Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2009. április 22., 09:57
Az év thrillerének nevezik Amerikában A dolgok állását, amelyben olyan nagy sztárok brillíroznak, mint Russell Crowe, Ben Affleck és Helen Mirren.
2009. április 21., 21:09
A fehérvárcsurgói Károlyi József Alapítvány április 17–18-án nemzetközi tudományos konferenciát szervez a száz éve született Fejtő Ferenc humanizmusáról és européerségéről. Az előadók között lesz lapunk párizsi munkatársa, a 2008 júniusában, 99 éves korában elhunyt Fejtő régi barátja és kollégája, THOMAS SCHREIBER.
2009. április 21., 18:40
A legkorábbi kínai írástól, az úgynevezett jóscsontoktól az Újvilág első térképéig számtalan érdekesség érhető el az interneten a köszönhetően, amelynek létrejöttét kedden jelentették be az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének párizsi székházában -- adta hírül az MTI.
2009. április 21., 16:11
Az egyre nagyobb kereskedelmi árrés és a könyvpiacon elterjedt bizományosi rendszer visszásságai ellen szeretne fellépni a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) Független Kiadói Tagozata (FKT), valamint az általuk kiadott nyilatkozathoz csatlakozó könyves cégek, összesen mintegy 50 kiadó - tájékoztatta az MTI-t kedden Csordás Gábor.
2009. április 21., 11:27
Újra felpezsdülhet a könyvvilág, kiadója bejelentése szerint ugyanis még ebben az évben megjelenik Dan Brownnak, a Da Vinci-kód írójának új könyve, amelynek szintén Robert Langdon lesz a főhőse -- adta hírül az MTI.
2009. április 21., 09:40
"Az ember találhat magának darabka szabadságot diktatúrában is" - mondta az egyik horvát lapnak Zágrábban Dragomán György író, aki abból az alkalomból járt ott, hogy bemutatták horvátul A fehér király című regényét.
2009. április 21., 08:39
Befutott művészekkel és pályájuk elején álló fiatal tehetségekkel egyaránt találkozhat a közönség a jubileumi, tizedik Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon, melynek nyitóhangversenyét csütörtökön rendezik a Szegedi Tudományegyetem Fricsay-teremében - tájékoztatta az MTI-t Pavlovits Dávid, a rendezvény művészeti vezetője.
2009. április 20., 14:17
Rokonai, tisztelői, barátai kísérték ma utolsó útjára a Farkasréti temetőben Lovas Ferenc zeneszerzőt, zongoraművészt.
2009. április 20., 12:10
2009. április 20., 10:59
Ha a Magyar Állami Operaház nem akar belesüppedni a "Verdi-Puccini diktatúra" világába, nem teheti meg, hogy mellőzi az operatörténet elképesztően gazdag barokk fejezetét - mondta Kovalik Balázs; rendezésében április 30-án mutatják be a Magyar Állami Operaházban Händel Xerxész című operáját - írta az MTI.
2009. április 20., 05:26
Hatalmas összegért ajánlotta fel örökbefogadásra a Gettómilliomos (Slumdog Millionaire) című brit-indiai filmvilágsiker egyik gyermeksztárját saját édesapja. A filmet nyolc Oscar-díjjal jutalmazták. A fényes Los Angeles-i díjkiosztón jelen voltak a gyermeksztárok, köztük a most "eladásra" felkínált kislány is
2009. április 19., 21:45
Öt játékfilm és négy dokumentumfilm szerepel az idei Holland Filmhétvége műsorán. A rendezvénynek a Kino nyújt otthont. A filmek többsége az elmúlt évben készült, díjnyertes, nemzetközi sikert aratott alkotás. Aki figyelemmel kísérte az elmúlt időszak holland filmművészetét, ismerős névvel is találkozhat.
2009. április 19., 21:10
Ha belépünk a Spinozába, a Dob utca 15.-ben barátságos, otthonos környezet fogad. Meleg színek, kényelmes székek, ízléses képek a falon. A látvány egyfajta meghitt kávéházi hangulatot áraszt. A Spinoza hat éve nyitotta meg kapuit.
2009. április 19., 11:03
Varsányi Anna különös álomvilágban él – legalábbis erről árulkodnak a képei. Ezek a vegyes technikával készült, festett és ragasztott kollázsszerű munkák (legalábbis azok, amelyek e kamarakiállításra befértek az operaház Vörös Szalonjába) elvarázsolt embereket mutatnak meg talányos (nagyvárosszerű) helyszíneket.
2009. április 19., 10:00
A 168 Óra április 2-i száma érdekes interjút közölt Kónya Imrével és Pető Ivánnal 1989-ről. Mint az egykori vita vezetője, fűznék néhány kiegészítést a leírtakhoz.
2009. április 18., 18:43
Csodagyerek vagy rossz ízlésű bohóc Gilles Apap, a híres-hírhedt francia hegedűművész? Ebben a kérdésben foglalhat állást csütörtökön a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége, ugyanis a zenész a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral lép föl a szimfonikus körkép következő hangversenyén - közölte az MTI-vel Bukta Julianna sajtóreferens.