Erősödött Romániában a Ceaușescu iránti nosztalgia

Erősödött Romániában és „társadalmi szinten kimutatható többségi állásponttá vált” a kommunizmus iránt táplált nosztalgia az utóbbi évtizedben – állapította meg az INSCOP közvélemény-kutató friss felmérése, amelynek eredményét szerdán ismertették.

2023. december 13., 14:32

Szerző:

A News.ro hírportál megrendelésére november utolsó hetében telefonos módszerrel végzett felmérés válaszadóinak 46,4 százaléka volt azon a véleményen, hogy a kommunizmus idején jobb volt az élet Romániában, míg 34,2 százalék állította ennek ellenkezőjét, 13,7 százalék szerint nem változott az életszínvonal, 5,7 százalék pedig nem válaszolt.

Az összehasonlítási alapul idézett 2013. novemberi felmérés idején a megkérdezettek 44,4 százaléka vélte úgy, hogy a kommunizmusban jobb volt az élet, 33,6 százaléka mondta azt, hogy rosszabb, 15,6 százalék nem látott különbséget és 6,4 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt mondani.

A kommunizmus megítélése terén is immár határozott (relatív) többségbe került a múlt rendszert pozitív színben látó közvélekedés. Arra kérdésre, hogy a kommunizmusnak jótékony hatása volt-e Romániára, immár a megkérdezettek 48 százaléka válaszolt igennel (a tíz évvel korábbi 45,5 százalékhoz képest), és 42,2 százalékuk vélte úgy, hogy visszavetette az országot (a 2013-as 44,7 százalékhoz képest).

Az Inscop szerint főleg az alacsonyabb végzettségű (érettségivel nem rendelkező), állástalan, falusi környezetben, az ország keleti vagy déli megyéiben élő, alacsony jövedelmű válaszadók körében magas azok aránya, akik úgy látják, hogy 1989 előtt jobb élet volt Romániában.

(Kiemelt kép: a Román Kommunista Párt Kongresszusán szólal fel Nicolae Ceaușescu 1989-ben. Fotó: Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP)