Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2011. május 29., 20:58
Furcsa leírni is: 22 év telt el a kelet-európai rendszerváltás óta. Ezért különös élmény a főszereplők szemszögéből történelemként visszalátni mindazt, amit magánéletünk részeként éltünk meg. A kollégánk, Heltai András szerkesztésében megjelent gyűjtemény huszonöt „oral history”-interjúban tárja elénk a kelet-közép-európai demokratikus átmenet kevéssé ismert részleteit. (A felgyorsult történelem című első kötet magyar politikusok és közéleti személyiségek visszaemlékezéseit közölte.)
2011. május 29., 19:03
Ránk férnek a viccek, hogy egy kicsit oldódjunk a hétköznapok feszességében, és persze azért is, hogy nagyon komoly dolgokra is tudjuk jó érzéssel gondolni. Nem kifejezetten jellemző, hogy egy vallási közösség viccekkel hívja fel magára a figyelmet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) az idei évben azonban mégis ezt a módszert választotta.
2011. május 29., 11:24
Május 26-án nyílt meg a „Séta / Napló – Kinszki Imre fotográfus (1901-1945)” című kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban.
2011. május 29., 09:06
Az Országúton, Az édes élet, a Nyolc és fél, a Rómeó és Júlia, A Keresztapa legendás komponistáját Federico Fellini „mágikus barátnak” nevezte. Az Oscar-díjas zeneszerző idén lenne százéves. Világszerte koncertekkel és kiállításokkal emlékeznek rá. Marcello Rota olasz karmester – a zeneszerző unokafivére – régóta őrzője és népszerűsítője Nino Rota zenei örökségének. Dirigensként most aktív szereplője a centenáriumi ünnepségeknek. A 168 Órának arról is beszélt: szerinte az olasz filmtörténet legszebb pillanatai fűződnek Nino Rotához. SZENTGYÖRGYI RITA interjúja.
2011. május 28., 18:26
M. Tóth Géza animációs filmrendező nevét sokan akkor ismerték meg itthon, amikor 2006-ban Oscar-díjra jelölték a Maestro című egyedi filmjét, amely így a kiválasztott öt legjobb mű között szerepelt ebben a kategóriában. M. Tóth Géza két jelentős egyedi filmet is készített, az Ergo és a Mama is feszesen szerkesztett, filozofikus kisfilm, mindkettőt rangos nemzetközi fesztiválok díjaival ismerték el, de már a Mama is 2009-es film, azóta nem volt lehetősége M. Tóth Gézának újabb autonóm film készítésére.
2011. május 28., 18:21
Honi kutatásokból kitűnik: a bankok megítélésében nemcsak a pénzügyi szolgáltatásaik színvonala számít, hanem az is, milyen támogató szerepet vállalnak a pénzintézetek a különféle társadalmi ügyekben, kulturális és szellemi értékek megóvásában, gyarapításában, tehetségek ösztönzésében. Az Erste Bank támogatási filozófiájának egyik lényeges eleme a kulturális mecenatúra. Elsősorban képző- és zeneművészeti projekteket, kezdeményezéseket szponzorálnak. Ugyanakkor jelentős és különleges a bank kortárs képzőművészeti gyűjteménye is.
2011. május 27., 17:29
Május 28-án, 20:00-tól rendezik meg az idei Reklámzabálók Éjszakáját a Millenáris B csarnokában, de a reklámfüggők akár már a 13 órás kapunyitásra is beugorhatnak: ekkor kezdődik a Reklámzabálók Délutánja, ahol a 2010-es reklámfilmösszeállítás mellett a Reklámzabálók régi kedvence, Sas István, valamint a BKF dékánja, Papp-Váry Árpád tart szakmai előadást.
2011. május 27., 15:01
Mintegy 750 aláírást gyűjtöttek össze színházkedvelő civilek Egerben a Barta Dóra által vezetett tánccsoport további működtetésének biztosítása érdekében – tájékoztatta a szervezők nevében Vass Vera pénteken az MTI-t.
2011. május 27., 13:18
Egy éve hunyt el Békés Pál. Szülőházánál emléktáblát avatnak pályatársai, barátai és tisztelői. Vár minden érdeklődőt a VII. Kerületi Önkormányzat, a Szépírók Társasága, a Móra Könyvkiadó és a Palatinus Könyvkiadó. Cím: Budapest, VII. kerület, István utca 19
2011. május 27., 11:03
Nemrégiben mutatták be a Holocaust Múzeumban a múlt századelő nagyváradi művészeinek egy csoportját: ámulnivalóan gazdag és szívszorító kiállítás volt az, a látogató fél óra alatt végigmehetett azokon a stációkon, amelyeken egy város, egy közösség fél évszázad alatt ment végig az európai művészi színvonaltól a pusztulásig.
2011. május 27., 10:01
A közgyűlés kulturális bizottsága a múlt héten a teátrum jelenlegi megbízott vezetőjét, Forgács Pétert támogatta a másik pályázóval, Eperjes Károly színművésszel szemben. A közgyűlés ma dönthet.
2011. május 27., 06:39
Május 27-én este az ország 11 városában megy le egy időben Gaspar Noé Enter The Void című őrületes vizuál tripje a magyarhangya hatfilmes bérletének, a hangyaPASSnak második vetítéseként.
2011. május 26., 22:05
Ma ünnepli 90. születésnapját Bárdy György! Gyuri bácsi 1964 óta a Vígszínház tagja, és összehasonlíthatatlan humora, eleganciája, stílusa az ország egyik legnépszerűbb színészévé tette.
2011. május 26., 20:08
Kováts Margit és Szűcs Édua festőművészek kiállítására invitál a Bálint Közösségi Ház: Egy festék, két ecset, ez a tárlat címe.
2011. május 26., 16:04
A Nemzeti Színház igazgatója pozícióját megtarthatja, de írásbeli figyelmeztetést kapott.
2011. május 26., 15:57
A Magyar Színházi Társaság elnöksége ismételten megdöbbenéssel figyeli azt a támadássorozatot, amely újólag Alföldi Róbertre, a Nemzeti Színház igazgatójára zúdult az elmúlt napokban. Ennek hangot adott abban a levélben is, melyet a szakminiszterhez intézett. Az alábbiakban teljes terjedelmében ismertetjük a levelet.