Időjárás: ne mossa le a kocsit, sárfürdő zúdul ránk
A mai napon érdemes még kihasználni a tavaszias időjárást, mert a jövő héten nyakon önt minket a szaharai homokkal dúsított eső.
A HungaroMet előrejelzése szerint alapvetően fátyolfelhős, napos idő várható, de vasárnap és éjszaka is lehetnek időszakosan vastagabb felhőzettel borított tájak. Hétfőn napközben a fátyolfelhőzet délnyugat felől nagyobb területen is megvastagszik, emiatt a felhőzet egyre inkább szűri, zavarhatja a napsütést.
A nap második felében elszórtan előfordulhat zápor. A délies szelet elsősorban hétfőn az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérik, de másutt is megélénkülhet a szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, a szeles Észak-Dunántúlon ennél enyhébb, az északkeleti, keleti fagyzugokban hidegebb idő lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn nagyrészt 18 és 23 fok között alakul, de délnyugaton ennél hűvösebb maradhat az idő.
A jövő heti időjárás olyan lesz, mint egy vadvizi evezés: szeles, saras, vizes
Az Időkép azt írja, kedden reggel még csak délen, majd dél felől egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor, néhol akár zivatar. Délután kezdhet csak nyugat, délnyugat felől csökkenni a felhőzet. Sokfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 19 fok között alakulhat.
Szerdán a megnövekvő felhőzetből többfelé számítani kell kisebb esőre, futó záporra, néhol zivatarra. A szeles időben 14-20 fokot mutathatnak a hőmérők.
Csütörtökön marad a szeles idő elszórtan záporokkal, néhol zivatarral.
Pénteken, majd a hétvégén újabb záporokra, zivatarokra, esőre van kilátás, a szél viharossá fokozódhat.
Ismét szaharai homokot takaríthatunk a kocsiról
Az Időkép előrejelzése szerint a szaharai homokot hétfőn elszórtan kisebb eső, záporok moshatják ki, keddtől többfelé alakulhatnak ki záporok, intenzív záporok. Számítani lehet rá, hogy a szabad ég alatt parkoló autók foltosak lesznek. Ha van lehetőség, érdemes fedett helyre parkolni, illetve lefedni a kerti bútorokat.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)