Kockázatok és mellékhatások

Magyarország sokszoros gyógyászati rekorder.

A gyógyszeripart sújtó, az orvoslásba vissza nem forgatott adók és befizetések nálunk a legmagasabbak a világon. Közben viszont az egészségügyre fordított közpénzek GDP-hez viszonyított aránya nálunk a legalacsonyabb az egész unióban.

Hogy nincs-e itt ellentmondás? Természetesen van. A kormány ezt egy harmadik hazai csúcs felemlítésével véli feloldhatónak: Magyarország egészségügyi kiadásainak 31 százalékát költi gyógyszerre, ami a legmagasabb arány az OECD országai között. Ha ilyen nagy számról van szó – nosza, vegyünk ki a kalapból! Csakhogy az arány önmagában semmit sem üzen, összevetni pedig azokkal a kínos adatokkal kell, hogy miközben a magyar GDP a legalacsonyabbak közé tartozik az EU-ban, ebből is mindössze 4 százalékot költünk egészségügyre. Kevesebbet, mint a többi visegrádi ország.

Az úgynevezett originális, tehát védett szabadalmú gyógyszerek ára nagyjából azonos a világpiacon. Az egészségügyiek munkaereje viszont filléres cikk minálunk – arányaiban tehát többet kell adnunk orvosságra. Ám van itt még egy rekord: a gyógyszert csak azért tudjuk megvenni, mert a visegrádi országok polgárai közül a magyar költ legtöbbet orvosságra. Akár a 82 ezer forintos átlagnyugdíjából. Az állam már rég megkezdte a kivonulást, amit most már csak folytat.

– Mi nem rohangáltunk Brüsszelbe, nem fordultunk az Alkotmánybírósághoz, mégis ugyanazt kaptuk a kormánytól jutalmul, mint a bankok, a távközlési cégek és az áruházláncok. Sőt!
A kifakadást egy gyógyszeripari potentáttól hallottuk. Igaza van, főként abban, hogy „sőt”. Az iparág összes befizetése már 2010-ben meghaladta az 51 milliárd forintot, ami az 560 milliárdos teljes hazai gyógyszerforgalom 9 százaléka. Ez pedig 5-10-szer nagyobb, mint a többi ágazatot sújtó extraadók mértéke.

A nemzetközi versenyben egyedül igazán sikeres hazai iparág bevételeinek megcsapolása persze nem a Fidesszel kezdődött: már a Bokros-program is perselymalacnak használta, majd a 2006-os konvergenciaprogram is megtalálta. 2007-ben 89 milliárdot vettek el innen, 2012–13-ban pedig már 120 milliárddal csökkentik a gyógyszerkasszát. Bodrogi József egészségügyi közgazdász – a Semmelweis terv végrehajtására időközben kinevezett kormánybiztos – számításai szerint ezzel a kiadások az 1994-es szintre esnek vissza, miközben a gyógyszeripar azóta a korábbiaknál hatékonyabb, ám drágább gyógyszerek ezreit dobta piacra.

A nyáron megtartott első vaklicit az OEP váratlan arányú győzelmével végződött. Hatott az érv, hogy a lejárt szabadalmú hatóanyagokat tartalmazó orvosságok, az úgynevezett generikus gyógyszerek közül csak az kapja meg a teljes támogatást, amelynek ára a legolcsóbb készítményétől maximum 5 százalékkal tér el. Ami 30 százalékkal drágább, az egyáltalán nem kap támogatást, míg a köztes sávban 15 százalékkal csökkentett dotáció jár.

Az egészségpénztár augusztusban tájékoztatást adott ki: 458 gyógyszer ára csökken átlagosan a negyedével. Nem így lett. Szeptember 10-ig ugyanis még egyszer ennyi gyógyszerre érkezett árcsökkentési ajánlat, bár a licit lezárása után utólagosan alkalmazkodó cégeknek a győztes referenciakészítmény árajánlata alá kellett (volna) menniük, hogy ne legyenek drágábbak, noha 15 százalékkal kevesebb támogatást kapnak.

Október elsején tehát 906 készítmény ára csökkent a játékelmélettel foglalkozó szakemberek számára igencsak tanulságos eredménnyel: az összes résztvevő vesztesnek volt tekinthető. A jelentős árengedmény fejében ugyanis egyetlen szereplő sem érte el a célt, hogy kiszámítható piacon tervezhető előnyhöz jusson, és számottevően növelhesse forgalmát. A nyertes a költségvetés, és nyertesek vagyunk mi, fogyasztók is – csak az a kérdés, hogy hosszú távon érdemes-e örülnünk.

Nekünk, pácienseknek csak 534 gyógyszert adnak olcsóbban, hiszen a támogatás csökkentése miatt olyan orvosságok is többe kerülhetnek, amelyeknek a gyártói engedtek ugyan az árból, de későn, és nem eleget. 1686 készítmény lett drágább – tehát akik ragaszkodnak korábbi gyógyszereikhez, ma már többet fizetnek értük.

Mint a Rákellenes Liga elnöke, Simon Tamás professzor a 168 Órának elmondta: sajnálatos, vannak köztük olyan szerek is, amelyeket tumoros betegek azért szednek, hogy a kemoterápiás kezelés kevésbé viselje meg őket – így vagy fizetnek, vagy még többet fognak szenvedni. Szerinte úgy kellett volna kialakítani a csomagot, hogy legalább a legsúlyosabb betegeket ne érintse hátrányosan.

Molnár Márk orvos-közgazdász lapunknak elmondta: van néhány olyan, az adagolás szempontjából igen kényes hatóanyag, amelynél a gyógyszerészeti „bioekvivalenciából” nem következik a helyettesíthetőség – ezekben az esetekben súlyos következményekkel járhat a termékek cserélgetése. Ilyenek a véralvadásgátlók, egyes epilepszia elleni vagy pszichiátriai gyógyszerek. Nyolcezer orvosság közül talán ha ötven lehet ilyen kivétel, de a csekély arány ellenére is baj, hogy ezekről a szabályozó megfeledkezett.

Erős Katalin doktornő, háziorvos arra hívja fel a figyelmet, hogy a tabletták hatóanyag-tartalmának a vérben mért hatása 20 százalékkal is eltérhet az egyes készítményekben – mindkét irányban. Előfordulhat tehát, hogy az eltérés a helyettesítés során már 40 százalékra adódik össze.

A vivőanyagok is okozhatnak panaszokat – egyes vérnyomáscsökkentők például lábdagadást –, így a terápiánál az adagolást minden egyes gyógyszer esetén újból be kell állítani. Idős embereknek gondot okozhat, ha a korábbi, két eltérő színű kombinált gyógyszerük helyett öt egyformán fehér tablettát kellene a megadott időpontokban szedniük. Minden egyes váltás, minden egyes új tabletta rontja az orvos-beteg együttműködést. A legrosszabb azonban az a nem ritka eset, amikor a beteg emberek ragaszkodnak régi szereikhez, de nincs rá pénzük. Ezért maguk kezdenek el „spórolni”, variálni a dózisokkal, ami garantált egészségromlás.

A váltás azonban várhatóan nemcsak a betegeket viseli meg, hanem a patikákat is. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke lapunknak elmondta: a 2400 hazai patika 23-24 százaléka már eddig is veszteséges volt. Ezeket az általában kisebb vidéki gyógyszertárakat a létükben fenyegeti, hogy az olcsóbb orvosságokon a nyereség és az árrés is kisebb, ami évente 3 milliárdos kiesést jelent. Ha az állam nem találja meg a veszteség pótlásának módját, lefelé tartó spirálba kerülhet az ágazat: ellehetetlenülhet a gyógyszerellátás. Ahogy Brezanóczy Ferenc váci patikustól hallottuk:
– Eztán ugyanannyi munkával kevesebbet keresünk. Ugyanannyi gyógyszert adunk el, mint korábban, mégis forgalomcsökkenést tapasztalunk, miközben drágul az áram, a gáz, a víz, körülöttünk minden – csak a mi munkánk ér kevesebbet.

November elején már valóban érezhető volt a dominóhatás a gyógyszerellátásban. A nagykereskedők tavaly még 10 milliárdos utólagos árengedményt adtak a patikáknak, miközben az adózott eredményük összesen 7,6 milliárd forint volt. Mostanra azonban a nagykereskedők tartalékai is kimerültek, így sok patika drágább gyógyszert már nem is készletez: ha a beteg megrendeli, akkor másnapra hozatnak neki – és mehet érte újra. A nagykereskedők óvatossága több mint érthető. A patikák lejárt számláinak összege 18 milliárd. Összehasonlításul: 10-12 milliárddal az alulfinanszírozott kórházak tartoznak.

A gyógyszertárak megroggyanása azt jelzi, hogy a döntéshozók nem gondolták végig intézkedéseik minden lehetséges következményét. Molnár Márk a görög példával figyelmeztet az ajtóstul a házba rontó, „politikusos” megoldások veszélyeire. Athénban egyetlen tollvonással 20 százalékkal csökkentették minden gyógyszer árát. Néhány hónap múlva a patikák kongtak az ürességtől, bonyolult és nagyon drága különalkuk kellettek, hogy a legszükségesebbeket újra behozzák. A piaci mechanizmusok eltüntették a gyógyszereket.

Dávid Tamás, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatóhelyettese lapunknak elmondta: a világ legnagyobb adóterhe nem csupán a szűken vett szakmát lehetetlenítheti el. Már eddig több mint 400, magasan kvalifikált szakembert bocsátottak el a gyógyszeriparból, a többségük várhatóan csak külföldön talál képzettségének megfelelő munkát. Emellett ellehetetlenülhetnek a klinikai vizsgálatok, amelyekre az iparág eddig évi 50 milliárdot költött, így is támogatva a kórházakat és az alacsony keresetű orvosokat. A kórházak számára igen jelentős tétel lehet az ingyenes gyógyszerminták szállításának leállítása, az árkedvezmények csökkentése. Tetszik vagy sem, tény: a magyar orvosok továbbképzéséről, szakfolyóiratokkal való ellátásáról eddig szintén a gyógyszeripar gondoskodott.

Mindezen túl is messze gyűrűző gazdasági következményekkel járhat a hazai gyógyszeripar gyengülése. Mert jószerével ez az egyetlen olyan ágazat, amelyben a kutatástól a gyártáson át az exportig és a haszon visszaforgatásáig minden itthon történik.

A gyógyszergyártók évente 60 milliárdot költenek kutatásra, és 60 milliárdot fektetnek be. Pont ennyi az a pénz, amennyit az állam kivonni készül a gyógyszerkasszából!

– A döntéshozó téved, ha azt hiszi, jelentős tartalékok maradtak – fejtegeti Dávid Tamás. – Fennáll a veszélye, hogy a szélsőségesen magas adóterhek miatt egyes új, életmentő gyógyszereket a gyártók Magyarországon a jövőben gazdasági kényszerből nem forgalmaznak majd. Sőt, a vaklicitnek olyan hatása is lehet, hogy a támogatott gyógyszerek egy része eltűnik a hazai piacról.

Még veszélyesebb, hogy megkezdődött a gyógyszergyártók kivonulása: van olyan nagyvállalat, amely kutatóközpontját helyezte át Lengyelországba, mások alkalmazottaiknak egy részét elbocsátották: az innovatív cégek munkatársaik tizedének mondtak búcsút az elmúlt két hónapban. Ilyen leépítési hullámra még sohasem volt példa a magyar gyógyszeriparban. A gyártók nehezen mozdulnak, ide köti őket a hagyomány, a képzett munkaerő. Ha mégis csomagolni kezdenek, akkor az évtizedre szóló hatású döntés lehet.

A kormányzat eközben azt állítja: a gyógyszergyártóknak még bőven vannak tartalékaik, valójában csak sajnáltatják magukat, extraprofitjukat védik. Nos, egyfajta orosz rulett, hogy a gyakorlatban próbáljuk ki, kinek is van igaza: közgazdászok számításai szerint az a döntés, amellyel a költségvetés a GDP 0,4 százalékát megtakaríthatja, végül 1 százalékos veszteséghez vezethet.

Az emberek várható élettartama Magyarországon a legalacsonyabbak között van az Európai Unióban. Az egészségben töltött évek száma még kevesebb: az időskor nálunk szinte egyet jelent a szegénység mellett a betegséggel is.

– Ilyen népegészségügyi helyzetben, ilyen súlyos keringési problémák és a rákos megbetegedések ilyen magas aránya mellett a gyógyszerekhez való hozzáférést könnyíteni kellene, nem nehezíteni – vallja Bodrogi József. – Az emberi nyavalyákat ugyanis sokféle módszerrel lehet kezelni, de a legnagyobb sikerrel kecsegetető és egyben a legolcsóbb módszer még mindig a gyógyszeres kezelés. Nem jó irányban keresgél az a gazdaságpolitika, amely ezt veszélyezteti.
Annus horribilis – a szörnyű év. Így fogják-e számon tartani a hazai gyógyszeripar történetében 2011-et? Még várjunk a minősítéssel: előttünk van 2012. És 2013 is.