A szállítási idő rövidítésével tenné vonzóbbá a Temu a szolgáltatását, s ehhez brit beszállítókat venne igénybe.
A Vatikánban találkozott egymással Orbán Viktor és Ferenc pápa.
Komoly problémákat okoz ez az ital Ázsiában, már többen meghaltak miatta.
Dél-Korea elnöke, Jun Szogjol kedden rendelt el hadiállapotot, ami néhány órával később meg is szüntetett, ugyanakkor könnyen lehet, hogy belebukik a döntésbe.
A Tesco egyik munkatársa azt állítja, egy 17 éves pizzát talált az áruház egyik fagyasztójában.
2023. december 13., 14:54
Ellopták az észak-hollandiai Drenthe tartomány Assen városában Vincent van Gogh nemrégiben felállított, négy méter magas, ezer kilogrammos szobrát – tájékoztaott Kjelt Vosjan, a szobor felállításáért felelős Vaart in Assen egyesület munkatársa az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál szerdai tudósítása szerint.
2023. december 13., 14:46
Oroszország konferenciát szorgalmaz a közel-keleti konfliktus rendezésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának és a térség országainak részvételével – jelentette ki az orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában újságíróknak.
2023. december 13., 14:32
Erősödött Romániában és „társadalmi szinten kimutatható többségi állásponttá vált” a kommunizmus iránt táplált nosztalgia az utóbbi évtizedben – állapította meg az INSCOP közvélemény-kutató friss felmérése, amelynek eredményét szerdán ismertették.
2023. december 13., 14:14
Német ügynöknek nevezte Donald Tusk új lengyel kormányfőt a szerdán véget ért lengyel kormányalakítási folyamat során Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, volt lengyel kormányfő.
2023. december 13., 13:24
Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarca nem jelenti automatikusan Ukrajna győzelmét, és ahogy a háború elhúzódik, az Európai Uniónak addig kell támogatnia Ukrajnát, amíg csak szükséges – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.
2023. december 13., 12:46
Gazdasági sokkterápia részeként indokolja az új argentin kormány a peso ötven százalékos csökkentését az amerikai dollárral szemben. A dollár átváltási árfolyama 365 peso helyett 800 peso lesz.
2023. december 13., 11:52
Az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben kedd este folytatott harcokban tíz izraeli katona esett el – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF).
2023. december 13., 11:18
Az egyházfő egy interjúban arról beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Az N+ mexikói televíziónak adott interjúban, amelyet az olasz sajtó szerda reggel közölt, az egyházfő azt is elárulta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában akarja, hogy eltemessék.
2023. december 13., 10:46
Legalább húsz autóvezető állt össze egy New York-i autópályán, hogy a megmentsenek egy, az úton szaladó rémült csivavát – jelentette a helyi sajtó. Az esetről videófelvétel is készült.
2023. december 13., 10:29
Az Egyesült Államokban járt Volodimir Zelenszkij, ahol az elnök mellett találkozott a szenátus vezetőivel és republikánus politikusokkal is, hogy meggyőzze őket az Ukrajna honvédő háborújához nyújtott támogatás további folyósításának szükségességéről.
2023. december 13., 08:13
Joe Biden amerikai elnök szerint szükség lenne az izraeli kormány átalakítására annak érdekében, hogy ne forduljon el a zsidó államtól a világ.
2023. december 13., 08:07
Elfogadta kedden a londoni alsóház a brit határokat illegálisan átlépő menedékkérők ruandai áttelepítéséről szóló törvénytervezetet, jóllehet több kormánypárti képviselő is az indítvány ellen szavazott.
2023. december 13., 07:37
Az izraeli hadsereg katonái megtalálták és hazaszállították két, az október 7-i terrortámadás idején elrabolt izraeli túsz holttestét a Gázai övezetből.
2023. december 13., 07:10
Egész napos parlamenti vita után bizalmat szavazott kedd este a lengyel parlamenti alsóház (szejm) Donald Tusk kormányának.
2023. december 13., 05:34
Botrányt váltott ki Grzegorz Braun, a Konföderáció tömörülés parlamenti képviselője kedden, amikor a varsói alsóház épületében rendezett hanukai ünnepség során poroltó készülékkel eloltotta a hanukia gyertyáit.
2023. december 12., 21:09
A német ügyészség vádat emelt 27 feltételezett szélsőséges ellen.
2023. december 12., 20:49
Andrej Plenković horvát kormányfő kedden menesztette hivatalából Davor Filipović horvát gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős minisztert, valamint a tárcavezető különtanácsadóját, Jurica Lovrinčevićet, miután kiderült, hogy utóbbi állami és a kormányzati hirdetéseket ajánlott egy helyi tévének, cserébe a reklámozásért fizetett összeg feléért – közölte a miniszterelnöki hivatal.
2023. december 12., 19:30
Ha a kedd úgy alakul, ahogy azt az Európai Bizottság elvárja, 10 milliárd euró érkezhet a kohéziós alapból.