Mi történik velünk?

Gothár Péter rendezése gondoskodik arról, hogy el ne felejtsük feltenni magunknak ezt a kérdést. Egy három oldalról nyitott dobogóra állította a színészeit, s a dobogót tribünszerűen kialakított lelátókkal vette körbe. A néző így már nem is néző, hanem maga a thébai nép, amely zavarodottan szemléli a körülötte zajló különös eseményeket. Zavarodottan és lenyűgözve, és észre sem veszi az idő múlását, pedig két és egy negyed órát kell egyhuzamban a nehezen megszerzett ülőhelyén töltenie.

A különös esemény a mitológiában szokványos történet: Amphitryon thébai hadvezér feleségére, Alkménére szemet vet Jupiter, de mert az asszony szerelmes a férjébe (no lám, ilyesmi is előfordul), a férj alakját ölti magára a csábításhoz. Ezalatt Merkur Sosiast, a hadvezér szolgáját szemeli ki magának egy jó kis tréfára: elveszi tőle a nevét és személyiségét. Jupiter fortéllyal, hízelgéssel, ellenállhatatlan kisugárzásával – ma ezt karizmának nevezzük, s lenne okunk félni tőle – és sanda mosolyával (Alföldi Róbert remekel a szerepben) szinte észrevétlenül manipulál és kergeti kétségbeesésbe áldozatát. Udvaros Dorottya Merkurként erőszakkal teszi ugyanezt. Ő aztán igazi „ütős egyéniség”, aki addig csépeli szegény Sosiast (a most is kiváló alakítást nyújtó Znamenák Istvánt), amíg az a szó szoros értelmében meg nem adja magát neki. Mi, thébaiak meg tehetetlenül nézzük, ahogy az isteni hatalom kényére-kedvére játszadozik alattvalói sorsával, elveszi az ép eszüket, s már nem hisznek saját szemüknek, fülüknek, de még a szívüknek sem. Tenki Réka becsapott, megalázott, kifosztott, egy isteni sarjjal „kárpótolt” Alkménéje láttán összefacsarodik a szívünk.

Kleist százada az individuum, az egyén szabadságharcának százada volt, amelynek legjobbjai azt hirdették, hogy ezt a szabadságot sem az égi, sem a földi hatalmak el nem vehetik az embertől.

Gothár mai Thébájában okkal feszenghetünk, és kérdezhetjük magunktól: mi történik velünk?