Elfogadta a londoni alsóház a határt illegálisan átlépők ruandai áttelepítéséről szóló tervezetet

Elfogadta kedden a londoni alsóház a brit határokat illegálisan átlépő menedékkérők ruandai áttelepítéséről szóló törvénytervezetet, jóllehet több kormánypárti képviselő is az indítvány ellen szavazott.

2023. december 13., 08:07

Szerző:

A konzervatív párti kormány által beterjesztett javaslat kimondja, hogy a közép-afrikai állam biztonságos áttelepítési célország.

A törvénytervezet közvetlen előzményeként a brit legfelsőbb bíróság a múlt hónapban jogszerűtlennek minősítette az illegálisan Nagy-Britanniába érkező menedékkérők áttelepítését Ruandába. A végzés indoklása szerint fennáll ugyanis annak a kockázata, hogy a menedékkérőket a ruandai kormány visszatoloncolja azokba az országokba, ahonnan elmenekültek, vagy más olyan országokba, ahol jogsérelem vagy üldöztetés érheti őket, ez viszont sérti a brit és a nemzetközi jogban egyaránt meglévő emberi jogi protokollokat.

A második olvasatban – vagyis még nem végleges formájában, az indítvány általános vitája után – kedd este elfogadott törvénytervezettel a brit kormány e kifogást kívánja semlegesíteni.

Végső elfogadása esetén a jogszabály kimondja azt is, hogy a Nagy-Britanniába illegálisan érkezők a jövőben nem folyamodhatnak menedékjogért, és nem emelhetnek jogi kifogást ruandai áttelepítésük ellen arra hivatkozva, hogy fennáll a kockázata áttoloncolásuknak Ruandából nem biztonságos országokba.

A tervezet alapján a brit bíróságok sem fogadhatnak be olyan kereseteket, amelyek beterjesztői arra hivatkoznak, hogy Ruanda nem biztonságos áttelepítési célország.

Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök kormánya tavaly áprilisban kötött migrációs egyezményt Ruanda kormányával. E megállapodás - amely tartalmazott egy 140 millió fontos (csaknem 62 milliárd forintos) brit gazdaságfinanszírozási csomagot is az afrikai ország számára - lehetővé tenné, hogy mindazokat, akik illegálisan lépnek brit területre és ezután menedékjogért folyamodnak, a brit hatóságok áttelepítsék Ruandába.

Az akkori brit kormány azzal indokolta a megállapodást, hogy az "innovatív megközelítés" biztonságos és törvényes lehetőséget teremt a menedékkérvényezésre, ugyanakkor felborítja az embercsempész-bűnszervezetek üzleti modelljét.

Hosszú ideje minden évben több tízezren próbálnak illegálisan átjutni az európai kontinensről a brit partokra, többnyire embercsempészek által szervezett, gumicsónakokkal útnak induló csoportokban, és ennek megállítása végett kötötte meg az áttelepítési megállapodást a Johnson-kormány Ruandával.

Rishi Sunak jelenlegi miniszterelnök kormánya a legfelsőbb bíróság elutasító végzése után, a múlt héten új megállapodást írt alá a ruandai kormánnyal. A módosított egyezmény rögzíti, hogy Ruanda a területére Nagy-Britanniából áttelepített illegális határátlépőket nem toloncolja tovább olyan országokba, ahol életük vagy szabadságjogaik veszélybe kerülhetnének.

Ezt egészíti ki az általános vita után kedden előzetesen elfogadott, Ruandát biztonságos célországnak nyilvánító törvénytervezet.

Az indítvány sorsa a szavazás pillanatáig bizonytalan volt, mivel a kormányzó Konzervatív Párt frakciójából sokan jelezték, hogy nem tudják elfogadni a tervezetet, mivel véleményük szerint a javasolt jogszabály nem elég radikális.

A tervezet bukásának esetére a tory frakció jobbszárnyának több tagja jelezte, hogy kész bizalmi szavazást kezdeményezni Rishi Sunak miniszterelnökkel szemben.

Az indítványt azonban a második olvasatban lefolytatott öt és félórás vita után, 44 fős többséggel elfogadta az alsóház.

A brit parlamentarizmus történetében legutóbb 1986-ban fordult elő, hogy egy törvénytervezet - az akkori kormányfő, Margaret Thatcher által a boltok vasárnapi nyitva tartásáról beterjesztett indítvány - már az általános vita lezárása után elbukott.

(Kiemelt kép: A brit parlament által kiadott fotón Suella Braverman brit belügyminiszter nyilatkozik az illegális migrációról szóló törvényjavaslatról a londoni alsóházban, 2023. március 7-én. A brit kormány kedden radikális terveket mutatott be a La Manche-csatornán kis hajókon illegálisan átkelő migránsok megállítására, elismerve, hogy ezzel a nemzetközi jogot feszegeti a jogvédők felháborodásának közepette. Andy Bailey / UK PARLIAMENT / AFP)