Megérkezett a Nosferatu feldolgozása, a horror máris rekordokat döntöget.
Magyar idő szerint január 6-án hajnalban 82. alkalommal adták át a Golden Globe-díjakat. A gálán most először vehetett át díjat Demi Moore.
A Netflix az idei évet is egy különlegességgel indítja.
Az ünnepi dalok a karácsonyi szezonban nagyon népszerűek, és a sztárok, akik megírták és előadták a slágereket rengeteg pénzt keresnek velük évek óta.
Ha a szilvesztert otthon töltené, mutatjuk, melyek a legjobb műsorok a televízióban.
2018. november 7., 19:12
A napokban mutatják be az X – A rendszerből törölve című, különleges látványvilágú, erős hangulatú thrillert. Ujj Mészáros Károly rendezőt és a főszereplőt, a vele az életben is egy párt alkotó Balsai Mónit kérdeztük.
2018. november 5., 17:34
Ez az a tárgy, amelyet melyet a muszlimok imádkozás közben a homlokukra tesznek.
2018. november 4., 19:55
Hajdú Eszter több, nemzetközileg elismert dokumentumfilm rendezője, most a hazai rocktörténelem legendás gitárosáról, zeneszerzőjéről, a Locomotiv GT egyik alapító tagjáról forgat filmet. Barta Tamás 1974-ben az LGT-vel Amerikában turnézott, és nem jött vissza. Nyolc évvel később Los Angeles-i házában holtan találtak rá. Mellkasában két pisztolygolyóval.
2018. november 4., 08:13
Egy tízperces saját videóban nagyon sok munka van, olykor nagyobb erőfeszítést igényelhet az elkészítése, mint levezetni egy élő adást – mondja a 168 Órának Istenes Bence, aki hadat üzent a faék egyszerűségű marketingnek.
2018. október 31., 16:24
Néhány emlék József Attiláról, szocialista cenzúra nélkül.
2018. október 31., 12:00
Egy „bizonyos hatóság" felszólította az alkotót, hogy töröljék a jelenetet, de Csehország nem Magyarország, így benne maradt.
2018. október 30., 11:28
2018. október 28., 14:22
Ha nem lesz belőle lázongó kamasz, Harcsa Veronika talán elkerüli a dzsesszzenét. Évekig zongoraórákra járt, szolfézsra, szertornára, néptánccsoportba, de amikor tizenöt lett, megunta az illedelmes billentyűket: szaxofonozni akart.