Orosz-ukrán konfliktus: háború vagy béke?
Minden az orosz stratégákon múlik.
Az orosz döntéshozók számára “racionális” döntések egy teljesen másfajta stratégiai kultúrából nőnek ki, a végtelen síkság kultúrájából, ahol a jégmezők paranoid lovagjainak egy egész világrenden kell uralkodniuk, hogy valamennyire biztonságban érezhessék magukat, olvasható Robert C. Castel elemzésében a neokohn.hu oldalon.
Castel úgy véli, hogy az orosz-ukrán konfliktust és az ebből fakadó esetleges háborúnak az esélyeit elemezve azt a kontextust kell megérteni, amiben ezek a döntések születnek. Castel szerint ez a kontextus pedig nem más, mint az adott ország stratégiai kultúrája. Vagyis: „egy nemzet hagyományai, értekei, viselkedési mintázatai, szimbólumai, és a múltbeli válaszai a nemzetbiztonsági kihívásokra”.
„Az orosz stratégiai kultúra bölcsője egy végtelen síkság, ami nem rendelkezik természetes határokkal, és ami ebből kifolyólag állandó fenyegetés alatt áll a szélrózsa minden irányából. A végtelen síkságon a legnagyobb fenyegetés egy egyidejű támadás több irányból. A geopolitikai rövidlátás a végtelen síkságon halálos lehet. Ez a végtelen síkság az, ami miatt az orosz stratégiai gondolkodás sohasem elégedhet meg a regionális perspektívával, hanem mindig kénytelen lesz a világrend szintjén megfogalmaznia magát”
– írja Castel, aki szerint az oroszok számára a legnagyobb hosszútávú fenyegetés, ha „egy idegen hatalom jelenik meg a végtelen síkság peremén, és ráerőszakolja Oroszországra a saját világrendjét”. Az elemző úgy látja, hogy pont a végtelen síkság mezőin alakultak ki azok a megoldási stratégiák, amelyeket Oroszország mind a mai napig használ a konfliktusok megoldására.
Benne alakultak ki azok a problémamegoldó reflexek, amik újra és újra visszaköszöntenek, valahányszor egy idegen hatalom megpróbálja a saját világrendjét Oroszországra erőltetni, és az oroszoknak lehetőségében áll ennek ellenállni.
Miért fontos mindez a jelenlegi ukrán válság megértéséhez, teszi fel a kérdést Castel.
Azért, mert az orosz történelem és az orosz stratégiai kultúra ismeretében elmondhatjuk, hogy létezik egy igen markáns mintázat. Oroszország sohasem volt hajlandó hosszú távon olyan világrendben élni, amit nem ő határozott meg, vagy legalábbis nem volt meghatározó szerepe a kialakításában. Ha kénytelen is meghajolni időnként a külső nyomás alatt, mihelyt alkalma nyílik rá, nem késlekedik, hogy kivonja magát a rákényszerített világrend alól, lebontsa azt, és egy új világrend kialakulásában vegyen részt.
Castel szerint ez a történelmi mintázat alkalmazható a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusra is. Úgy látja, hogy a Szovjetunió bukásával egy világrend is felbomlott, és a bipoláris világot a Pax Americana váltotta fel. „Ennek az európai képviselői, a NATO és az EU fokozatosan behatoltak a végtelen síkságnak azokra a részeire, amiknek az ellenőrzése létkérdés volt már Alexandr Nyevszkij számára is“, teszi hozzá.
„Oroszország eltökéltsége az amerikai világrend felváltására egy orosz — vagy legalábbis az orosz érdekek számára kedvező — világrenddel nem csupán a NATO és az EU keleti irányú terjeszkedésének a következménye.Ez a szándék az orosz stratégiai kultúra gyökereiből nő ki, és a Szövetség meg az Unió rosszul átgondolt keleti kalandozásai csupán felgyorsítottak egy amúgy is kialakulóban lévő, szükségszerű folyamatot. Oroszország hosszú ideje tartó közeledése a másik revizionista szuperhatalomhoz, Kínához ékesszóló bizonyítéka ennek”
– fogalmaz Castel.
Háború vagy béke?
Oroszország úgy találja-e, hogy most érkezett el az a pillanat, amikor a másik “kisemmizett” szuperhatalommal együtt nekiláthatnak az amerikai világrend lebontásához, teszi fel a kérdést Castel, aki szerint ez csupán az orosz stratégák válaszán múlik. Az orosz stratégák igenleges válasza esetén Ukrajna területi integritása igen másodlagos kérdéssé válik, véli az elemző.
„Miért? Azért, mert ez a döntés azt jelenti, hogy Ukrajna csupán az első lesz a sorban, és hogy ugyanaz az orosz úthenger, ami elindult a végtelen síkságon nyugat felé számos alkalommal az utóbbi két évszázad folyamán, újra mozgásnak indul. Az úthenger alatt nem feltétlenül orosz páncéloshadosztályokat kell érteni. Az orosz expanziós politikának számos eszköze van, és nem feltétlenül a konvencionális katonai erő az, aminek a mozgását látni és érezni fogjuk”
– fogalmaz Castel.
Az orosz-ukrán konfliktust és lehetséges kimeneteleit Rácz András Oroszország-szakértő és Csizmazia Gábor Amerika-szakértő is elemezte a 168.hu-nak.
(Kiemelt kép: Joe Biden (b) és Vlagyimir Putyin (j) találkozója 2011. március 11-én. Fotó: AFP / Ria-Novosti Pool)
