Kurázsi!

- Blanche után Kurázsi mama: van akkora lépés, mint például Júliából Gertrudisra váltani.

– Mondják: a színésznő annyi éves, amennyi a szerep. Persze mégsem ilyen egyszerű. Blanche és Kurázsi mama esetében az is meghatározó, hogy mindkét előadásnak Zsótér Sándor a rendezője. Én amúgy mindaddig rendkívül bizonytalan vagyok – mint aki először van színpadon –, amíg nem találok fogást egy szerepen.

- Azt is mondják: csak a középszer magabiztos minden helyzetben.

– Legendás színibölényekről mesélik: a próbák hosszú szakaszában szinte semmit sem csináltak. Motyogtak, dörmögtek, épp csak jelen voltak. Befelé figyeltek. Ez érthető tanulás, de a társaknak külön próbatétel. Én – alkati kérdés – inkább már az elején igyekszem valami megoldásfélét nyújtani, hogy ne legyen feszültség a tétovaságokból. Zsótérnál viszont nem lehet a technikából indulni: igazi utakat keresünk.

- „Blanche én vagyok” – nyilatkozta díjazott alakítása kapcsán. Ami Kurázsi mamát illeti: van bármi közös a két nőalakban?

– Blanche rebbenékeny, törékeny, de a maga borderline módján pusztító személyiség. Kurázsi mama pedig – az erős csípőjére tett kézzel – osztja az észt. Két szélsőség – a sztereotípiák szintjén. Vannak párhuzamaik is: miközben mindketten lúzerek, azt játsszák, hogy nyerésre állnak. Ám még a hasonlóságuk is csupán sztereotip alap. Blanche szerepénél is arra törekedtünk Zsótér Sándorral, hogy túllépjünk az ilyesmin. Így rajzolódott ki egy markáns, agyas, magát kívülről is látó karakter oly módon, hogy közben Blanche nem veszített más lényeges vonásából. Brecht hősnőjén is úgy kell fogást találni, hogy bizonyos pontokon összenőjek Kurázsi mamával.

- Amikor a Radnóti-beli éveinek kezdetén Ibsen Rosmersholmjának Rebekka Westjét próbálta, Valló Péter rendező azt mondta önnek: az a legnagyobb akadály, hogy erkölcsisége tiltakozik a szerep igazsága ellen. Rebekka karakteréről tudható: addig manipulálja Rosmersholm nejét, amíg az öngyilkos lesz. Miként lett mára elfogadóbb a játszmázó, morális kérdésekkel keveset bíbelődő színifigurák iránt?

– Kurázsi mama iszonyú kegyetlenségeket mond. Érzéketlensége ugyanakkor praktikumból fakad. Azt hiszi, mindent el tud intézni. Pozitív gondolkodó, aki a túlélésre játszik egy háború közepén. Indítékai tehát emberiek. Csak nem elég okos, a morális gyengeségét ráadásul fölerősíti a történelmi szituáció. Vagyis a hagyományosan negatívnak könyvelt figurákról sem lehet egyszínűen gondolkodni.

- Mifelénk erős áthallásai lehetnek az ügyeskedésnek, túlélési játszmáknak az alapvetően antidemokratikus közegben. Nemcsak a háborús helyzet ilyen.

– Zsótér Sándor nem véletlenül választotta Brecht üzenetét az előadás műsorfüzetébe. Az író azon tűnődik: a nagy többség ugyan ellenzi a háborút, de vajon annyi nehézség közepette nem jelenthet-e egyesek számára megoldást? S egyáltalán: vajon hány néző érti meg a darab figyelmeztetését?

- Ön szerint?

– Borúlátó vagyok. Még a természeti csapásokat, éghajlatváltozást is hajlamos vagyok az emberek morális vétkeire adott válasznak tekinteni. A felgyorsult, értékvesztett, gazdasági válsággal küszködő társadalmakban könnyen kialakul a vágy akár a legőrültebb tabula rasára.

- Azért, mondjuk úgy, Budapest nem egészen Párizs.

– Kollégáimmal beszéltük az egyik próba előtt: elég reggel végigsétálnom az Andrássy úton, hogy meglássam a különbséget honfitársaim és az Európa még mindig boldogabb feléről érkezett turisták között. Öltözködésben, hangulatban, reflexiókban. Köreinkben – leszámítva egy mind jobban szűkülő réteget – egyre inkább érződik a „megcsúszás”.

- Hiszi, hogy elég a színpadról rámutatni a különféle megcsúszások okaira?

– Igen. Jó lenne, ha innen erős visszhangot tudnánk kiváltani. Amúgy nem vagyok apolitikus ember, csak nem politizálok direkten. És azt is figyelembe kell venni, ki mennyit bír el. Én is annyi terhet tudok vállalni, amennyit el bírok tolni. És bizony a színpadon vagyok a legjobb formában. Ott van bennem a legtöbb erő.

- Óvatosság is van ebben?

– Összetettebb a kérdés. Tény, a magyar politikai és közéletben könnyen elkopik, aki minden történés kapcsán állandóan hovatartozását, álláspontját hangoztatja. Különösen igaz ez az én szakmámra. Az ideologizáló színész ráadásul a saját megítélését kockáztatva óhatatlanul megosztja a színpadon mellette álló kollégájának a közönségét is. Ezzel tisztában kell lennie annak is, akit valamiféle – egyébként tisztelendő – küldetéstudat vezérel.

- Azért nem kis meglepetést okozott karakán megszólalásával, amikor az Új Színház igazgatói pályázatának egyik szakmai bírálójaként erős mondatot fogalmazott a direktor kinevezéséről: ami történt, az nem hiba, hanem bűn. Ám utána hárította az újabb interjúkat.

– Említett megszólalásom sajtótájékoztatón hangzott el. Vagyis a helyén. Nem lett volna értelme továbbragozni a véleményemet. A kevesebb néha több. Még akkor is, ha az Új Színház ügyében sem változtattak erős mondatok a politika akaratán. Következésképpen: amíg az életünk minden területe átpolitizált, addig a civil kurázsi kevés. A politika ugyanis pártos dolog, érdekhálóival szinte mindent átsző.

- Ez ügyben önnél merre van az „addig”?

– Nem keresek kibúvókat, alapvetően harcos típus vagyok. Lehet még olyan helyzet, amikor úgy érzem: a szakmáért, égető társadalmi kérdésekben színpadon kívül is véleményt kell fogalmaznom. Még nem mentem végig azon az úton, amelyről Kurázsi mama „kapitulációs” songja szól: egyik pillanatban még arról dalol, neki ne írjanak elő semmit, a másikban meg arról, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. A meghasonlásnak ezt a szintjét nem is szeretném megtapasztalni.

- Színészi léte mellett ön anya, feleség. Férje Kováts Tibor táncművész, s van egy kislányuk, Laura. Családja miként nyugtázza intenzív színházi jelenlétét?

– A férjem és az anyósom olyan hátteret biztosít, amely nélkül ezt nem csinálhatnám ilyen tempóban. De azt már nem is strigulázom, hányszor kérdezte Laura az őszi próbák megkezdése után: anya, meddig tart ez még?

- Az nem fáj?

– Fáj, de azt is tudom, hogy a lányom valójában megérti: ez nekem fontos. Nem elemezzük agyon a helyzetet, nincsenek betarthatatlan ígéretek. Hiszen nekem minden körülmények között be kell jönnöm a színházba. Valójában önmagammal kell nagyon keménynek lennem. A férjem szerint olykor nehezen fogadom el, rosszul tűröm, hogy az otthoni dolgok nélkülem is működnek. Hogy amikor besűrűsödik az életem, akkor ő főz, viszi a gyereket az iskolába, megy érte. Persze azért óriási könnyebbség ez nekem.

- Privát élete ilyen „szerepcseréinek” nincsenek káros mellékhatásai?

– Mindig erős kérdés, miként tudjuk összeegyeztetni az élet sajátos helyzeteit a saját egónkkal. De ez minden esetben rajtunk múlik, sosem a másikon. Mi mindketten tudjuk ezt.

- A Kurázsi mama közéleti üzenetein túl átemelhető bármi tanulság a privát életünkre?

– Ahogy Blanche-ban, úgy Kurázsi mamában is ott az egyik női esszencia: a szívósság. Hogy a legrosszabb helyzetből is kihozható valami, ha hajt az élni vágyás. Nekem is van arra a képességem, hogy kihúzzam magam a csüggedésekből, tegyem a dolgomat.