2013. október 16., 21:09

Adva van egy színház Vajdaság székvárosában, amely az utóbbi években sikert sikerre halmoz, a társulat kiváltotta a kisebbségi magyar, a szerb és a magyarországi közvélemény elismerését. Nemcsak szerencsés körülmények közrejátszása miatt: olyan igazgatók irányították az utóbbi évtizedekben az intézményt, akik megteremtették a lehetőséget a modern és nívós színjátszásra. Talán ez a szakmai (és egyéb) függetlenség szúrhatott szemet. Mindenesetre Gyarmati Kata fiatal dramaturg – megbízottként – elődjei (Vicsek Károly, László Sándor) hagyományait követte. A társulat, a közönség és a szakmai közvélemény egyöntetű véleménye szerint. Csakhogy manapság ez távolról sem elegendő, még Vajdaságban sem. BÓDIS GÁBOR tudósítása.

2013. október 15., 12:52

A Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar vendégeként lép a közönség elé a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremében Maria João Pires, a világ egyik legünnepeltebb és legrajongottabb zongoraművésze. A zenekar fesztiválhétvégéjén a művész Chopin 2. zongoraversenyét adja elő. A koncerten elhangzik még: Veres Sándor Threnos című műve, illetve Johannes Brahms Zongoranégyese.

2013. október 15., 06:31

Nemcsak a közönségnek, a koncertet adó zeneiskolai növendékeknek és hozzátartozóiknak is élmény a kismartoni fellépés. Előbbieknek a gyerekek zenei teljesítménye, a résztvevőknek pedig maga a környezet, a kismartoni Esterházy kastély, amelynek Haydn-terme a muzsika Mekkája. Az október 20-i hangversenyen három budapesti kerület, Kőbánya, Pestszentlőrinc, Rákosmente zeneiskolás növendékei lépnek fel.

2013. október 15., 06:29

Miközben az osztrák múzeumok, élükön a bécsiekkel nem győzik világgá kürtölni, milyen sok látogatójuk volt az idei Hosszú Éjszakán, az élet nem állt meg. A most megnyílt kiállítások azok, amelyek az év végi ünnepeken is várják a várhatóan ilyenkor megnövekedett számú turistát. Nem árt kicsit körülnézni, hova érdemes betérni.

2013. október 14., 20:58

Piaci árukhoz képest jelképes összegért árulta több millió forintot érő festményeit Banksy, a világhírű brit graffitiművész a hét végén New Yorkban.

2013. október 14., 11:37

Egy nemzet dühe fordul a labdarúgók felé, holott ők csak azt csinálják, amihez értenek. Most nem kéne hagyni, hogy az Alkotó kushadni (sütögetni) menjen.

2013. október 14., 08:32

Irodalmi esttől a karácsonyi vásárig sokféle rendezvény szerepel a Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Wien műsornaptárában. A programok egyre népszerűbbek nem csak az ausztriai magyar, hanem az osztrák közönség körében is. Fontos és Méhes Márton igazgató szívéhez különösen közelálló esemény a Duna-térség képzőművészeinek vándorkiállítása, amely október 11-től jövő év január közepéig várja a látogatókat a CH bécsi székházában.

2013. október 13., 22:16

A Nemzeti Színház leköszönt direktorának „szívközeli” színésze. Székesfehérvárra szerződött, de jelenleg Alföldi Róbert rendezésében próbálja a Vígszínházban Georg Büchner Danton halála című darabját. A címszerepet tegnapi nemzetis kollégája, Stohl András játssza. A szélnek eresztett társulat más tagjai ugyancsak részt vesznek a produkcióban. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.