2011. október 19., 10:43

Hetvenegy miniszterelnöki szakasz hatvannégy magyar kormányfője közül kilenc halt erőszakos halállal (bitó, kivégzőosztag, öngyilkosság, merénylet). Életük során tizenegyen kényszerültek hosszabb-rövidebb ideig vagy életfogytig tartó emigrációba. Hatan szenvedtek börtönbüntetést, házi őrizetet, kitelepítést – harminckilenc év „összértékben”. Jelentős volt az „aratás” az államfői, miniszteri, tábornoki garnitúrában is. A büntetőjogi eszközökkel történő politikai leszámolás százados magyar jogi hagyomány. Az utóbbi húsz év „szélcsendje” kegyelmi állapotnak számít. A korszak – az exminiszterelnök elleni vádemeléssel – lezárult. Miért? BUJÁK ATTILA próbált utánajárni.

2011. október 18., 16:34

Afrikában több tízezer albínó él. Évente száznál is többet ölnek meg közülük, főleg a tudatlanságból fakadó babonák. Az évszázados tradíciókat lehetetlen visszaszorítani. Az egyik kivétel, ahol tesznek is valamit az albínógyilkosságok ellen, az Tanzánia.

2011. október 18., 15:01

David Cronenberg és Nanni Moretti személyesen is jelen lesz filmje bemutatóján, a sztárvendég pedig Harry Belafonte, akinek filmes tevékenységét a zenei mindig háttérbe szorította. November 2-ig tart a 49. Viennale, Bécs filmünnepe.

2011. október 18., 14:32

Alulról építkező szocializmusért, zöld és szociálisan érzékeny kapitalizmusért, több gyermektámogatásért, a globális pénzügyi rendszer szigorúbb szabályozásáért, igazságosságért, az aranyfedezetért és valódi demokráciáért tüntetett békésen szombaton a londoni Szent Pál Székesegyház előtt az Anonymous csoport, anarchisták, gyerekek, melegek, egyetemisták, ’queer’ anyukák, Julian Assange, a Zeitgeist mozgalom hívei, miközben a teret masszív fűszag lengte be.

2011. október 18., 11:16

Egyik New York-i aukciós-házban különleges fotó-gyűjteményt árvereztek el a napokban. A 70 éve készült felvételeken megörökítették a nácik hadjáratát a keleti fronton – de vannak benne képek Hitler és Horthy találkozásáról is. A nyilvánosság most derített fényt arra, ki készítette a szakmailag magas színvonalú fotókat.

2011. október 17., 21:02

Izgalmas cikkben idézi föl Aczél Endre a múlt vasárnap megtartott lengyel parlamenti választásokat. A végeredmény nem okozott sok meglepetést: Donald Tusk miniszterelnök Polgári Platformja (PO) ismét képes volt választást nyerni, Jaroslaw Kaczyński, korábbi ellenfelének pártja (PiS) pedig megmaradt erős ellenzéknek.

2011. október 17., 19:09

Libéria, Monrovia - Megnyugodni látszanak a kedélyek Libériában a szavazatszámlálás előrehaladtával. Az elnök és egyben törvényhozási választás eredményeinek kilencvenhét százalékos feldolgozottsága mellett kijelenthető, hogy az első választási fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a győzelemhez szükséges ötven százalék plusz egy szavazatot.

2011. október 17., 17:55

A német munkaügyi miniszter azt szeretné, ha 2018-ra a nagyvállalatok vezetőinek 30 százaléka nő lenne. Ma ez a helyzet Norvégiában, de ettől a legnagyobb európai gazdaság még nagyon messze van. A szociáldemokraták a 30 százalékos célt is keveslik, a konszernek viszont ellenzik a kötelező női kvótát.

2011. október 17., 17:43

Hatvan éves a német Alkotmánybíróság. A testület függetlensége, amelyet a polgárok annyira értékelnek, „kényelmetlen is lehet, főleg a politikának”, mondotta az ünnepségen Angela Merkel kancellár.

2011. október 17., 13:35

Akár egyszínű, egypárti kormányt is alakíthat Szlovákiában az előrehozott választások után Robert Fico, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke - derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét a Plus jeden den című pozsonyi napilap tette közzé hétfőn.

2011. október 17., 08:55

Burgenland így határok nélkül oly közel van! Egy ugrásra Soprontól, elkanyarodva Kismartontól (Eisenstadt), túl a magyarul Nagymartonként ismert Mattersburgon egyszer csak Fraknón - Forchtenstein- találja magát az utazó, aki jól teszi, ha a csinos településen áthaladva inkább a Burg Forchtenstein táblát követi. Nem mintha a célpont eltéveszthető lenne: mint minden rendes erődítmény, ez is hegy, avagy inkább domb tetejéről őrzi a vidék békéjét.

2011. október 17., 08:55

Bécs igazán mindent megtesz, hogy a világ ne tekintse konzervatívnak, túlságosan lés csakis hagyománytisztelőnek. A kortárs zene éppúgy súlyponttá vált, mint korunk képzőművészete. Az előbbi legfontosabb rendezvénye a Wien Modern az idén a nyolcvanöt éves Friedrich Cerhát ünnepli, emellett központi témája az angol zene, valamint két kortárs művész, Wolfgang Mitterer és Gerald Resch.

2011. október 16., 17:15

A német lap Dörner György kinevezésével kapcsolatban írt Magyarországról. A Süddeutsche Zeitung cikke szerint az egykor liberális Orbán Viktor szemben ül a szélsőjobboldali Jobbik frakcióval, és azért „citeráznak” ilyen élesen a nacionalista és soviniszta hangszereken, hogy ezeket az embereket megbékéltessék.

2011. október 16., 10:56

Óriási meme hódít Lengyelországban. Ráadásul (nem is tudom volt-e korábban ilyesmi) egy magyar meme. A vasárnapi választási eredményekre reagáló első pártelnöki nyilatkozatok után kezdett terjedni a Magyarország és Budapest körül forgó meme, ami 24 óra alatt tarolt és egyre csak nő. Két vezető tévé, a TVN és a TVP esti híradójában is téma volt már - írja a blog.

2011. október 16., 10:20

A lengyel televízió beszámolója szerint az egyik kisvárosban a rendőrök embertelen körülmények között találtak egy idős asszonyt. A nőt a saját fia zárta a pincébe, ahol sem villany, sem fűtés nem volt, ott tengette életét. A 34 éves férfit a bíróság már több hónapja jogerősen 2 évre ítélte – ám a börtönökben nincs hely minden elítélt számára.