A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2011. október 15., 19:45
Még meg sem alakult az új lengyel parlament, leendő marsalljához máris két beadvány érkezett. Az egyiket a Palikot Mozgalma (RP) jegyzi: első beadványukban követelik a szejm termében lévő kereszt eltávolítását. Nem sokat késett a reakció, az ugyancsak ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) pártja követeli, hogy törvény mondja ki: a keresztnek ezután mindig a parlament plenáris üléstermének falán van a helye.
2011. október 15., 19:43
A kisebbségek társadalmi beilleszkedése volt a hétvégi budapesti Német-Magyar Fórum napirendjén, de ezúttal sem maradt el a német figyelmeztetés: a demokrácia alapelveinek megtartása minden EU-tagállamra kötelező. A hivatalos magyar válasz a szokásos volt: ha van kifogás, tárgyaljunk róla, de ne vonják kétségbe a kormány elkötelezettségét a demokrácia iránt – a német média bírálatai pedig „bulvárszagúak."
2011. október 15., 18:19
A hét végén a kisebbségek társadalmi beilleszkedése volt a budapesti Fórum napirendjén, de ezúttal sem maradt el a német figyelmeztetés: a demokrácia alapelveinek megtartása minden EU-tagállamra kötelező. A hivatalos magyar válasz a szokásos volt: ha van kifogás, tárgyaljunk róla, de ne vonják kétségbe a kormány elkötelezettségét a demokrácia iánt – a német média bírálatai pedig „bulvárszagúak.”
2011. október 15., 16:55
A budapesti Új Színházat felkínálták a szélsőjobboldalnak című írásában a Le Monde bécsi tudósítója megállapítja: a furcsa igazgatói kinevezés a lázadás szelét kavarta fel Magyarországon.
2011. október 15., 16:03
Nemcsak a számítástechnika, hanem a divat világát is megbolygatta Steve Jobs halála: hiánycikk lett a néhai Apple-főnök jellegzetes fekete garbója a ruhadarabot előállító cégnél.
2011. október 15., 09:51
Ausztriában a sztrájkkal inkább csak fenyegetőzni szoktak: most azonban, huszonöt év után először a vasas szakszervezet felhívására 200 üzemben 165 ezren szüntették be a munkát. A kollektív szerződések szokásos őszi felülvizsgálata a minap kezdődött meg, s a munkaadók 3,65 százalékos béremelési ajánlata – plusz 200 euró egyszeri juttatás – igen távol esik az érintettek 5,5 százalékos követelésétől. A sztrájk folytatódik.
2011. október 15., 07:29
Az osztrák taxisok szakmai szervezetének vezetői nagyon a szívükre vették a rossz minősítést, amit Bécs egy minap lezárult vizsgálatban kapott. A német Autóklub 24 európai városra kiterjedt felmérésében az osztrák főváros a 22. helyet szerezte meg, éppen csak megelőzve a legrosszabbnak tartott ljubljanai személyszállítási szolgáltatást.
2011. október 15., 07:07
Hivatali visszaélés gyanúja, egy ingatlanüzlet érdekében született „alkalmi törvénnyel” - alcímmel jelent meg a Der Standardban Georg Mayer cikke.
2011. október 15., 05:34
Néhány napja, Tétényi Éva polgármester asszony megtisztelő meghívására újra Esztergomba látogattam és részt vettem a „Függetlenség Napja” elnevezésű rendezvényen. (Újra, hiszen pár hete Kónya Péterrel és Árok Kornéllal, valamint más, demokratikus civilszervezetek vezetőivel együtt voltunk már itt, szintén Tétényi Éva meghívására, a „Civil Akadémia” rendezvényen.)
2011. október 14., 21:06
Lezuhant egy kínai gyártású vadászbombázó egy északnyugat-kínai légi bemutatón pénteken, az egyik pilóta biztosan túlélte a balesetet – adta hírül a Hszinhua hírügynökség helyi hivatalos forrásokra hivatkozva.
2011. október 14., 20:41
Legalább hét rab meghalt, és három súlyosan megsebesült a mexikói Monterrey közelében, a Cadereyta fegyintézetben csütörtökön kitört börtönlázadásban.
2011. október 14., 19:12
A Mol Nyrt. olajat és várhatóan kísérőgázt is talált Pakisztánban, az ország északnyugati részén található Karak kutatási blokkban - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2011. október 14., 15:47
„Nagy veszteség lenne Európa számára egy olyan Ukrajna, amely letért a demokrácia és a jogállamiság útjáról” – jelentette ki Toomas Hendrik Ilves észt elnök.
2011. október 14., 13:53
A hétvégén teszi közzé az izraeli börtönigazgatóság annak a 450 palesztin rabnak a névsorát, akiket az elrabolt izraeli katona, Gilád Salitért cserébe kedden átadnak a palesztinoknak
2011. október 14., 12:29
Még meg sem alakult az új lengyel parlament, leendő marsalljához máris két beadvány érkezett. Az egyiket a Palikot Mozgalma (RP) jegyzi: első beadványukban követelik a szejm termében lévő kereszt eltávolítását. Nem sokat késett a reakció, az ugyancsak ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) pártja követeli, hogy törvény mondja ki: a keresztnek ezután mindig a parlament plenáris üléstermének falán van a helye.
2011. október 14., 10:30
Nagy mennyiségű kokaint foglalt le csütörtökön az ír rendőrség. Az ügyben egy - más értesülések szerint két - magyar állampolgárt is őrizetbe vettek.
2011. október 13., 21:00
Rossz csillagzat alatt született Tristane Banon Hipokriták bálja című, naplószerű vallomása, amely csütörtökön került a francia könyvpiacra. A fiatal írónő azt meséli el könyvében, nyolc évvel ezelőtt hogyan próbálta őt megerőszakolni Dominique Strauss-Kahn, az ismert szocialista politikus, és ő miért csak idén júliusban tett feljelentést támadója ellen. A könyvújdonság megjelenése napján azonban a párizsi ügyészség elévülés miatt megszüntette az eljárást a szexuális zaklatásnak minősített ügyben.