Alföldi Róbert: Az emberek mulatnak ahelyett, hogy szembenéznének azzal, amiben élnek

A látszatcsillogás mögött rothadó világot, a perspektívátlanság meséjét vitte színre Alföldi Róbert a Centrál Színház Kasimir és Karoline című előadásában. A rendező a hvg.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy rengeteg a hasonlóság a harmincas évek és a jelen társadalmi közege között.

Elmondása szerint a Kasimir és Karoline egy vurstliban játszódik, mert Kálmán Eszter díszlettervezővel a lényeget elfedő ivászatot, őrjöngést, bulizást akarták bemutatni.

– Az emberek mulatnak ahelyett, hogy szembenéznének azzal, amiben élnek

– teszi hozzá.

Fotó: nyugat.hu/Vágvölgyi Róbert

A színész-rendező véleménye szerint rengeteg hasonlóság van a harmincas évek és a jelen társadalmi közege között. Sokan gazdaságilag tönkremennek, szétesnek, a társadalmi mozgások beleszólnak az életükbe. Erre pedig mindenki más túlélési stratégiát talál ki magának.

– Van, aki azt mondja, le van szarva minden, lopni kell, elveszem, ami jár. Másvalaki azt találja ki, hogy a csillagok felé néz, mert ahhoz hasonlítva magát mindjárt rájön, hogy a sorsa semmi a csillagokhoz képest. Megint mások a hatalomhoz, a pénzhez, a piához nyúlnak. A szegénységben, a világválságban, a politikai elnyomásban a társadalmi zűrzavar, hazugság, megoldatlanság különféle módokon szól bele abba, hogyan tudunk, vagy nem tudunk együtt élni

– mondja Alföldi.

Ötvenedik születésnapjára ajándéknak kérte és kapta a III. Richárd címszerepét. Arra a kérdésre, hogy a gyilkológép megformálásával közelebb került-e a diktátorok lélektanának a megértéséhez, azt feleli, hogy az ő III. Richárd előadásuk nem Richárdról szól, hanem a közegről, amely őt körülveszi.

– Arról, hogy hogyan tud egy közeg komolyan venni egy ilyen embert, és ez az ember hogyan érzi ezt meg, és megy el a falig, csinál meg mindenkivel mindent. Hogy ki a királyunk, az tőlünk függ. Hogy mit engedünk meg a királyainknak, azt csak magunkon lehet számon kérni. Évek óta arról beszélek, hogy igenis, felelősek vagyunk a saját életünkért, azért, hogy milyen világban élünk. Ha nem vagyunk hajlandóak szembenézni a valósággal, akkor semmi jogunk számon kérni az élettől, hogy miért így alakult, és nem másképp. Ráadásul mindenkinek saját személyes felelőssége van. Nem lehet egymásra mutogatni

– állapítja meg. Véleménye szerint aki szerencsésebb helyzetbe kerül és értelmiségi, annak kötelessége társadalmi ügyek mellé állni, akár a szegénységet, hajléktalanságot kriminalizáló légkörben is. A rendező úgy látja, hogy rengeteg civil foglalkozású ember, szervezet nagyon sokat tesz azért, hogy másokon segítsen, és sok minden azért működik ebben az országban, mert vannak civilek, akik sokat tesznek érte.