Fontos változás februártól, ez minden horgászt érint
Mostantól sok horgásznak a mobiltelefon is kötelező tartozék lesz a horgászat során.
Az Infostart cikke szerint, a horgászok februártól elektronikus fogási naplót is vezethetnek. Azonban, ha úgy döntenek, hogy átállnak az elektronikus verzióra, már nem választhatják azt, hogy papíron vezetik a fogási naplót. Ez pedig azt is jelenti, hogy mostantól a horgászatnak az egyik kötelező kelléke lesz a mobiltelefon.
Februártól változásra számíthatnak a horgászok
A lap a sonline.hu cikkére hivatkozik, amiből kiderül, hogy február elsejétől új funkcióval bővül a horgász applikáció, ennek a segítségével a horgászok már elektronikusan is vezethetik a fogási naplót. Fontos, hogy a jelenlegi, papír alapú fogási naplókat február 28-ig kell leadni.
Azok a horgászok, akik a jövőben automatikusan az új elektronikus rendszerben szeretnék rögzíteni fogásainak és azoknak a napoknak a számait, amikor horgászott, már nem lesz lehetőségük arra, hogy visszaváltsanak a hagyományos, papír alapon működő dokumentumra. Azon horgászok, akik kiváltják a papír alapú fogási naplót, és év közben mégis úgy döntenek, hogy átállnak az elektronikus fogási naplóra, ezt bármikor megtehetik.
Fontos, hogy az elektronikus fogási napló olyan helyeken is működik, ahol nincs internetkapcsolat. A horgász ebben az esetben is tudja rögzíteni az adatokat, ám ahhoz, hogy a központi adatrendszerben is megjelenjenek az adott horgászat eredményei már szükség van az internetes kapcsolatra. Azon személyek, akik elektronikus fogási naplót szeretnének vezetni, kénytelenek lesznek a jövőben feltöltött mobiltelefonnal horgászni. Abban az esetben, ha valamilyen oknál fogva nem működik a telefon, és a horgász nem tudja regisztrálni a kifogott halat, kénytelen lesz visszaengedni a vízbe.
Sok szabályra kell figyelniük a horgászoknak
Korábban a 168.hu is megírta, hogy az ellenőrök több tó környékén is tapasztaltak szabálytalanságokat. A tószegi Patkó-tó még ősszel posztolt erről a közösségi oldalán. Elárulták, hogy az ellenőrzések során a halőrök több szabálytalanságot is tapasztalták, bár akkor nem részletezték, hogy pontosan miről van szó. Emiatt azt a döntést hozták, hogy amennyiben további szabálytalanságokat tapasztalnak, bevonják az engedélyeket, napjegyes horgászok tekintetében kitiltás jár, éves engedéllyel rendelkezők kihágás esetén a következő évben sem válthatnak engedélyt.
A másik probléma a szemetelés, emiatt szintén többször figyelmeztették már a horgászokat. A Tisza-parton is gond nélkül szemeteltek az emberek, erről korábban a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége közölt egy videót a Facebookon.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)