Budapesten előkerült egy eddig ismeretlen Gustav Klimt-dombormű

2019. január 15., 21:53

Szerző:

Feltehetően egy eddig ismeretlen, Gustav Klimt által készített domborművet találtak Budapesten, az Ehrbar osztrák zongorakészítő magyarországi képviseletének dísztábláját a Magyar Belsőépítész Egyesület keddi közgyűlésén mutatták be.

A magántulajdonban lévő reliefet Selmeczi György belsőépítész, látványtervező fedezte fel másfél évvel ezelőtt egy nagykörúti lakásban, amely korábban zongoraszalonként működött.

– A kép száz éve ugyanazon a falon lógott

– hangsúlyozta Selmeczi György az egyesület keddi közgyűlésén.

A kutatását a domborművön olvasható cím alapján indította el. Az arannyal, szabadkézzel festett gipsz dombormű keletkezési éve 1890 és 1892 közé tehető.

Vizsgálódása alapján az alkotás tervezője, a domborművön látható Apolló-relief alkotója és megrajzolója Gustav Klimt (1862–1918) volt. A plasztikát Gustav Klimt fiatalabb testvére, Georg, esetleg másik öccse, az 1892-ben elhunyt Ernst készíthette el, feltehetően Gustav közreműködésével.

Feltételezése szerint a dombormű a 19. századi osztrák Ehrbar zongoragyár magyarországi képviseletének megrendelésére készült az 1896-os millenniumi ünnepségekre. Mint elmondta, a sík, dísztelen felületek és a tipográfia jellegzetességei tanúskodnak arról, hogy korai szecessziós műről van szó.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendkívül magas művészi értéket hordozó relief is gipszből készült, mint Klimt egy későbbi alkotása, a Beethoven-fríz, valamint az Ehrbar-relief elkészítésénél is aranyat használt, amely meghatározta Klimt későbbi alkotói korszakát.

Kifejtette, hogy a kompozíciós hasonlóságokon túl sikerült rátalálni néhány díszítő motívumra is Gustav Klimt munkásságában, amelyeket jellemzően ő használt és a reliefen is szerepelnek. Ilyenek többek között a hullámvonal, a babérfüzér és a domborművön látható líra.

Hangsúlyozta, hogy a relief előkerülése és kutatása árnyalja a Gustav Klimtről alkotott képet, a mű új kutatási irányokat nyithat meg az előkerült adatok alapján, tette hozzá a belsőépítész.

Feltehetően egy eddig ismeretlen Klimt-domborművet találtak B Feltehetően egy eddig ismeretlen Klimt-domborművet találtak B
Fotó: MTI/Máthé Zoltán