Magyar film a világ első női rabbijáról
Április közepétől látható az Uránia moziban Groó Diana Regina című „kreatív dokumentumfilmje, amely a világ első női rabbijának, az Auschwitzban elpusztított német Regina Jonasnak állít emléket. Bár csupán egyetlen fénykép maradt róla, a rendező mégis arra vállalkozott, hogy rekonstruálja a mártírhalált halt Regina személyiségét, életútját. A Magyar Mozgókép Alapítvány támogatást ítélt a filmnek még 2010-ben, ám a kormányváltás után a MMKA-t megszüntették, és a produkció az ígért állami finanszírozást nem kapta meg. A mű végül az Angliában élő magyar származású George Weisz segítségével jöhetett létre. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
Különleges alkotás a Regina: a néző olykor nem is tudja, hogy dokumentum-vagy- játékfilmet lát-e? Archív képek peregnek a vásznon, vagy megrendezett jelenetek idézik a múltat? A meseszerű, sodró erejű film, drámai portré a világ első női rabbijáról, Regina Jonasról. Ám nem csak az ő történetét mutatja be. Aki a moziba beül, úgy érzi, ő is ott van a húszas-harmincas évek Németországában, átéli a berlini zsidó közösségek mindennapjait, s a nácizmus előretörésének borzalmait. De a film mégsem a holokausztról szól. Inkább egy törékeny nő elképesztő életerejéről, s arról is: miként lehet az emberségünket, mások iránti szolidaritásunkat szörnyű körülmények között, a halál árnyékában is megőrizni.
Regina Jonast, a mártírhalált halt rabbinőt lényegében elfelejtette az utókor. Filmet eddig még senki nem forgatott róla.
Groó Diana 2005-ben a Csoda Krakkóban című első mozifilmjével szerepelt az amszterdami zsidó filmek fesztiválján. A rendezvényt Elisa Klapheck, frankfurti rabbinő nyitotta meg, majd megkérdezte a magyar rendezőtől: „Nem szeretne filmet készíteni Regináról?” Említette azt is, ő már írt róla egy könyvet, amelyben megszólalnak olyan holokauszt túlélők is, akik személyesen ismerték a tragikus sorsú rabbinőt.
Miután Groó elolvasta a könyvet, egyre inkább izgatni kezdte a téma. Regina egy ortodox zsidó vallású szegény utcai árus lánya volt, 1902-ben született Berlinben, s gyerekkorától kezdve mérhetetlen elhivatottsággal készült rabbinak. Csakhogy a zsidó vallás törvényei addig ezt egy nő számára nem tették lehetővé. Sok éven át tartó tanulással, kemény küzdelemmel mégis megvalósította az álmát: Reginát felavatták rabbinak. Ám a berlini hitközség sokáig ezután sem ismerte el a tevékenységét. A nácizmus hatalomra kerülésével megkezdődtek a deportálások, és megfogyatkozott hívők közösségének szüksége lett lelki vezetőkre. Így Regina Jonas is egyre többet léphetett a szószékre.
Bátorsága és hite óriási hatással volt a sorstársaira. Küldetéséről egyik fennmaradt levelében így írt: „Arról, mi indított arra, hogy rabbi legyek, két dolog jut eszembe. A hitem az istentől való megbízatásban, és az emberek iránt érzett szeretetem. A Mindenható a szívünkbe plántálta a tehetséget és az elhivatottságot, és nem kérdezte, milyen neműek vagyunk. Ezért mindenkinek az a kötelessége – akár férfi, akár nő – hogy az Isten által neki ajándékozott képesség szerint hasson és alkosson. Ha ezt a dolgot így tekintjük – a maga igaz valójában – akkor bárki legyen az, legyen nő, avagy férfi, a lényeg: ember legyen.”
Reginát aztán Theresienstadtba, onnan Auschwitzba hurcolták. Akik visszajöttek a lágerekből úgy emlékeztek rá: az utolsó pillanatáig másoknak próbált erőt és reményt adni a túléléshez.
Saját halálát azonban előre sejthette: mielőtt 1942-ben Terezinbe deportálták, a leveleit, a róla szóló írásokat és egyetlen fényképét a berlini hitközségnek adta át megőrzésre.
Ezeket a dokumentumokat kezdte kutatni Groó Diana 2007-ben, amikor eldöntötte: megfilmesíti Regina sorsát. De hogyan lehet megsárgult levelekből, egyetlen fotóból rekonstruálni egy életet? A rendező furcsa dramaturgiát talált ki: a főhős életútját követve eredeti, archív felvételekből, dokumentarista módon megteremti Regina világát, és „életre kelti” az alakját. Két éven át megszállottként kutatott főleg német és amerikai filmarchívumokban, Rengeteg régi amatőr felvételt is felhasznált, berlini, hamburgi zsidó családok húszas, harmincas évekből megőrzött privát kópiáihoz jutott hozzá.
A Magyar Mozgókép Közalapítvány 2010-ben támogatást ígért a produkciónak, és német, izraeli koprodukciós partnereket is sikerült találni. Majd jött a kormányváltás, az MMKA-t megszüntették, és az állam által ígért öt millió forint ugrott. Groó pályázott dokumentumfilmjével a Médiahatósághoz is: azonnal elutasították indoklás nélkül. Ezek után a külföldi koprodukciós partnerek is visszaléptek. Úgy tűnt, a kör bezárult.
Ekkor ajánlotta fel segítségét a rendező egyik Londonban élő magyar származású barátja, George Weisz, aki alapítványával kisegítette a filmet, és főproducere lett a műnek. Nem akarta, hogy ennyi befektetett munka és jó szándék kárba vesszen. Neki köszönhető, hogy az alkotást végül öt év után sikerült befejezni. Weisz a forgalmazásban is részt vesz: már folynak a tárgyalások a film a nemzetközi sorsáról.
Itthon egyelőre az Uránia mozi ajánlotta fel, hogy műsorra tűzi a „kreatív dokumentumfilmet”, amely ugyan egy régi világba viszi a nézőt, de fontos üzenetei ma is érvényesek.
