Sírunk, nevetünk

Bizony, bizony, sírva nevettünk, és nevetve sírtunk a Magyar Színházban a Facér pasi naplója előadásán. Aztán hosszan és lelkesen tapsoltunk, megköszönve az alkotóknak ezt a pompás másfél órát, amikor hol helyettünk, hol velünk (merthogy a közönség be is vonódik a játékba itt) mondották ki, mondották el, hogy és miért mehet tönkre egy házasság, és mit tehet ilyen esetben egy magára maradt férfi.

Van egy jelenet a darabban, amikor az ifjú pár (kikről mi már tudjuk, hogy véget ért a kapcsolatuk, hiszen a darab a szétválással kezdődik, és az okok nyomozásával folytatódik, egészen a konklúzióig, hogy tudniillik krallozzunk végső leheletünkig) megjelenik az anyakönyvvezető előtt, hogy kimondja a boldogító igent, ám az állam képviselője, tőle szokatlan módon, megpróbálja lebeszélni őket erről a lépésről. Statisztikákat sorol, érveket hoz fel – persze mindhiába, hőseink egymáséi lesznek –, hogy aztán, tizenöt év után, véget érjen a házasság.

Sztankay Ádám (akinek népszerű internetes blogjából készült a darab Szabó Borbála keze alatt) remekül ért az arányokhoz: megejtő őszinteséget kever játékos öniróniával, s mindezt igazi színpadi ritmusban teszi: a legkézenfekvőbb közhelyeket képes hol megemelni, hol megcsavarni, épp csak annyira, hogy igazán magunkénak érezhessük őket. (Egyébként is, ha egy ötvenhez közelítő férfit elhagyja a harmincas éveinek közepén járó felesége, az közhely, kivéve, ha velünk történik – mert akkor tragédia.) A többiek is remekül alkalmazkodnak ehhez az írói stílushoz: a rendező, Őze Áron rengeteg színpadi ötlettel, a színészek (Balsai Mónika, Gémes Antos, Horváth Lajos Ottó, Ruttkay Laura, Szűcs Kinga) adekvát játékstílussal, lelkesedéssel és improvizációs készséggel vesznek részt a darabban, amely így joggal nyeri el a közönség rokonszenvét.

Jolsvai kolléga, aki mellettem csapkodta a térdét egész este, és a könnye is kiszökött olykor (s aki csak azért nem írt a darabról, mert hogy néz az ki, hogy valaki égre-földre dicséri az aluljáróját), azt mondta hazafelé menet, az ember akkor válik igazán felnőtté, ha elveszti az anyját, és ha elhagyja a szerelme.

Sztankay Ádám felnőtt íróként mutatkozott be a színpadon. Innen már könnyebb lesz.

Nádas Sándor