Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.

2011. október 8., 13:27

Kereken százezer német katona szolgált már Afganisztánban, 52-en vesztették már életüket. A lakosság többsége úgy véli, hogy a Bundeswehrnek nem kellett volna szerepet vállalnia Afganisztánban, míg a NATO korábbi német parancsnoka szerint a katonai erő messze nem elegendő a helyzet rendezésére, de kivonulni sem szabad.

2011. október 8., 12:21

Végéhez közeledik a választási kampány Lengyelországban, s a küzdő felek kezdik elveszteni józanságukat a parlamenti helyekért késhegyre menő küzdelemben. A legnagyobb ellenzéki párt, a radikálisan jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) vezetője szavai most azonban nemzetközi vihart kavartak. Jaroslaw Kaczynski meggondolatlan kijelentéseivel, amellyel választási sikerének érdekében most a sztereotípiákban szereplő, ma már azonban messze nem igaz lengyel németellenességet akarta előhívni, kivívta a nemzetközi sajtó és az elkötelezett lengyel demokraták felháborodott reagálását.

2011. október 8., 08:28

Orbán Viktor miniszterelnök becsapja a külföldet, és gátlástalanul kiépíti politikai hatalmát – írja Stefan Micsoda a Salzburger Nachrichten című országos napilapban budapesti keltezésű cikkében.

2011. október 7., 23:28

Az ausztriai vállalkozás és a munkavállalás a magyar cégeknek és egyéneknek mindig vonzó volt, a májusi munkaerő-piaci nyitást pedig sokan szinte felhívásként értelmezték. Az azonban meglepetés, hogy a nagy lehetőség valóra váltása még a korábbinál is több, bürokratikusnak tekinthető engedélyeztetési, és sok esetben „csak” bejelentési kötelezettséggel jár. A szakember segítsége soha nem volt időszerűbb, mint most. Dr. Berényi Ferenc több mint egy évtizede foglalkozik az ilyen ügyekkel, és szívesen segít az eligazodásban.

2011. október 7., 13:48

Tizenhat európai ország 22 nagyvárosában tesztelte a taxikat az ADAC, a nagy német autóklub. Meglepő eredményekkel: Barcelona került az első helyre, Amszterdam, Róma az utolsók közé. A fő tapasztalat: a legtöbb magán a taxis személyén múlik.

2011. október 7., 12:39

Kereken százezer német katona szolgált már Afganisztánban, 52-en vesztették már életüket. A lakosság többsége úgy véli, hogy a Bundeswehrnek nem kellett volna szerepet vállalnia Afganisztánban, míg a NATO korábbi német parancsnoka szerint a katonai erő messze nem elegendő a helyzet rendezésére, de kivonulni sem szabad.

2011. október 7., 11:46

Kereken százezer német katona szolgált már Afganisztánban, 52-en vesztették már életüket. A lakosság többsége úgy véli, hogy a Bundeswehrnek nem kellett volna szerepet vállalnia Afganisztánban, míg a NATO korábbi német parancsnoka szerint a katonai erő messze nem elegendő a helyzet rendezésére, de kivonulni sem szabad

2011. október 7., 10:51

Végéhez közeledik a választási kampány Lengyelországban, s a küzdő felek kezdik elveszteni józanságukat a parlamenti helyekért késhegyre menő küzdelemben. A legnagyobb ellenzéki párt, a radikálisan jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) vezetője szavai most azonban nemzetközi vihart kavartak. Jaroslaw Kaczynski meggondolatlan kijelentéseivel, amellyel választási sikerének érdekében most a sztereotípiákban szereplő, ma már azonban messze nem igaz lengyel németellenességet akarta előhívni, kivívta a nemzetközi sajtó és az elkötelezett lengyel demokraták felháborodott reagálását.

2011. október 7., 09:16

Az Egyesült Államok és Izrael erős nyomást gyakorolt a Palesztin Hatóságra, hogy az önálló palesztin állam elismerését ne vigye az ENSZ elé. Dacára ennek, Mahmúd Abbász elnök megjelent New Yorkban, a világszervezet közgyűlésén, és előállt az ENSZ-tagság igényével. Tette ezt abban a biztos tudatban, hogy ha a kérés a Biztonsági Tanács elé kerül, ott Amerika vétózni fog (amit, tekintettel az arab és az iszlám világhoz fűződő kapcsolatainak egészére, nagyon nem szeretne), de akkor még mindig ott van a közgyűlés, ahol a palesztinok iránti mérhetően többségi rokonszenv a palesztin államnak „megfigyelői” státust szavazhat meg. Ilyennel rendelkezik pillanatnyilag a Vatikán, de volt idő, amikor még az NSZK se vitte többre. ACZÉL ENDRE írása.

2011. október 6., 20:15

Manchesterben befejeződött a Konzervatív Párt idei, október 2-5. között tartott szokásos éves kongresszusa. A Tory-képviselők érkezését a megszorítások ellen tüntető több ezres tömeg fogadta, ám a viharok a kongresszusi teremben sem voltak kisebbek.

2011. október 6., 18:01