Varsóból nem lett Budapest
Izgalmas cikkben idézi föl Aczél Endre a múlt vasárnap megtartott lengyel parlamenti választásokat. A végeredmény nem okozott sok meglepetést: Donald Tusk miniszterelnök Polgári Platformja (PO) ismét képes volt választást nyerni, Jaroslaw Kaczyński, korábbi ellenfelének pártja (PiS) pedig megmaradt erős ellenzéknek.
A PO hozzávetőlegesen 9 százalékkal verte meg a PiS-t, lényegében úgy, mint négy éve. Pár hete ez a 9 százalék 4-5-nek tűnt még, mert Jaroslaw Kaczyński ügyesen megint fölvette a bárányálarcot, és különféle PR-trükkökkel a fiatalok felé fordult.
A PiS elnöke a véghajrában nem tudta megtagadni önmagát és a lengyelek hazafiasságára apellálva egy ősrégi nacionalista trükkel próbálkozott: Álmaink Lengyelországa címmel megjelentetett egy könyvében német–orosz tengelyről fantáziált, amelynek célja Lengyelország „alávetése” volna. Az újbóli miniszterelnökségre pályázó Kaczyński a tengely mentorának pedig egyenesen Angela Merkel német kancellárt nevezte meg. Ez az agyament képzelgés azonban visszaütött a PiS-re, a könyv megjelenése után népszerűségi mutatója visszazuhant oda, ahol volt.
Mindeközben a lengyel szocialisták (a Demokratikus Baloldal Pártja) minden idők legrosszabb választási teljesítményét produkálták, húsz év óta először mindössze számjegyű eredményt, ráadásul elnökük, Napieralski saját választókörzetében csúnyán leszerepelt. A választás egyetlen igazi különlegességét a vadonatúj politikai erő, a Palikot-mozgalom okozta, az összes leadott szavazat csaknem 10 százalékát tudták megszerezni.
A párt jó szereplése különösen annak fényében meglepő: arra, hogy egy párt egy teljesen világias ország képével, a római katolikus egyház megadóztatásával, a vallásoktatásnak az iskolákból való kitiltásával, a „melegek” házasságának törvényesítésével, az abortusz engedélyezésével, a könnyű drogok legalizálásával kampányoljon – erre soha nem volt még arrafelé példa.
Úgy fest, Lengyelország sokat változott. Hogy miért? Erre is választ talál a 168 Óra írásában.
(Ha szeretné elolvasni a teljes cikket,
itt megrendelhetia 168 Óra nyomtatott vagy digitális változatát.)