Melyik képet választaná? Kiderül, mit gondolnak önről valójában mások
A személyiség rejtett szegmenseiről is árulkodhat a döntés.
A pszichológusok nem véletlenül veszik igénybe egy-egy személyiségteszt segítségét, amikor szeretnék felderíteni a hozzájuk fordulók olyan tulajdonságait, amelyek csak hosszabb idő után deríthetőek fel a hagyományos módszerekkel. Ehhez nem feltétlenül van szükség bonyolult kérdőívekre, olyankor elegendő egy képes teszt is, amilyen például a JagranJosh weboldalán is fellelhető.
Furcsának tűnhet, de sok esetben egyetlen döntés is meghatározhatja a személyiségünk alappilléreit. Egy-egy teszt elvégzése után olyasmire is fény derülhet, amit az adott személy sosem gondolt volna saját maga sem, hiszen nem volt tudatában annak, hogy például egy bizonyos helyzetben miért reagál minden esetben ugyanúgy.
Mindez izgalmas játék is egyben, bár kétségtelen, hogy az ilyen jellegű önismereti utazásokhoz szükséges némi bátorság. Sok esetben fájdalmas rádöbbenésekkel jár együtt egy ilyen jellegű vizsgálat, de minden esetben érdemes foglalkozni ezzel a területtel.
Egy személyiségteszt, ami végre választ ad a kérdésekre
A legtöbb ember kíváncsi arra, hogy milyen érzelmeket vált ki másokból. Alapvetően mindenki vágyik mások elismerésére és szeretetére, így egyáltalán nem mindegy, a külvilág milyen képet alkot rólunk. Túlzásokba sem szabad esni, de az énképet jelentősen befolyásolják a visszajelzések. Csakhogy ezek esetenként elmaradnak, és ilyenkor csak a kételyek maradnak fenn. A JagranJosh tesztje ezen kérdések megválaszolásában segíthet.
Az alábbi képen különböző hegytípusok láthatóak, ezek közül szükséges egyet választani. Az lesz a jó választás, amely iránt először érez szimpátiát. Ha megvan, görgessen lejjebb, hogy megtudja, mit árult el mindez önről!
Ha az első képet választotta, alapvetően nyugodt személyiség, aki nem szereti feleslegesen pazarolni az energiáit. Békére vágyik, ám mások néha kissé lustának és lassúnak találhatják, emiatt pedig akaratán kívül is konfliktusba kerülhet. Bár meglehetősen introvertált, érdemes többet beszélgetnie a kollégáival annak érdekében, hogy megértsék az ön szempontjait is.
A második képet választotta? Akkor ön független és optimista természettel rendelkezik, aki soha nem enged az igazából. Emiatt gyakran vitázik másokkal, ami miatt néhányan azt gondolják, hogy kissé akadékoskodó. Ha úgy érzi, sok múlik egy-egy helyzetben azon, hogy sikerül-e másokat meggyőznie, tartson ki, ám apróságokon nem érdemes vitáznia sem a családban, sem a munkahelyén, sem az élelmiszerboltban.
A harmadik képet választókat nem lehet keretek közé szorítani. Rendkívül kreatívak, ám a szabályokat nem csak az alkotómunka során rúgják fel, hanem a hétköznapokban is. Ezzel sok esetben másoknak is kellemetlenséget okozhatnak, ami miatt könnyen magukra haragíthatnak bárkit. Néha érdemes mások szempontjait is figyelembe venni.
A negyedik kép áll közel önhöz? Akkor minden bizonnyal extrovertált személyiség, aki szeret a társaság középpontjában lenni. Ezzel nincs is semmi baj, ám arra vigyázzon, hogy ne gázoljon át a visszahúzódóbb személyeken se. Néha kissé harsánnyá válhat, ami bosszanthat másokat.
Aki az ötödik képet választotta, nem fél attól, hogy egyedül is helyt kell állnia. Magányos farkasként sem retten vissza semmitől, ugyanakkor érett gondolkodásának köszönhetően sokak számára vonzó. Szeretnek a közelében lenni mások, hiszen igazán karizmatikus személyisége van, aki született vezető.
A hatodik képet választják azok, akik csendesek, és jobban szeretnek otthon tevékenykedni, mint nagy társaságban. Bizonyos szituációkat azonban ők sem kerülhetnek el. öntésképtelenségük esetenként dühíthet másokat, ahogy az is, hogy rendkívül nehezen nyílnak meg. Ezen érdemes változtatni annak érdekében, hogy másokban ne alakuljon hamisan egy negatív kép emiatt róluk.
(Kiemelt kép: Shutterstock. Forrás: JagranJosh)