2009. május 3., 04:00

Gróf Stauffenberg ezredes a hivatásos tiszteknek ahhoz a kicsiny csoportjához tartozott, akik úgy érezték: választani kényszerülnek Hitler és Németország között. Nem volt náci. Erős érzelmek és tradíciók kötötték hazájához. Amelynek pusztulását, elesélytelenedését a frontokon is látta. Ezért vállalta a merényletben a részvételt. Németország jó híréért, tisztességéért...

2009. május 2., 15:23

Plakátgaléria, aukciós tárlatok, Karl Bielik londoni festőművész alkotásai és koncertje, belsőépítészeti kiállítás, nemzetközi szőnyegszakértő előadása, absztrakt és erotikatárlat várja többek között az érdeklődőket csütörtökön a Műgyűjtők éjszakáján, a főváros V. kerületének galériás negyedében.

2009. május 2., 08:51

Huszonkét Queen-dalból áll össze az Egy bohém rapszódiája elnevezésű színházszerű koncert, amelyet július 31-én és augusztus 1-jén először Gyulán, majd augusztus 14-én és 15-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láthat a közönség; a legendás együttes frontemberét, Freddie Mercuryt öt énekes játssza majd.

2009. május 2., 06:23

Sok film ez egyben. Legalább kettő. Az első rész tárgya: a test ördöge. Egy gyerekbetegség miatt a lábáról éppen leesett kisfiút megbabonáz egy nem különösebben szép, nem is okos, viszont erősen faragatlan nő. Megejti a hús a kis hőst. Kádban is, ágyban is, csak éppen villamoson nem. (De ezt majd kimagyarázzák.)

2009. május 1., 21:29

Jazz-standard (ejtsd és írd: dzsessz-sztenderd) bármi lehet. Lehet a Volgai hajóvontatók dala (ahogy Benny Goodman mutatta), Brahms egy magyar tánca (ahogy Oscar Peterson zongorázta), a Szomorú vasárnap (amelyet Billie Holiday is volt kedves túlcsordulón elénekelni) vagy akár de Falla Tűztánca (ahogy Buttola Ede Radiola Tánczenekara szerette, ’38-ban).
Mint látszik, sokan törekedtek rá, hogy dzsesszörökzölddé tegyenek ezt-azt, akármit, bármi tetszetőst. És tették ezt sikeresen meg sikertelenül, provokatívan vagy finoman körbelesve, környezetükhöz alkalmazkodva. Esetleg fél szemükkel az el nem múló örök nosztalgia tárgyát figyelve.

2009. május 1., 14:53

A brit monarchia történetében első ízben neveztek ki nőt hivatalos udvari költővé a T. S. Eliot-díjas Carol Ann Duffy személyében. Az 53 éves leszbikus skót költőnő Andrew Motiont váltja a koszorús költő tisztében; megbízatása 10 évre szól, akárcsak elődjéé.

2009. május 1., 00:14

Vidám, zenés évadismertetővel és bérletárusítással ünnepli a május elsejét no meg a 113. születésnapját a Vígszínház. A teátrum népszerű művészei egymást váltva, folyamatos dalolással szórakoztatja a közönséget, mely kényelmes kanapékon foglalhat helyet az épület előtti téren. A műsor délután három órakor májusfa-állítással kezdődik, melyet a hölgyek az évad előadásaihoz kapcsolódó szalagokkal díszítenek fel.

2009. április 30., 06:18

Finanszírozási gondok miatt a napokban 130 ember elbocsátását jelentette be a munkaügyi központnak a Herz Szalámigyár Zrt., holott éppen a napokban kapott uniós védelmet egy terméke; a társaság egyelőre egyeztet a hitelezőjével a szükséges pénz megszerzéséről - írja a csütörtöki Népszabadságra hivatkozva az MTI.

2009. április 29., 17:52

A világ több mint száznyolcvan művészének kétezernél is több street art alkotását vonultatja fel a Graffiti - öt kontinens utcaművészete című kötet, amelyet szerdán mutattak be Budapesten az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterében, ahol a résztvevők azt a kérdést is körbejárták, hogy művészet-e a graffiti.

2009. április 29., 11:46

Fényképek, makettek, tervek segítségével kínál többféle alternatívát az Óvás! egyesület kiállítása arra, hogy miképpen lehetne megújítani a Belső-Erzsébetvárost úgy, hogy közben megóvják a kulturális örökséget is. Az Alternatív gondolatok a zsidónegyedről című tárlat szerdától tekinthető meg a budapesti Centrális Galériában - közölte az MTI.

2009. április 28., 20:47

Milos Forman cseh származású amerikai rendező Dobre placená procházka (Jól fizetett séta) című új filmjének Karlovy Varyban, az idei nemzetközi filmfesztiválon lesz a világpremierje - jelentették be kedden Prágában a mustra szervezőbizottságának sajtótájékoztatóján. Magyarországot Pálfi György Nem vagyok a barátod című filmje képviseli Karlovy Vary-ban.

2009. április 28., 10:30

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Magyarország népi építészetét, életmódját mutatja be eredeti, átépített épületekkel, régi településformák megjelenítésével a 18. század második felétől a 20. század közepéig. A látogatóbarát intézmény eddig sem zárta vitrin mögé a múlt értékeit. Évente kétszázezren keresik fel. Az uniós társfinanszírozásból megújuló múzeum újabb „produkcióival” – az élményszerű ismeretterjesztés jegyében – az érdeklődők számának további ötven-nyolcvanezres növekedésével kalkulál. Oktatásban vállalt szerepéért pedig olyan rangot kapott, amelyet eddig csak egyetemek. Másfelől pedig: ez a beruházás egyike annak a 636 projektnek, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósul meg – összesen 1800 milliárd forint EU-s támogatásból. SZTANKAY ÁDÁM írása.

2009. április 27., 17:54

A tánc nincs az érdeklődés középpontjában - mondta a 168 Óra online-nak Fuchs Lívia tánctörténész a Tánc Világnapja alkalmából. Fuchs szerint Magyarországon elevenebb táncélet a táncélet, mint Svédországban, mégsem kap semmilyen támogatást ez a nem-verbális művészeti ág. Április 29-én ünneplik meg a világon a táncot, ennek alkalmából május elején a Gödör Klubban táncfesztivált rendeznek, de előtte könyvbemutatóra is sor kerül (lásd keretes írásunkat).

2009. április 27., 07:18

Szervezett vezetéssel és az üvegkupola történetét bemutató filmek vetítésével ünnepli üvegpiramisa felavatásának huszadik évfordulóját a párizsi Louvre múzeum.