A nyár első hónapja máris rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy kimozduljunk és testileg-lelkileg feltöltődjünk.
Hogyan alakul manapság a szülők és a kamaszok viszonya? Erre keresi a választ egyre több sorozat, könyv és szakember is.
Az olvasás még mindig az egyik legkellemesebb kikapcsolódási forma, és a legfrissebb könyvek ezúttal sem okoznak csalódást.
Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.
A Netflixen számos olyan sorozat található, amit akár egy hétvége alatt végig lehet nézni. Ezeket nem érdemes kihagyni!
2023. augusztus 2., 19:37
A család, pályatársak, barátok, kollégák, tanítványok és tisztelők vettek végső búcsút Lator László Kossuth-díjas költőtől, esszéistától, műfordítótól, a nemzet művészétől szerdán Budapesten, a Farkasréti temetőben.
2023. augusztus 2., 13:24
Rick Astley és a Level 42 az idei, 11. Paloznaki Jazzpiknik legismertebb fellépője, mellettük más világhírű külföldi előadók is koncertet adnak csütörtöktől szombatig a Balaton-felvidéken.
2023. augusztus 2., 12:54
Szeptember 3-tól 12-ig zenei- és irodalmi programokkal várja a közönséget a 25. Zsidó Kulturális Fesztivál Budapesten hét helyszínen.
2023. augusztus 2., 11:08
Az Index szerint a jelenleg kialkult vihar jelzi, hogy a jobboldalon egyfajta kulturális területfoglalás és újraelosztás zajlik.
2023. augusztus 1., 10:50
Az HBO sikersorozatának szereplője mindössze 25 éves volt.
2023. július 31., 20:49
Az idén először a budapesti RAM-Art Színházba meghirdetett Sóletfesztiválon a korábbiaktól eltérő módon a magyaros, az izraeli, valamint a vegetáriánus sóletek mellett olyan hírességek receptjei alapján készített sóleteket lehet megkóstolni, mint Farkasházi Réka, Király Linda és Kovács Áron.
2023. július 31., 16:04
Pannóniából származó, Székesfehérvárhoz köthető, ókori Vénusz-szoborfejet vásárolt egy belgiumi aukción a székesfehérvári Szent István Király Múzeum.
2023. július 30., 13:52
Több mint félezer programot, köztük színházi előadásokat, irodalmi eseményeket, képzőművészeti és családi rendezvényeket, koncerteket kínál augusztus 1-e és 5-e között a 16. Ördögkatlan Fesztivál.
2023. július 29., 10:31
Tízéves évfordulóját ünnepli a korábbi hagyományokat újraélesztő székesfehérvári jazzfesztivál, az Alba Regia Feszt, amelyet augusztus 4-6. között rendeznek meg.
2023. július 28., 20:23
Augusztus 1. és 14. között rendezik meg ismét a Moziszigetet Budapesten, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, a kéthetes filmvetítés-sorozatot az EUNIC Hungary, az európai nemzeti kulturális intézetek hálózata és a Budapest Film Zrt. rendezi.
2023. július 28., 15:48
2001 óta ez az első alkalom, hogy a gálát elhalasztották Akkor a szeptember 11-i terrortámadások, majd az azok kapcsán kezdeményezett katonai akciók miatt döntöttek így, most a hollywoodi forgatókönyvírók és a színészek sztrájkja miatt.
2023. július 26., 20:35
Az ír zenész 1990-ben a Nothing Compares 2 U című slágerével vált világhírűvé.
2023. július 26., 13:14
A konzervatív Ben Shapiro babák felgyújtásával tiltakozott Greta Gerwig feminista kasszasikere ellen. Bojkottra szólítja fel követőit, ingyen reklám lett belőle.
2023. július 26., 12:46
A Libri szerint a tiltott könyvek kifejezésnek nincs valóságtartalma, mivel kínálatuk nem változott.
2023. július 26., 12:20
85 éves korában elhunyt Cselényi László író, költő, műfordító és pedagógus – közölte az Új Szó.
2023. július 26., 10:15
Július 26-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Sir Mick Jagger, a Rolling Stones énekese, a rockzene élő legendája.
2023. július 25., 18:43
Az augusztus 30-án kezdődő 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői kedden bejelentették a fesztivál hivatalos programját, amelyben Reisz Gábor új filmje is szerepel, a seregszemle Biennale College Cinema szekciójában pedig Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni lesz látható.
2023. július 25., 14:51
A zenekar eddig egyszer, 2008-ban járt Magyarországon, akkor a Budapest Sportarénában adott koncertet. Most, a nagy érdeklődésre való tekintettel 2024. június 16-án és 18-án is fellépnek.