A Kossuth-díjas színművész nemrég a Táncsics Alapítvány életműdíját kapta. A nyolcvanhét éves baloldali alkotó korábban három színházat is vezetett, ám direktori pozícióiban sem tartotta magát többre másoknál. Azt pedig már a pártállami időkben sem szerette, ha a politika belekotnyeleskedik a művészetbe. A rendszerváltás után utat talált a buddhizmushoz, az egyház főiskolájára is beiratkozott. Világlátásban az ott tanultak is segítik, miközben maradt, aki volt. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

Nyílt levelet intézett négy irodalmi szervezet Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, amelyben tiltakozásukat fejezik ki a művészeti középdíjak odaítélési rendszere miatt.

Civilszervezetek tiltakozása közepette, keddre virradó éjszaka bontani kezdte a bukaresti főpolgármesteri hivatal a műemlékké nyilvánított Hala Matache vásárcsarnokot, amely egy sugárút építésének áll útjában.

Április közepétől látható az Uránia moziban Groó Diana Regina című „kreatív dokumentumfilmje, amely a világ első női rabbijának, az Auschwitzban elpusztított német Regina Jonasnak állít emléket. Bár csupán egyetlen fénykép maradt róla, a rendező mégis arra vállalkozott, hogy rekonstruálja a mártírhalált halt Regina személyiségét, életútját. A Magyar Mozgókép Alapítvány támogatást ítélt a filmnek még 2010-ben, ám a kormányváltás után a MMKA-t megszüntették, és a produkció az ígért állami finanszírozást nem kapta meg. A mű végül az Angliában élő magyar származású George Weisz segítségével jöhetett létre. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

Szombat este megnyílt a Budapest Music Centert a IX. kerületben. A Mátyás utcai épületben koncertterem, zenei könyvtár, információs központ, tanterem, több stúdió, illetve étterem is helyet kapott.

A Sirály nevű budapesti klubban tartózkodó fiatalok azt az ígéretet kapták, hogy hétfőn tárgyalnak velük a vagyonkezelő, illetve a főváros képviselői a helyiség sorsáról. Ezt Schönberger Ádám, a Marom Klub Egyesület elnöke, a bent lévő fiatalok egyike mondta szombaton.

Több ezren kísérték utolsó útjára Bódi Lászlót, Cipőt, a Republic együttes alapítóját pénteken a kistarcsai temetőben.

A svéd üzleti elit tagjait sorra holtan találják fényűző otthonaikban. A titokzatos merénylő éjjelente saját kulcsát használva jut be a házakba, a nappaliban ülve várja áldozatait, két golyót repít a fejükbe, majd meghallgat egy titokzatos jazzszámot, és a nyomok eltüntetése után, éppolyan észrevétlenül, ahogyan érkezett, távozik.

Árveréssel zárják szombat délután 18 órakor a budapesti Katona József Színház „A Katona 30 Emlékképek” című, Koncz Zsuzsa – a tavaly elhunyt kiváló színházi fotós – fényképeiből rendezett kiállítást.

Budapest egyik legfurcsább kiállítóhelye éppen tizenöt éves. Nem galéria, szalon vagy stúdió ez, hanem egy óriásposzter méretű városi hirdetőtábla a Lövölde téren, hamisítatlan városi környezetben.

Harmincan vannak. Köztük művészek, színháziak, filmesek, koreográfusok, zenészek, írók, tudósok, közgazdászok, de pedagógus és jogász is. Különféle nemzedékek. Talán eltérő világnézetek is. De hazaféltők – mindahányan. „Mit kíván a magyar nemzet?” – ez volt a történelmi kérdés 1848-ban. A 168 Óra most fölidézi az egykori kérdést. Arra vártunk választ: „Milyen Magyarországot akarunk?”

Így vagy úgy, minden valamirevaló műalkotás ezt az egyszerűnek látszó kérdést szegezi nekünk, erre akarja kicsikarni belőlünk, befogadókból a választ. Ezúttal Heinrich von Kleist Amphitryon című drámájában, a Nemzeti Színház bemutatóján, ezen az újabb remek előadáson is ez történik.