Diplomatapuding

Szörényi László, a kiváló irodalomtörténész nem először kalandozik szépírói-emlékírói tájakra. Ezúttal diplomatakorszakának kalandjaiból gyűjtött össze egy kötetre valót Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán címmel. (Muszáj megmagyaráznunk a szokatlan, de eredeti címet: ez a falfirka fogadta a szemközti ház falán a Magyar Köztársaság frissen kinevezett olaszországi nagykövetét, vagyis a szerzőt.)

A történetekből egy különös, hol kacagtató, hol szomorúságos világ bontakozik ki. A diplomácia világa egyfelől, ahol a szerző idegenül, de kedvtelve mozog, az átalakulóban lévő Európa másfelől (ugyanabból a felülnézeti szemszögből vizsgálva persze), ahol a frissen demokratizált államok újjáalakított diplomáciai karába nem egy hozzá hasonló, botcsinálta politikus került, és egy több ezer éves kultúra világa, amelyben narrátor hősünk gargantuai életörömmel merül el. Nem véletlen, hogy ezek a fejezetek a legfelhőtlenebbek a könyvben. Mert Szörényi László, bármilyen stallumot viseljen is éppen, elsősorban européer – olyan ember, akinek mindennapi kenyere az európai kultúra, különös tekintettel az antik kultúrára. (És minthogy éppen Olaszországban nagyköveteskedik, annyi különös tekintetet vethet rá, amennyit csak akar. Ahogy a reneszánszkori meg a múlt századi olasz kultúrára is, meg a franciára, spanyolra, angolra stb.) Szörényi nemcsak mindent tud az európai (s persze benne a magyar) kultúráról, hanem a levegővétel természetességével létezik benne. Afféle modern kori Szerb Antalként, kissé buffóibb hangszerelésben.

Ezért van az, hogy minden kalandjában benne van az egész, évezredes történelem. Ezért van az, hogy bármi csekélység történjék is vele, szájtátva hallgatjuk lenyűgöző tudásról, irigylésre méltó életszeretetről és fanyar iróniáról árulkodó, szűnni nem akaró mondatait.