Gyerekek holttesteit találták az izjumi tömegsírokban

Gyerekek holttestére bukkantak az Izjum melletti tömegsírokba temetettek között. Az ukrán offenzíva után feltárt sírokban korábban megkínzott és megkötözve eltemetett embereket is találtak. 

2022. szeptember 20., 10:58

Szerző:

Legalább két gyerek holttestét is megtalálták azokban a tömegsírokban, amit az ukrajnai Izjum város közelében találtak a terület visszafoglalása után – írta a Sky News, egy helyi tisztségviselőre hivatkozva. Mint azt korábban megírtuk: pár nappal azután, hogy az ukránok visszafoglalták Izjumot, a katonák egy hatalmas, több száz sírhelyből álló temetőt találtak egy városhoz közel eső erdőben. A legtöbb sírhelyet egy fakeresztre írt sorszámmal jelölték, többeket hátrakötött kézzel temettek el, és testükön kínzás nyomai voltak láthatók. 

Harkiv megye kormányzójának elmondása szerint két gyerek is van a halottak között.

Életkorukat nem közölték, és azt sem, hogyan halhattak meg – írja az rtl.hu.

UKRAINE-RUSSIA-CONFLICT-WAR

Összekötözött kezű holttest látható, amint ukrán törvényszéki technikusok exhumálják a holttesteket egy erdőben, Izjum külvárosában 2022. szeptember 16-án. Fotó: Sergey Bobok / AFP 

(Kiemelt képünk: Törvényszéki technikusok egy hullazsákot visznek egy erdőben a kelet-ukrajnai Izjum külterületén 2022. szeptember 16-án. Ukrajna 2022. szeptember 16-án közölte, hogy 450 sírt számolt meg egyetlen temetkezési helyen Izjum közelében, miután visszafoglalta a keleti várost az oroszoktól. Fotó: Sergey Bobok / AFP)