Végső búcsút vettek Lator Lászlótól a Farkasréti temetőben
A család, pályatársak, barátok, kollégák, tanítványok és tisztelők vettek végső búcsút Lator László Kossuth-díjas költőtől, esszéistától, műfordítótól, a nemzet művészétől szerdán Budapesten, a Farkasréti temetőben.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagját, aki életének 96. évében, július 17-én hunyt el, a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti. Lator Lászlót a református egyház szertartása szerint búcsúztatták a Hóvirág úti ravatalozóban.
Ferencz Győző József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, egykori tanítvány búcsúbeszédében Lator Lászlót idézve azt mondta: „egész életemben szerencsém volt”. Ferencz Győző szerint Lator László szerencsés volt, hogy nyugodt, a szellemiek iránt fogékony családba született, hogy „földközelben, Tiszasásváron töltötte gyerekkorát bokrok alatt bogarászva”. Szerencsés volt, mert túlélte a II. világháborút, a szovjet hadifogságot, az átszökést a határon. Makón jó kezekbe került, felvették az Eötvös kollégiumba, majd miután kizárták, mégis elvégezhette az egyetemet – mondta Ferencz Győző, emlékeztetve arra, hogy Körmenden volt tanár, majd az Európa Könyvkiadónál lett alapító-szerkesztő, főszerkesztő. 1970-ben a televízióban a nézőket hódította meg közvetlenségével, előtte nem sokkal jelent meg Sárangyal címmel első verseskötete – idézte fel.
Ferencz Győző szerint Lator László soha nem mondta magáról, hogy költő, „ha elkerülhetetlen volt, hogy valami álljon a neve után, akkor az írót választotta”. Lator alapító tagja, tíz éven át ügyvezető elnöke volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának – mondta. Ferencz Győző szerint a Kossuth-díjas költő, esszéista és műfordító tudta, hogyan lehet „az ismeretlent a kimondhatóság hálójába fogni”. Nem volt eszköztelen költő, de eszközeit nem akarta mutogatni, szerinte „anyagát sűrűre szőtte”, és azt a kevés versét is könyörtelen kritikával olvasta.
Az 1990-es évek végén kétszer is megjelentek összegyűjtött versei, köztük az ifjúkori költeményei is – hívta fel a figyelmet Ferencz Győző, aki szerint Lator „a költészet mesterségét szünet nélkül gyakorolta. mintha állandó készenlétben lett volna”. „László! Kedves László, öröknek hitt barátunk! Nincs ez sehogy se rendjén...” – hangsúlyozta búcsúbeszédében a barátok nevében Várady Szabolcs, Kossuth- és József Attila-díjas költő. „Szerda van és nekünk a Mongol étterembe kellene ülnünk a Márvány utcában, és az édes pincérlányokkal évődve felhajtani a csak nekünk, törzsvendégeknek járó törkölypálinkát” – hangsúlyozta Várady Szabolcs, aki Lator Lászlót soha nem jutott eszébe Laci bátyámnak szólítani: ő mindig is László volt.
Lator Lászlóban „egy csepp bácsis nem volt, ellenben volt benne jó adag dévajság, virgonc humor, de heves indulat is. a rossz versekre tudott a legjobban haragudni”– magyarázta Várady Szabolcs. Mint mondta, a költőt a legtöbben televíziós műsoraiból, köztük a Lyukasórából ismerik, ahol Lator László „káprázatos lendülettel és szenvedéllyel vonta be a hallgatókat egy-egy vers világába”. Esszéit három kötetbe rendezte el, és van egy közös kötet Domokos Mátyással. A megmaradt világ című könyv két részre oszlik: a Visszajátszásban élete egykori helyszíneit idézi fel, a Zsinórpadlás pedig egy-egy versének anyagát, hátterét világítja át – mutatott rá. Várady Szabolcs beszélt arról is, hogy könyvei elérhetők a Digitális Irodalmi Akadémia honalapján, amelynek alapító tagja is volt.
Lator Lászlót mindig az a kérdés érdekelte, hogy miből és hogyan lesz a vers és a versnek azokat a lényegi elemeit boncolta és kereste, mint a „fogható, érzéki, visszhangos, többrétegű, egymáson átderengő, az egyszerre ilyen is és olyan is”. Ezeket a szakértelem mellett „olyan belső tudással kereste, amely a létrehozás tapasztalatából ered” – hangoztatta Várady Szabolcs, aki rendkívülinek nevezte Lator László tanári tehetségét is. Mint mondta, az értő olvasók mellett nevelte a mesterségükben járatos, tudatos költőket és műfordítókat. „A Lator-tanítványok összetartanak, figyelik egymást, tanáruknak jónéhányan a barátai lettek. Nemcsak tanultak tőle, hanem szerették is, ahogy mi, egykori kollégái szerettük”– hangoztatta Várady Szabolcs, kiemelve, hogy vezetése alatt az Európa Könyvkiadó alapos szerkesztői műhely és egyben irodalmi kávéház is volt. „Isten veled Tanár úr! Isten veled László, örök barátunk!” – zárta sorait Várady Szabolcs.
(Kiemelt képünk: Budapest, 2023. július 17. Életének 96. évében elhunyt Lator László Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja 2023. július 17-én. A felvétel 2016. június 9-én az Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok nyitónapján Budapesten, a Vörösmarty téren készült. MTI/Mohai Balázs)
