A szokatlan meleg időjárás a medvéket is előcsalogatta, rövidebb ideig tartott a téli álom időszak.
Komoly versenytárssal kell szembesülnie a Temunak és a Sheinnek, ám a vásárlók ezzel akár nyerhetnek is.
Ferenc pápa a kórházból üzent a híveknek, a felvétel pedig sokat elárul a jelenlegi állapotáról.
Fogadjunk, hogy nem találja ki, mivel lepte meg a kormánypárt az orosz édesanyákat nőnap alkalmából!
Egy barcelonai bíróság döntése szerint vádat lehet emelni a Pegasus nevű kémprogram gyártója, az NSO Group társalapítói és két leányvállalat korábbi vezetője ellen.
2023. január 6., 20:10
Nobel-békedíjra javasolta honfitársát, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt egy norvég parlamenti képviselő az Oroszországgal szembeni fellépéséért az ukrajnai háborúban.
2023. január 6., 19:00
A jelentős lehűlés és az ukrán energiainfrastruktúra elleni lehetséges következő orosz támadások miatt az ukránoknak fel kell készülniük újabb rendkívüli áramszünetekre – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a pénteki kormányülésen.
2023. január 6., 18:52
Németország negyven Marder típusú páncélozott harcjárművet szállít Ukrajnának 2023 első negyedében – közölte a német kormányszóvivő pénteken, egy nappal Olaf Sholz kancellár és Joe Biden amerikai elnök telefonbeszélgetése után.
2023. január 6., 18:43
Két koszovói szerb fiatal megsebesült pénteken, az ortodox szenteste napján a Koszovó déli részén található Shterpce közelében, miután egy helyi albán tüzet nyitott rájuk egy mozgó járműből – közölte a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája.
2023. január 6., 16:31
Nem sokkal dél után ismét légiriadót rendeltek el Ukrajna egész területén, ezzel egy időben pedig több vadászgép is a levegőbe emelkedett Fehéroroszországban – számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál.
2023. január 6., 15:59
Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint decemberben 9.2 százalékos volt az infláció az eurózónában az előző év decemberéhez képest.
2023. január 6., 15:06
A holland rendőrség szerint Alekszandr Levin műkereskedőé volt az az emberi torzó, amelyet 10 éve találtak meg műanyagba csomagolva az IJ folyóban.
2023. január 6., 13:04
Miniatűr szobrot kapott Ungváron Fodor Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, aki a harcok szüneteiben a lövészárokból, fegyverrel a kezében tart előadásokat a hallgatóinak.
2023. január 6., 11:57
Életbe lépett moszkvai idő szerint pénteken délben az ukrajnai fronton az orosz fél által az ortodox karácsony alkalmából egyoldalúan meghirdetett fegyvernyugvás – jelentette a Vesztyi FM orosz állami hírrádió.
2023. január 6., 10:21
Lövöldözés történt a bécsújhelyi (Wiener Neustadt) repülőtéri laktanyában pénteken, egy katona életét vesztette és egy másik megsebesült – közölte Michael Bauer katonai szóvivő.
2023. január 6., 06:40
Az Európai Tanács elnöke hamisnak és képmutatónak nevezte az egyoldalú orosz fegyvernyugvásról szóló bejelentést a Twitteren csütörtökön közzétett üzenetében.
2023. január 6., 06:30
Az Egyesült Államok és Németország is gyalogsági harcjárműveket szándékozik küldeni Ukrajnának – ismertette a Fehér Ház csütörtökön Joe Biden amerikai elnök és Olaf Scholz német kancellár telefonos egyeztetésének tartalmát.
2023. január 6., 06:26
Egy késtokon talált DNS-nyom, mobiltelefon- és közlekedési adatok, valamint a túlélő lakótárs vallomása vezette a rendőrséget a tavaly novemberben elkövetett Idaho állambeli négyes egyetemistagyilkosság gyanúsítottjának nyomára – derült ki a nyomozás csütörtökön kiadott irataiból.
2023. január 5., 21:17
A csütörtökön tartott hetedik szavazási forduló sem hozott eredményt az Egyesült Államok képviselőházi elnökének megválasztásában, a többségi republikánusok változatlanul megosztottnak mutatkoznak.
2023. január 5., 20:20
Letartóztatták „a világ legkeresettebb embercsempészét,” az eritreai Kidan Zekariasz Habtemariamot Szudánban – közölte csütörtökön az Egyesült Arab Emírségek belügyminisztériumának egyik magas rangú tisztviselője.
2023. január 5., 20:00
A Kalifornia állambeli Bakersfield városában, január 2-án hétfőn a gyújtogatást követően elmenekülő két férfit még nem fogták el.
2023. január 5., 18:29
Iránban első fokon halálra ítéltek csütörtökön egy férfit, akit a tüntetések szervezésével vádolnak – közölte a Mizan állami igazságügyi hírportál.
2023. január 5., 18:14
Kínával közösen készül feltárni egy olajmezőt Afganisztán radikális iszlamista tálib vezetése – jelentette a Tolonews helyi hírtelevízió.