Jól indul a 2025-ös év: néhány izgalmas könyv már meg is érkezett.
Megyeri Jonatán rabbi és a felesége, Szilánk Zsuzsa beengedték az ATV Heti Napló Sváby Andrással stábját, így a tévénézők is láthatták, milyen egy igazi sábát.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.
2024. január 20., 13:19
Mégsem engedi, hogy műtétet hajtsanak végre rajta.
2024. január 18., 12:44
A Bookline összeállításából kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb könyvek, kik azok a szerzők, akik több művükkel is kimagasló eladásokat produkáltak, valamint az is, hogy 2023-ban mely könyvek kerültek a legtöbb karácsonyfa alá.
2024. január 18., 11:24
A budapesti Magyar Zene Háza már a megnyitás előtt elismert építészeti remekműnek lett kikiáltva, azóta is sorra kapja az elismeréseket.
2024. január 18., 00:37
Különleges látványvilágú családi musical színhelye lesz a Fővárosi Állatkerthez tartozó Biodóm látogatóközpontja: a Vadak urát február 10-én és 11-én összesen négy alkalommal láthatja a közönség – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
2024. január 17., 19:50
Müller Péter egyik napról a másikra lemondta az összes előadását.
2024. január 16., 08:23
China National Acrobatic Troupe biciklis csoport és a deszka zsánerrel fellépő Troupe Zola mongol artistacsoport kapta az arany díjat a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál hétfői díjátadó ünnepségén.
2024. január 15., 13:39
A Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál idén ünnepli 50. jubileumát. A múlt szombati nyitóceremónia nagy attrakciója, a világhírű magyar artistaművész, ifj. Simet László volt, aki harminc méter magasan, biztosítókötél nélkül, fittyet hányva a csontig hatoló hidegre és a szélre, újabb szenzációs produkciót mutatott be.
2024. január 13., 20:33
Legismertebb műsora a 17 éven át az RTL-en futó Heti Hetes volt.
2024. január 11., 16:07
Elhunyt Jakab Csaba, színész, szinkronszínész.
2024. január 11., 15:20
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) idei házigazdája az egyik fővárosi egyetem lesz.
2024. január 10., 18:36
Elhunyt id. Kaszás Péter zenész, dalszerző. Az alkotó, aki a kilencvenes években Zámbó Jimmynek is számos slágert írt, életének 78. évében, szerdán hajnalban halt meg – közölte a Magneoton kiadó.
2024. január 10., 15:50
Kiállítással, vetítésekkel, kiadvánnyal és diafilm-emlékcsomaggal ünnepli egész évben alapításának 70. évfordulóját a Diafilmgyártó Kft. – hangzott el kedden sajtótájékoztatón.
2024. január 8., 11:56
Meghalt Finta József a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-, kétszeres Ybl Miklós-díjas és Prima Primissima díjas magyar építész, az MTA és az MMA rendes tagja – közölte a Finta Studió.
2024. január 8., 10:37
Ferdinandy György József Attila-díjas magyar író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár 88 éves volt.
2024. január 5., 19:50
David Soul, aki a Magyarországon is népszerű sorozatban Hutchot alakította nyolcvan éves volt.
2024. január 4., 20:35
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatói munkakörének ellátásáról szóló pályázati kiírás jelent meg csütörtökön Magyarország Kormánya hivatalos weboldalán – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
2024. január 3., 16:58
Szombaton indul az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, amely egy közös tematika mentén, Csomópontok címmel több mint húsz programot vonultat fel csaknem egy hónapon keresztül több budapesti helyszínen.