására. 

A nyírmártonfalvai, lomb nélküli lombkoronasétány akkor kerültek be először a sajtóba, amikor tavaly márciusban kiderült, hogy a település polgármestere kitermelte az erdőt a 60 milliós uniós támogatásból épített sétány építése közben. A fideszes Filemon Mihály akkor azt mondta, senkinek semmi köze ahhoz, hogy mire költi az uniós támogatásokat. Majd azzal védekezett, hogy a pályázatban nem volt leírva, hogy milyen magasnak kell lennie az erdőnek.

(Kiemelt kép: Friss facsemeték a nyírmártonfalvai lombkoronasétány mellett. Fotó: Hadházy Ákos Facebook)

Huszonöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a Deák téri késelés egyik elkövetőjét - közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A tájékoztatás szerint a fiatal férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélték el.