Akkor szüret!
Hogy szalad az idő! Az ember nem is gondolná. Éppen százötven éve annak, hogy Jókai Mór svábhegyi szőlejében megtartották az első szüretet. Minden apró momentumára már nem emlékszem az akkori eseményeknek – magam is pelyhes állú legény voltam még akkor –, de arra igen, hogy messzi földről zarándokoltak oda a legkülönfélébb népek (nem járt még se busz, se fogaskerekű, az is órákba tellett, míg a pesti hídfőtől felkocsizott az ember), volt ott minden, jókedv és pompás pecsenyék, Laborfalvy Róza asszony (ki csak Jókainénak hívta magát) mindig híres volt a konyhájáról. Aztán volt szavalat meg mulatság, meg bor is, ahogy illik. A legnagyobb magyar mesemondó hosszú tajtékpipáját szívogatva járt fel és alá a sokadalomban, koccintott fűvel és fával, és persze csak mértékkel ivott, de azt elvárta, hogy szemérmetlenül szembedicsérjék a borát. Rendkívül nagyra volt a szőlészeti tudományával, pedig, ahogy mondani szokták, nem ezért szerettük. Délután, a vígság csillapultán aztán félrevonult a mester, és pompás kis cikket írt a saját szüretéről – nem fukarkodva a magának szóló dicséretekkel sem.
Telt-múlt az idő, mint a mesékben, a Költő utcai házba Csipkerózsikáék költöztek, és hosszú évtizedekre elaltatták a híres svábhegyi szüretek emlékét. De aztán – néhány év előtt – megérkezett a délceg herceg, városvédőnek öltözve, és csókjával életre lehelte ezt a hagyományt is. Évek óta ismét van szüret a híres szőlőben, megelevenednek a régi hagyományok, van faputtony és taposókád, az egykori házigazdák jelmezét is felöltik ilyenkor, és boldogan mulat irodalom- és borbarát, de az a legszerencsésebb, ha a kettő egybeesik ilyenkor. És akkor még nem beszéltünk a kadarkáról. Pedig arról feltétlenül beszélnünk kell. E hajdan szebb napokat látott szőlőfajta felélesztésén vitézül munkálkodnak az erre hivatottak (a Kadarka-kör), és munkálkodásuknak immár egyre ihatóbbak az eredményei.
Csoda-e, hogy az égiek is egyre jobban szeretik a svábhegyi szüretet, s hogy idén is ragyogó napfénnyel ajándékozták meg a szüreti mulatság résztvevőit? Ugye, nem?
Nádas Sándor
