Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2011. december 7., 09:47
A három csapás éve – alighanem így tartják majd számon a magyar gyógyszergyártók 2011-et. Ez az az esztendő, amelynek júliusában a kormány sorozatban hozott az iparágat hátrányosan érintő döntéseket. Bevezetésként visszamenőleges hatállyal csökkentette a 2010-es kutatási-fejlesztési ráfordítások utáni adókedvezményt, egyben teljesen megszüntette a 2011-es kutatások ösztönzését. Csak néhány nap kellett ahhoz, hogy bejelentsék: a gyógyszeripar különadóját 12-ről 20 százalékra emelik, és megduplázzák az orvoslátogatók után fizetett 5 milliós sarcot is. Majd következett az igazi újdonság: a vaklicit. Lehet ajánlatokat tenni, ki adja olcsóbban egy-egy hatóanyagcsoportban az orvosságát, méghozzá úgy, hogy nem tudja, mennyit ajánlanak a többiek. Aki nem elég alacsony árat mond, elveszíti a teljes állami támogatást. BARÁT JÓZSEF helyzetképe.
2011. december 7., 09:40
A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István arra kérte a magyar orvosokat, hogy ne vállaljanak részt a szlovákiai betegek ellátásában, közreműködésükkel ne gyengítsék orvostársaik bérharcát. A szlovák járvány terjedését egyelőre csak verbális eszközökkel igyekezett megakadályozni a kormány: döntöttek a rezidensekkel folytatandó tárgyalásokról, és szóban Lázár János frakcióvezető is az orvosok bérproblémájának megoldása mellé állt.
2011. december 7., 09:32
A magánnyugdíjpénztárak állományának einstandolása olyan jó ötletnek bizonyult, hogy a kormány újabb vagyonelkobzásokba kezdett. Pár hete a megyei önkormányzatok ezermilliárdos vagyonát kebelezte be, most pedig, a készülő önkormányzati törvény jogosítványaival a helyi szintek hatalmas tulajdoni állománya következhet. Mert senkinek ne legyen kétsége, az egész hókuszpókusz mögött ez húzódik. SINKOVICZ ISTVÁN írása.
2011. december 7., 09:28
T/5005 – ez a szakszerű jelzete annak a november 20-án benyújtott salátatörvénynek, amely „végrehajtási utasításként” az alaptörvény „átmeneti rendelkezéseit”, életbe léptetésének technikai feltételeit foglalja össze. A szöveg adminisztratív részletekkel, tömény unalommal csordogál, hogy a benyújtó Lázár–Harrach-kettős belecsapjon a lecsóba. Merész képzettársítással az ellenzékben lévő utódpárt (MSZP) és a volt MSZMP erkölcsi, politikai, jogi felelősségét kezdik boncolgatni. Politikai önfertőzésről, fenyegetőzésről, „harapás előtti kóstolgatásról” van szó? Betiltható-e a rivális párt, kétharmaddal és alkotmányosan? BUJÁK ATTILA járt utána.
2011. december 7., 06:17
Az ajándékozásra szánt összeg átlagosan 3 ezer forinttal csökkent a tavalyi évhez képest: a megkérdezettek összesen mintegy 45 ezer forintot szánnak szeretteikre az idén, egy személy meglepetésére körülbelül 6 ezer forintot költve.
2011. december 6., 16:51
Három pályázat érkezett a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjának betöltésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztálya az MTI-vel.
2011. december 6., 15:15
Lélekemelő, különleges hangulatú dupla koncertet ad december 10-én a Bárka színházban a Harcsa Veronika Quartet és vendégük, Kulka János. A Kossuth-díjas színművész szerepe az lesz a Lámpafény verskoncerten, hogy a dalok között életrajzi részleteket olvas fel költőkről.
2011. december 5., 20:09
December 6-ig kaphatók az Óbuda Danubia Zenekar 2012-es hangversenysorozatának bérletei, mely koncerteket a Nemzeti Színházban rendezik. A négy hangversenyből álló sorozat képzeletbeli utazásra invitálja az érdeklődőket.
2011. december 5., 19:33
A Társas játék után újra izraeli formátum alapján készít sorozatot a magyar HBO.
2011. december 5., 18:29
Dörner György Új Színház élére történő kinevezése elleni petíciót adott át hétfőn Budapesten a Városháza előtt az „Az nem lehet, hogy…” elnevezésű civil szervezet. A dokumentumot Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes vette át.
2011. december 5., 11:56
Megújul és hagyományt teremt a XVIII. kerületi karácsonyi vásár. Pestszentlőrinc-Pestszentimre régi piacterén, december 4-től 24-ig adventi hangulatban hagyományos karácsonyi forgataggal, azonban teljesen új ötletekkel várja a látogatókat. A kézműves vásár közvetlen szomszédságában a műjégpálya is benépesül, a színpadon pedig a Hot Jazz Band és a Makám együttes is játszik majd!