Drámai döntést hoztak a horgászok, óriási a baj a magyar folyónál

Drasztikus lépésre szánta el magát a horgászegyesület, a Kapos folyó védelme a cél. 

2024. október 9., 10:52

Szerző:

Szeptember végén a Somogy vármegyében található Kapos folyó taszári szakaszán olajszerű szennyeződésre lettek figyelmesek a horgászok, továbbá a vízben pipáló (amikor a halak nem tudnak elég vízben oldott oxigént felvenni a kopoltyúikkal – a szerk.) és elpusztult halakat is láttak. A szennyeződés aztán a folyó kurdi szakaszán is megjelent, ahol szintén pipáló és elpusztult halakat lehetett látni – írja a Sokszínű Vidék.

Kárelhárítási készültség 

A helyzetről nem sokkal később a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is tudomást szerzett, ezért október 2-án kárelhárítási készültséget rendeltek el az említett szakaszokon. A vizsgálati eredményekre még várni kell, emiatt pedig a Kaposvári Sporthorgász Egyesület nagyfokú környezetkárosítás miatt drámai döntést hozott, ugyanis úgy határoztak, horgászati tilalmat rendelnek el. 

Bajban a folyó 

A Kapos folyó Somogy vármegyei szakaszán tapasztalt vízszennyezés és halpusztulás miatt a Kaposvári Sporthorgász Egyesület általános horgászati tilalmat rendel el a Kapos folyó Somogy vármegyei szakaszán. A horgászati tilalom visszavonásig tart

– közölték az egyesület weboldalán október 8-án, továbbá hozzátették, már felvették a kapcsolatot a hatóságokkal, a vizsgálati eredményekről pedig amint lehet, beszámolnak. 

A klímaváltozás miatt is tömegesen pusztultak a halak

Ahogyan arról lapunk is hírt adott a nyári forróság és szárazság a hazai tavak és folyók állapotára is hatással volt. A klímaváltozás következtében jelentősen felmelegedett a víz, ami a halak tömeges pusztulásához vezetett. A klímaváltozás miatt volt, hogy 26 és 30 fok közé is emelkedett a vizek hőmérséklete a nyári melegben, ez pedig végső soron a halak pusztulását eredményezte. Az okokról akkor a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, Lévai Ferenc beszélt az Infostartnak.

Soha nem volt még ilyen magas a vízhőmérséklet, ezzel pedig az a gond, hogy minél melegebb a víz, annál kevesebb gázt tud megtartani, vagyis kevesebb az oxigén is. Más gázok felhalmozódnak a fenéken, és milliméternyi vastagságú gázréteget képeznek. Az első olyan időszakban, amikor a légnyomás drasztikusan leesik, ezek a gázok egyszerre szabadulnak fel, elkábítják, elbódítják a halakat, nem ezért pusztulnak el, mert nincs elég oxigén, hanem azért, mert szó szerint megmérgeződnek

– magyarázta a szakember. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)