Külföldön is elismerik Leslie Mandoki teljesítményét.
Ezúttal is bőséges a választék, ha a Netflix kínálatáról van szó.
Néhány könyv már hetek óta ott van a bestsellerek között.
Bár még mindig sokan kíváncsiak rá a moziban, de a Netflix is lecsapott a nagysikerű filmre.
Magyar idő szerint február 3-án hajnalban adták át 67. alkalommal a Grammy-díjakat, az est egyik nagy nyertese Beyoncé lett.
2012. október 14., 07:01
Meghalt a Pirx kalandjainak jelmeztervezője, a Magyar Televízió egykori munkatársa. A Balázs Béla-díjas művész, aki számos történelmi filmhez, operafilmhez, szilveszteri gálaműsorhoz, showműsorhoz készített jelmezeket, de dolgozott színházaknak, néptáncegyütteseknek is, 82 éves volt.
2012. október 13., 08:50
Egész mondatban úgy hangzik a cím – mármint eme dolgozaté –: min nevetsz, te szerencsétlen? És a néző kell hogy feltegye önmagának.
2012. október 12., 20:09
Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg. A Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapítója, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának vezetője. Adáshiba című darabja klasszikussá vált, négy évtizede játsszák folyamatosan. Nemrég, a magyar dráma napján életművéért vehette át a Szép Ernő-jutalmat. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2012. október 12., 12:05
Mikor Lawrence Ferlinghetti amerikai költő megtudta, hogy a neki ítélt Janus Pannonius-díjat a „tekintélyelvű irányítás felé hajló” magyar kormány is finanszírozza, visszautasította a kitüntetést – számolt be a Los Angeles Times.
2012. október 11., 13:22
Mo Jen (Mo Yan) kínai írónak ítélte oda a 2012. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban.
2012. október 11., 11:17
A finn élelmiszerárak emelkedése csaknem a leggyorsabb az egész Unióban. Ebben az évben az élelmiszerárak előre láthatólag 4,5 százalékkal lesznek magasabbak, mint 2011-ben, vagyis sokkal inkább emelkednek, mint a többi fogyasztói árak. Az előrejelzések szerint 2013-ban lassul ez a tendencia, de még mindig viszonylag magas marad az élelmiszerek áremelkedése, mintegy 3,2 százalék.
2012. október 10., 11:10
A Radnóti Színházban a Vágyvillamos címmel futó Tennessee Williams-darab főszerepéért elnyerte a legjobb női alakítás díját az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. Minap a Színikritikusok Díját is megkapta azonos kategóriában. Most pedig már Kurázsi mamát játssza: Bertolt Brecht művét múlt héten mutatta be a Radnóti. A Kossuth-díjas színésznőt a civil kurázsiról is kérdezte SZTANKAY ÁDÁM.
2012. október 9., 16:25
Az egyiptomi fáraók annak idején hatalmas gúlákat emeltettek maguknak síremlék gyanánt. Szenzációhajhász világunkban legföljebb az ügyes boltos rakat piramist egy-egy könyvből.
A „mamipornóként” reklámozott E. L. James-regény szürke tömbje megtöltötte egy Múzeum körúti könyvesbolt teljes kirakatát. Hogy meddig tarthat ennek az előre eltervezett sikerű 524 oldalas nyomtatványnak a jövője, arról KELECSÉNYI LÁSZLÓ osztja meg véleményét olvasóinkkal.
2012. október 9., 13:01
Nehéz helyzetbe jutott, állás nélkül maradt újságírók megsegítését szolgáló könnyűzenei koncert lesz 2012. november 15-én este a SYMA Csarnokban. A több órás élő zenei produkció fellépőinek teljes névsorát 2012. október 3-án, szerdán 11 órakor a MÚOSZ székházában ismertették.
2012. október 9., 11:57
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöksége (MEOSZ) felszólítja a kormányt, hogy ne csökkentse tovább a fogyatékos emberek ellátásait azzal, hogy a tervezett segélyplafonba beleszámítja az ápolási díjat.
2012. október 9., 09:58
„Kismester. Ezt a kifejezést sokan félreértik, pedig nem lebecsülő. A Szépművészeti Múzeum Régi Képtára sok-sok kismester nagy munkáit tartalmazza a nagy mesterek kis munkái között… (Székely András)
2012. október 8., 12:38
Kováts Judit érett fejjel lett első kötetes író. Levéltáros, történész, jelenleg kiadóvezető Nyíregyházán. Megtagadva című könyve a műfajában is páratlan: a szerző az oral history módszerével készített interjúkat a második világháborút túlélt idősekkel, s történeteik alapján írta meg fikciós regényét. A Magvető kiadásában megjelent könyv könyörtelen tükör 20. századi közös múltunkról. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.