A hónap végén is izgalmas programok közül válogathatunk.
Aranyosi Péter 2017-ben kapott Karinthy-gyűrűt az MTVA-tól, de már nem birtokolhatja többet. Ehhez köze lehet a dakotáknak és úgy tűnik, Auschwitznak is.
A Múzeumok Éjszakája idén több mint 470 hazai közgyűjteményt kapcsol össze, és mintegy 2700 programmal készül a Kárpát-medence-szerte megmozduló közönség számára. Egyetlen éjszakára megnyílnak a zsinagógák kapui is, hogy fénnyel, zenével és történetekkel vezessék be a látogatókat a zsidó hagyományok spirituális és kulturális világába.
Hatvan magyar film és animáció vált ingyenesen elérhetővé a Filmio platformon egész júniusban.
2011. február 7., 20:19
Rhodri és Angie Powell boldogan és gyanútlanul költözött be újonnan vásárolt házába a somerseti Milvertonban. Igaz, a középkori épület némi felújításra szorult, de ez a feladat egy cseppet sem rettentette el őket, hiszen tudták, hogy az 1 millió fontért vásárolt műemléki épülettel egyben felelősséget is vállalnak magukra.
2011. február 7., 18:06
A Nemzeti11 akció keretében, február 11-én, pénteken 30%-os jegy- és bérletvásárlási kedvezménnyel várja a vásárlókat a Jegyirodában (Andrássy út 28.) 16.00-17.30-ig , a színház jegypénztárában 15.00-16.30-ig és , 16.30-18.00-ig .
2011. február 7., 15:25
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 25 millió forintos könyvtárfejlesztési projektjét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.4-09/1/KMR Tudásdepó-Expressz pályázatán nyerte.
2011. február 7., 14:18
Mit tesz egy szép, harmincas, súlyos cukorbeteg ápolónő, ha elveszíti a látását? Majd hamarosan kis híján az életét is, mert a kór a veséjét sem kíméli? És van egy halmozottan fogyatékos, állandó ellátásra szoruló gyermeke? Neki aztán kijutott, szalad ki a szánkon, ha ilyen sorsról hallunk. Vera mégsem így érzi.
2011. február 7., 13:53
Március 1-jén lejár a Nemzeti Színház által meghirdetett Romagyilkosságok című pályázat dokumentumdráma-pályázat leadási határideje.
2011. február 7., 11:14
A tíz éves fennállását ünneplő Maladype Színház készülő produkciójához olyan kalandorkedvű civileket keres, akik szívesen lennének „bűnös lelkek” Dante Alighieri Isteni színjátéka Pokol című fejezetének bugyraiban.
2011. február 7., 09:26
A Színházi Kritikusok Céhe a közreműködő színházakkal és társulatokkal együtt februárban is szeretettel várja az érdeklődőket az előadások előtti és utáni közönségtalálkozókra, amelyeken egy-egy kritikus vezetésével a nézők az előadások alkotóival és színészeivel beszélgethetnek.
2011. február 7., 05:20
A kérdés, amelyet felteszünk magunknak, úgy szól: mitől lett olyan sikeres Szászi Júlia könyve, hogy néhány év múltán immár új, bővített kiadásban is napvilágot látott, sőt, időközben német nyelven is megjelent?
2011. február 6., 17:48
A legnagyobb meglepetés az a tapintható életöröm, amely Károlyi Ernő legújabb képeiből árad. Pedig, szigorúan véve, már azon is meglepődhetnénk, hogy vannak legújabb képek. Hisz Károlyi Ernő anyakönyvileg már ott toporog a tizedik évtized küszöbén – amelyet a régiek bizony matuzsálemi kornak szoktak hívni.
2011. február 4., 17:00
November óta a Nemzeti Színházzal és a főigazgatójának nevével volt tele a sajtó. A cikkekben azonban nem a sokrétű repertoárról, a telt házas előadásokról és a sikeres gazdálkodásról írtak; pedig ha valamiről lehetne írni, ezekről bizony lehetne. Alföldi Róbert sajtótájékoztatóján is éppen ezt hangsúlyozta: „nagyon szeretném, ha az elmúlt hónapokkal ellentétben a lényegről, a munkáról beszélhetnénk.”
2011. február 4., 07:34
Lang Lang Amerika ellenes darabot játszott a Fehér Házban, Schiff András nem akar az Orbán Viktor vezette Magyarországon zenélni – írja a Die Presse kulturális rovatában Wilhelm Sinkowicz.
2011. február 3., 17:49
Méhes László a József Attila Színház igazgatója felajánlotta, hogy lemond színházigazgatói mandátumáról, ha a fővárosi önkormányzat garantálja az angyalföldi színház megmaradását és színvonalas működését. Azt is hozzátette: reméli, így a következő évadtól már olyan vezető állhat a teátrum élén, aki minden szempontból bírja a városvezetés bizalmát és támogatását.
2011. február 3., 15:44
A Tv2 tavaly novemberben kinevezett új vezérigazgatója átalakította a csatorna vezetését. A Tv2 közleménye alapján közös megegyezéssel távozott a cégtől Nagy Andrea marketing és kommunikációs, valamint Szilágyi Miklós gazdasági és adminisztrációs igazgató.
2011. február 3., 12:41
"Bár már beállítottuk a műsorvándorlás világcsúcsát, reméljük végre otthont találunk a Viasat3-on, amelynek szellemisége közel áll hozzánk"- nyilatkozta Kapitány Iván, az improvizációs műsor producere azon a sajtóreggelin, amin bejelentették, tavasztól az MTV, a TV2 és a Cool után újra csatornát, sőt nevet vált a műsor.
2011. február 3., 08:25
A Színházi Kritikusok Céhének elnöksége nyílt pályázatot hirdet.
2011. február 3., 05:16
A kaszinó az álmok világa, a szerelmek és a szerencse találkozóhelye, ahol bárki megfordulhat: az amerikai özvegy tulajdonos, a mostohafia, a teremfőnök, az ország legjobb kaszkadőre, a gazember, a számmágus grófnő, az újságíró, a riporternő, a biztonsági őr, a pincérnő; egyszóval megannyi elszánt játékos. Mert van egy hely, ahol a játék komolyra fordul…